2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 
Választási csalás FöldesenForrás: origo.hu
Utolsó módosítás: 2015-06-01 14:27:07
Olyan embereket állított nemzetiségi önkormányzati képviselõjelöltnek egy nõ, akiknek fogalmuk sem volt arról, hogy elindultak. A saját rokonát akarta gyengíteni a kamujelöltekkel.

Nem szerette volna, hogy a rokona nyerjen, ezért okiratot hamisított és a választás rendéjét is megsértette egy 35 éves bárándi nõ.

Összejött egy szervezettel

A csaló asszony Bárándon szeretett volna indulni a 2014. október 12-i  nemzetiségi önkormányzati képviselõk választásán. Az egyik szervezet felhatalmazta, hogy Hajdú-Bihar megyében képviselje õket.  A szervezet nevében augusztus 26-a és 29-e között három sárrétudvari lakost bejegyeztetett a központi névjegyzékbe. Ekkor még azt tervezte, hogy a három ember a választáson majd õt, vagy a szervezetét támogatja.
Ezután tudta meg, hogy Földesen az egyik rokona is indul a választáson. Ez nem tetszett neki, ezért eldöntötte, hogy a felhatalmazást adó szervezet jelöltjeként indítja Földesen a három sárrétudvari embert.

Kezdõdött a hamisítás

Ezért – az érintettek tudta és beleegyezése nélkül – Földesen a Polgármesteri Hivatalban regisztráltatta õket, a nevükkel aláírt dokumentummal pedig ajánlóíveket vett fel, amelyeket szintén meghamisított. Késõbb a helyi választási bizottság az embereket nyilvántartásba vette.

A Hajdú-Bihar Megyei Fõügyészség 3 rendbeli választás rendje elleni, valamint 3 rendbeli közokirat-hamisítás miatt emelt vádat ellene, felfüggesztett börtönt kérnek rá.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!