2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Századvég: júniusban újra erõsödött a Fidesz-KDNPForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2015-06-23 11:33:56
Budapest, 2015. június 22., hétfõ (MTI) – Júniusban, csaknem fél év után újra nõtt a kormánypártok támogatottsága, a Jobbik vált a legnagyobb ellenzéki erõvé, a baloldal egésze nagyjából stagnált, az MSZP támogatottsága 2015-ben folyamatosan csökkent – olvasható a Századvég Alapítvány legfrissebb közvélemény-kutatásáról készült összefoglalóban.

A kutatás MTI-hez hétfõn eljuttatott eredményei szerint jelenleg a teljes népesség körében 30 százalék adná szavazatát a kormányzó pártokra. Második helyen a Jobbik áll 16 százalékos támogatottsággal, a korábbi baloldali összefogás pártjai közül pedig az MSZP a legerõsebb, 8 százalékkal. Az LMP-re jelenleg a megkérdezettek 6 százaléka voksolna. A Demokratikus Koalíció támogatóinak aránya 5 százalék. Az Együtt “szinte eltûnt a térképrõl”, a felnõtt lakosság 2 százaléka támogatja.

A felmérés arra is rámutat, hogy júniusban a megkérdezettek 32 százaléka vallotta magát bizonytalannak, illetve zárkózott el pártpreferenciája közlésétõl.

A biztos szavazó pártválasztók körében a Fidesz-KDNP jelenleg 40 százalékon áll. Ebben a közegben is a második a Jobbik (27 százalék), amit az MSZP 15 százalékkal követ, a DK 8, az LMP 6 százalékon áll a biztos szavazók körében, míg az Együtt ebben a körben is 2 százalékon áll.

A Századvég megállapította: a jobboldali politikai konjunktúra változatlan. A magyar felnõttkorú lakosság 46 százaléka támogat jobboldali pártokat (Fidesz-KDNP és Jobbik), míg baloldali-liberális pártokat 15 százalékuk (MSZP, DK, Együtt). Ez a különbség még sokkal markánsabb a biztos szavazók körében: itt a jobboldali szavazók aránya 67, míg a baloldali blokké 25 százalék.

A Századvég közvélemény-kutatása két olyan pontot talált, amelyben a magyar választók döntõ többsége a kormány mellé állt az elmúlt hónapban: ez a bevándorlás kérdése és a személyi jövedelemadó (szja) csökkentése.

A felnõttek 74 százaléka vár el szigorúbb bevándorlási szabályokat. Eközben mindössze 21 százalék tartja megfelelõnek a fennálló viszonyokat, 5 százalék pedig nem tudott véleményt alkotni.

Az szja 2016-os csökkentését a megkérdezettek 71 százaléka támogatja, 23 százaléka ellenzi, 6 százaléknak pedig nincs véleménye.

A megkérdezettek több mint kétharmada (65 százalék) továbbra is azt várja a Fidesz-kormánytól, hogy töltse ki a négy évet. A válaszadók 33 százaléka gondolja úgy, hogy a kormánynak távoznia kellene.

A Századvég június 10. és 14. között végezte a mérést 1000 felnõttkorú ember telefonos megkérdezésével.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!