2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Tárki: csúcson az idegenellenesek arányaForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-05-06 10:36:43
Csúcson az idegenellenesek aránya Magyarországon – állapította meg a Tárki az 1992 óta végzett kutatásának 2015 áprilisi adatai alapján.

Az intézet által az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény szerint 2015 áprilisában a felnõtt lakosság 46 százaléka választotta azt az idegenellenesnek tekinthetõ állítást, hogy az országba menedékkérõ be ne tehesse a lábát.

A megkérdezettek 9 százaléka tekinthetõ idegenbarátnak, akik szerint minden menedékkérõt be kell fogadni, és 45 százalékuk mérlegelõ a menedék nyújtásának, illetve megtagadásának kérdésében.

A Tárki 1992 óta végzett kutatásainak adatai alapján az idegenellenesség mértéke a kezdeti, 1992-1995 közötti gyors növekedés után elõbb ingadozott, majd 2002 óta 2011-ig kisebb ingadozásokkal meglehetõsen stabil volt. A korábbi évekhez képest 2012-ben megnõtt az idegenellenesek aránya, és 2013 után 2014-ben is magasabb maradt, mint a 2000-es évek átlaga. A 2015 áprilisi adatok a 2001-es csúcsértéket is meghaladták, az idegellenes válaszadók aránya 43 százalékról 46 százalékra nõtt.

A mérlegelõk körében a legmagasabb, 94 százalékkal az arab nemzetiségûek, a legalacsonyabb, 7 százalékkal a határon túli magyarok visszautasítottsága. Az arabokénál alig alacsonyabb a romák, de 70–80 százalék felett van a kínaiak, az afrikaiak és a románok visszautasítottsága is. Még a viszonylag ártalmatlannak tekinthetõ pirézeket is elutasítja a mérlegelõk 60 százaléka – állapítja meg a Tárki.

Az elemzõ intézet szerint az átlagosnál magasabb az idegenellenesség mértéke a Jobbik és az MSZP szavazói, illetve a nem szavazók körében, azok között, akik úgy érzik, hogy rossz anyagi helyzetben vannak, vagy ennek romlásától tartanak, továbbá a dél-dunántúliak, a munkanélküliek és a 40–50 évesek körében.

Az idegenellenesség mértéke a felsõfokú végzettségûek körében a legalacsonyabb, a fõiskolát végzettek esetében 35 százalék, egyetemet végzetteknél 20 százalék.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!