2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 
A legtöbb munkaadó óvatosForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-05-10 05:52:38
A kis- és középvállalkozások többsége nem tervez létszámbõvítést.

Csak közel minden hatodik hazai kkv tervezi új munkaerõ felvételét, míg a vállalkozások nagy többsége az alkalmazotti létszám stagnálásával számol. A fizetéseket illetõen megközelítõleg minden negyedik cég tervez béremelést – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatásából.
Nem sietik el

A legutóbbi felmérés eredménye szerint az elmúlt években valamelyest javultak a vállalkozások munkaerõpiaccal kapcsolatos várakozásai. A javulás annak köszönhetõ, hogy a cégek mindössze három százaléka gondolkodik létszámleépítésben idén. Az új munkahelyek létesítésének szándéka azonban kissé visszaesett. Míg az elmúlt két évben 20-25 százalék között mozgott a létszámbõvítésben gondolkodó cégek aránya, addig jelenleg 16 százalékuk számol munkaerõ-felvétellel. A cégek döntõ többségének tehát nem áll szándékában változtatni alkalmazotti létszámán, így továbbra sem valószínû a foglalkoztatás látványos megugrása. A helyzeten segíthet, hogy várhatóan a mostani európai uniós költségvetési ciklusban is meghirdetik a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtõ beruházásainak támogatását célzó pályázatot.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!