Ha nem vettem fel az általuk diktált tempót, ledudáltak az útról. Ha megadtam a kötelezõ elsõbbséget, szintén. Az index használata és a szabályos parkolás már a vicc kategóriáját súrolta. A kákán csomót keresõ, kannabiztosítást számon kérõ helyi fakabát már korántsem volt ilyen humoros, addig nem engedett utunkra, még ki nem csikart némi helyszíni bírságot.

Ezzel szemben ott van például London, ahol minden frekventált útszakaszt, csomópontot digitális õrszemek (is) figyelnek. „Kalandvágyból” oda menekült nyíregyházi barátaimtól tudom: ott nem a rendõröktõl kell tartani, mert roppant segítõkészek és tisztelettudóak, hanem a tetemes pénzbüntetéstõl, amennyiben nem tartjuk be a szabályokat. Láss csodát, elenyészõ a gyorshajtók, tilosban parkolók, ittas vezetõk száma, s gyanítom, hogy a közlekedõk jelentõs része már rég nem félelembõl, hanem belsõ meggyõzõdésbõl cselekszik helyesen.

Valami ilyesmit kellene itthon, Magyarországon is elérni, nevezetesen, hogy ésszerû szabályokat követve, felelõsségteljesen vezessünk. Mivel úgy tûnik, a szép szóból és a baleseti hírekbõl nem értünk, marad a bírságolás, amivel nincs baj, amíg célja a szabálykövetésre nevelés, nem pedig egy titkon elvárt, irreális bevételi forrás a defektes állami büdzsé számára.