2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Kétszáznál több közmunkásForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-04-06 20:27:10
Négy programban a tavalyinál kevesebben, de jóval hosszabb ideig dolgozhatnak.

Egy hónapja kezdhette meg a munkát 216 közfoglalkoztatott a városban, ahol azonban még rajtuk kívül is dolgoznak közmunkások, többek között a rendõrség számára. A képviselõ-testület február végén szavazta meg az önkormányzat által foglalkoztatottak pályázataihoz szükséges több mint 2,3 millió forintnyi önrész biztosítását. Az akkori elõterjesztésbõl az is kiderül, hogy tavaly a mintegy 2860 munkaképes lakosból a 2013-ról áthúzódó foglalkoztatással együtt 750-en dolgozhattak közmunkásként hosszabb-rövidebb ideig. Idén ugyan ennek a kétharmadát sem éri el a számuk, ám valamennyien egy éven keresztül jutnak biztos kereseti forráshoz.
Kubikosok, szõnyegszövõk

A város mezõgazdasági földútjainak karbantartására 40 hátrányos helyzetû álláskeresõ kaphatott munkát összesen 48 millió 852 ezer forintos költséggel és 354 ezer 778 forintos önrésszel. Startmunka mintaprogramban 37 kubikost, 2 munka és termelés irányítót, valamint egy általános irodai adminisztrátort foglalkoztatnak. Részben a tavalyi programban már végzett tevékenységek folytatásához is kért és kapott a város támogatást. Az egyik ilyenben 8 segédmunkás, 4 bútorasztalos (különbözõ faszerkezetek összeállításához, festéséhez és kihelyezéséhez), 32 kubikos és 3 kõmûves (betonelemgyártáshoz), valamint 12 szõnyegszövõ vehet részt összesen 95 millió 297 ezer forintos költséggel, valamint csaknem másfél milliós önrésszel.

A harmadik startmunka mintaprogramban 46 millió 440 ezer forintos támogatással 32 kubikost, illetve 3 munka és termelés irányítót tudnak egy éven át foglalkoztatni, amihez a városnak beruházási és dologi költségként 487 ezer forinttal kellett hozzájárulnia. Hatvannyolc hátrányos helyzetû munkavállaló egyéves foglalkoztatását biztosítja a város mezõgazdasági mintaprogramja, amelybe 3 általános irodai adminisztrátor mellett 5 dísznövény és zöldségtermesztõt, 52 kertészeti kisegítõt, 2 gyümölcs és zöldségfeldolgozót és 6 tyúkgondozót vehettek fel. Ennek az összköltsége a szerszámokkal és alapanyagokkal együtt 91 millió 98 ezer forint, az önerõ egy millió 691 ezer forint.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!