2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Megalázó büntetés a fizetésmegvonásForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-04-22 18:02:40
Állítják, a tavalyi bérmódosítás nagyon rosszat tett a polgármesterek presztízsének is.

Amennyiben hinni a lehet a számításoknak, mindössze évi két és fél milliárd forintba kerülne helyrehozni azt, amit a jelek szerint egy tavaly októberi törvény alaposan elrontott. Erre utal a korábban évtizedeken keresztül egy kis település polgármestereként ténykedõ Boldog István fideszes országgyûlési képviselõ módosító javaslata, amely életközelibbé tenné a településvezetõk bérezését.

Emlékezetes, a polgármesterek fizetését a helyettes államtitkári illetményhez igazították, annak bizonyos százalékát kaphatják lakosságszám-arányosan. Ám, mint a gyakorlat már megmutatta, éppen ebben keletkeztek megemészthetetlen torzulások. A kiindulásnak tekintett bruttó 748 ezer forintnak ugyanis csak a 40 százalékát kaphatják az 501 és 1500 lakosú települések elsõ emberei, de nem sokkal jobb a helyzetük azoknak, akik az 5 és 10 ezer lelket számláló településeket vezetik, mert kivétel nélkül csökkent a fizetésük amely egy szintre került valamennyi 1500-nál több lakosú település polgármesteréével, holott a teendõik többszöröse is lehet emezekének.
Máig nehezen emésztik

Ebben a ciklusban sem dolgozik kevesebbet, mint az elõzõben, ehhez képest mintegy 110 ezer forinttal csökkent a fizetése – mondta el Szegi Emma, Kaba polgármestere, aki még mindig nehezen tudja túltenni magát az õt ért támadáson. Hozzátette, nem csak az esett neki rosszul, hogy a médiában úgy tüntették fel, mint aki teljesítmény nélkül szavaztatott meg magának több milliós jutalmat, hanem a tényeket nem ismerõk gyalázkodtak ellene, és becsmérlõ üzeneteket küldtek neki. Miközben azon az ominózus április eleji testületi ülésen pontosan meghatározták, hogy a három részletben kifizetendõ, összesen hathavi jutalmat a munkája minõsége alapján kaphatja meg.
Háromszor hibátlan

S, hogy mi lehet a fokmérõje a településvezetõ tevékenységének? Például az, amit az emlékezetes média-hecc nyomán a kabai képviselõk egyöntetûen kiállva mellette, megfogalmaztak. Eszerint a város gazdálkodása az elmúlt években stabil és eredményes volt, nem kellett hitelt felvennie és új adót sem vezetett be. Az Állami Számvevõszék (ÁSZ) öt év alatt három vizsgálatot végzett az önkormányzatnál, s valamennyi esetben mindent rendben talált. Ennek alapján szavazta meg a testület a polgármesteri jutalom kifizetését a tavaly októbertõl idén március közepéig tartó idõszakra, s ilyen kritériumok alapján dönthet majd a másik két részlet folyósításáról, amennyiben azt a pénzügyi-, gazdasági- és ügyrendi bizottság jóváhagyja.
“A város gazdálkodása az elmúlt években stabil és eredményes volt, nem kellett hitelt felvennie és új adót sem vezetett be.” | Fotó: HBN archív ©
Nyugdíj elõtt két évvel

A jutalmazás nem titkoltan a polgármesteri fizetés csökkenését kompenzálja, mint ahogyan ezt a legtöbb érintett településen gondolják. Persze van köztük olyan, ahol a testület másként döntött, így Szentpéterszegen máig havi bruttó 166 ezer forinttal kevesebb Olajos Mihály polgármester fizetése a korábbinál. S, ha ehhez hozzávesszük azt is, hogy a bérüket nyolc évvel ezelõtt állapították meg, érthetõ a felháborodása. Két évvel a nyugdíj elõtt, 24 évi polgármesterség után a megvonást õ is megalázónak és büntetésnek érzi, amivel az a furcsa helyzet állt elõ, hogy van olyan intézményvezetõ, aki többet keres nála. (Ez a jelenség egyébként más településeken is elõfordul). Azt pedig tévedésnek tartja, hogy az önkormányzatoktól bizonyos feladatkörök elvonása miatt nekik kevesebbet kellene dolgozniuk, mert szerinte a szerteágazó közmunkaprogramok még több feladattal járnak.

Ezt Szegi Emma is megerõsíti, hozzátéve, esetében – ahogyan a többi, térségi vezetõ szerepet betöltõ településnél is – különbözõ társulások, tömörülések összefogása is rájuk hárul, mint például a több mint 3 milliárdos szennyvízberuházás gesztorsága. Emellett – mint a településén megtudtam – szintén társadalmi munkában rendszeresen vezet le a temetõben polgári szertartású temetést, és még sok egyéb olyan tevékenységet végez, ami nem jár díjazással. Olajos Mihállyal együtt úgy véli, a fizetéscsökkentés és az ezt hivatott kompenzáció körüli hercehurca nagyon rosszat tett a polgármesterek presztízsének is.
Megdolgozott érte

Mivel nyolc éve nem emelték a polgármesterek fizetését, akkor legalább maradt volna meg a régi – mondja Tóth József, Polgár elsõ embere. Egy ostoba törvénnyel büntetik azokat, akiket azért választottak meg, mert vagy addig is jól végezték a munkájukat vagy újonnan bizalmat szavaztak nekik az emberek – tette hozzá. Ezért természetes igény volt a településeken, így náluk is, hogy a fizetéscsökkentést pótolják, amire a jutalmazás vagy a lakhatási támogatás a megfelelõ forma. Polgáron az utóbbit választották költségtérítéssel kiegészítve, de ezt verziót a megyei kormányhivatal nem fogadta el, így a törvényességi felülvizsgálat észrevételeinek megfelelõen a Tóth József által lakásvásárlásra felvett hitelt törleszti az önkormányzat, havi 75 ezer 600 forintot. Ez a megoldás nem jelent a városnak járulék-, a polgármesternek adóterhet. Persze minderrõl szívesen lemondott volna Tóth József is, ha megmarad az eredeti fizetése, mert ahogyan az egyik polgári képviselõ fogalmazott a közgyûlés vitájában: ne legyünk álszentek, mindenkinek fontos a pénz, ha megdolgozott érte. Márpedig a megkérdezett polgármesterek egyöntetûen állítják, nem kevesebb a munkájuk a korábbinál. S még valamit hangsúlyoztak: jól mutatnak azok a bruttó számok, egy minimálbéresnek meg egyenesen mesések, de a települések vezetõinek mégis csak arányosan többet kell hogy keressenek tõlük, ha jó munkájukkal rászolgálnak arra.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!