2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Örömlányok gyilkosát keresikForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-03-27 21:25:44
Lehet, hogy sorozatgyilkos végzett a 4-es fõút mellett több örömlánnyal, de az sem zárható ki, hogy egymástól független tettesek követték el a prostituáltak sérelmére az emberöléseket. A rendõrség a lakosság segítségét kéri.

A sorozatba illõ elsõ eset 2007. augusztus végén, szeptember elején történt: eltûnt az akkor 34 éves, Püspökladányban élõ V. Zoltánné. A 4-es fõút mentén kínálta bájait. Három gyermeke nem vele élt, nem is tartotta velük a kapcsolatot. Eltûnését akkor senki nem jelentette be a rendõrségnek. Gyermekei nevelõanyja hónapokkal késõbb értesítette a zsarukat, hogy nincs meg a nõ, miután egyik gyereke egyre elkeseredettebben hiányolta az anyját. 2008-ban eltûnés miatt indult közigazgatási eljárás, aztán 2011-ben megtalálták és azonosították V. Zoltánné földi maradványait.

A másik három bûntény 2010-ben történt a 4-es fõút mentén, kettõ Karcag, egy pedig Téglás térségében. Tyukodi Angéla még 18 éves sem volt, amikor eltûnt. A fõúton a Karcag külterületén fekvõ autóspihenõben és annak közelében várta a kuncsaftokat. 2010. május 22-én 21 óra körül ment érte kerékpárral a barátja, és látta, hogy a lány beül egy piros vagy bordó gépkocsiba, amely Debrecen felé elhajt. Tyukodi Angéla hollétérõl azóta senki nem tud…
Tyukodi Angéla ©

P. Piroska (†24) 2010. június 19-én 17 óra 22 perckor még hívást fogadott mobiltelefonján Téglás térségében, a 4-es fõút pallagi elágazásánál, 17 óra 38 perckor már halott volt. A bucsai L. Erzsébet (†24) is prostituáltként dolgozott Karcagon. 2010. augusztus 20-án kora este a Fekete Csikó kocsmában volt rokonaival, ismerõseivel, 21 órakor egyedül távozott. Másnap délután holtan találták a Karcagot Bucsával összekötõ út menti vizesárokban. Valaki megölte.
L. Erzsébet teteme a bucsai út menti vizesárokban feküdt ©
Elõkerült L. Erzsébet mobiltelefonja is ©

– Két éve vettük át a nyomozást. Vizsgáljuk, az egyes esetek között van-e összefüggés, a gyilkosságokat vagy egy részüket elkövethette-e ugyanaz a személy. Az idõmúlás nehezíti a nyomozást, nagyon nehéz értékelhetõ adatokat felkutatni, a helyszínek, mivel külterületekrõl van szó, nyomszegények voltak. Egyelõre nincs konkrét gyanúsítottunk, de együtt kezeljük a négy ügyet – mondta el a Zsaru magazinnak Petõfi Attila vezérõrnagy, az ORFK kiemelt életellenes ügyeket felderítõ fõosztályának a vezetõje. – Huszonkétezer családhoz juttattunk el levelet, amelyben ismertetjük a tényeket, és a segítségüket kérjük: ha bármilyen információjuk van a bûncselekményekkel kapcsolatban, osszák meg a rendõrséggel. Tyukodi Angélát eltûnt személyként keressük.
Petõfi Attila vezérõrnagy: Együtt kezeljük a négy ügyet ©

A rendõrség pontokba szedte, milyen információkat vár a lakosságtól, mi jellemezheti a tettest vagy tetteseket.
Karcagi vagy környékbeli kötõdésû. Ott él vagy élt, oda járt iskolába, ott dolgozott, vagy élete egy másik eleme köti oda.
Feltehetõ, hogy hétköznap dolgozott, tehát 2010-ben volt munkahelye.
Van vezetõi engedélye, rendszeresen használ gépjármûvet.
2010-ben bordó színû autója volt, vagy a munkája, ismerõsei révén ilyen autóhoz hozzáférhetett.
Prostituáltak körében otthonosan mozog, feltehetõen idõnként igénybe veszi a szolgáltatásaikat.
Súlyos párkapcsolati kudarcok jellemezhetik az életét, a nõket lenézi, a határozott nõket mélységesen megveti, gyûlöli. Erõs féltékenység jellemzõ rá, a múltjában elõfordulhatott zaklatás. Ilyenkor a kiszemelt vagy õt elhagyó nõt figyeli, követi, akár személyesen, akár telefonon keresi vele a kapcsolatot, esetleg fenyegeti.
Valószínûleg kést hord magánál, rajong a szúró-vágó eszközökért.
2010 óta az életében bekövetkezett változás – halál, baleset, súlyos betegség, börtönbe vonulás, elköltözés stb. – miatt fejezte be a sorozatát.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendõr-fõkapitányság bruttó egymillió forint nyomravezetõi díjat tûzött ki az L. Erzsébet sérelmére elkövetett emberölés elkövetõjének elfogása érdekében. A díj annak fizethetõ ki, aki olyan adatokat oszt meg a rendõrséggel, amelyek alapján a tettes azonosítható és megalapozottan gyanúsítható az emberöléssel. A nyomravezetõ védelmére a rendõrség megteszi a kellõ intézkedéseket.

A rendõrség kéri, aki a cikkben ismertetett bûncselekményekrõl, azok áldozatairól, környezetükrõl vagy a lehetséges tettesekrõl bármit tud, hívja a 107-es vagy a 112-es segélyhívó számot, illetve munkaidõben a Telefontanú 06-80-555-111-es számát.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!