2024. április 18. Csütörtök, Andrea, Ilma.
 
És még egy slukkot az új trafikellátóértForrás: origo.hu
Utolsó módosítás: 2015-06-27 08:41:31
Jelenleg a gyártók maguk szállítják ki a dohánytermékeket a trafikokba. A kormány már tavaly eldöntötte, hogy ezen változtatni szeretne, és egy cégre bízná a dohány-nagykereskedelmet. A kiszemelt vállalkozás a Continental dohánycég vezetõjének érdekeltségébe tartozik.

A kormány tervei szerint év végétõl már csak az új trafikellátónak adhatják el termékeiket a dohánygyárak. Ez a trafikellátó szállítja majd ki a trafikokba a megrendelt a cigarettát és más dohányterméket, cserébe megkapja a cigaretta végfelhasználói árának legalább 1,5 százalékát, a dohánytermékekének pedig 2 százalékát.

Az új rendszerben nõ a kereskedelmi árrés is, ami eddig egységesen 10 százalék volt. Az új rendszerben 13 százalék lesz a cigaretta, és 15 százalék a más dohánytermék esetén. A növelt árrésért cserébe viszont a dohánygyáraknak nem kell a trafikokig szállítaniuk az árujukat, így elméletileg a költségük is csökkenhetne.

Minél többet rendel egy trafik, annál jobban csökkenhet az árrés

Forrás: AFP/Joe Raedle

A megyénként létrehozott központi ellátóknak viszont továbbra is maguknak kell feltölteniük. Ha emiatt a költségük nem csökken annyival, mint amennyit az ellátó kap, akkor nõni fog a cigaretta ára.

A trafikosoknak sem jó

A trafikosok sem biztos, hogy jól járnak a rendszerrel, hiszen a törvény szerint - a rendelési mennyiségtõl függõen - akár kisebb árrést is kaphatnak majd végül. A törvény szerint ugyan cigaretta esetén 11,5 százalék, míg dohány esetén 13 százalék lehet a legmagasabb árrés, de ezt is - a rendelt mennyiségtõl függõen - 10 százalékra csökkentheti az ellátó.

Így lehet, hogy a nagyobb forgalmú trafikok csak kisebb haszonnal tudják majd továbbértékesíteni a termékeiket.

Az American Tobacco Pécsi Dohánygyár Kft. az új ellátót üzemeltetõ egyik cég

Forrás: MTI/Lendvai Péter

Az üzletbõl az Imperial Tobacco, a JTI Hungary és a Philip Morris szerint akár évi 16 milliárdot is össze lehet majd szedni,

más becslések szerint inkább évi 10 milliárd profitot jelenthet a jövõben az üzlet.

Két cég tudott a pályázatról

Ehhez képest csak évi 600 milliót ajánlott fel a Tabán Trafik és a British American Tobacco (BAT) a koncesszióért.A pályázatot ennek ellenére mégis megnyerték. Lázár János szerint azért, mert mások nem látták meg a lehetõséget. Az Imperial Tobacco, a JTI Hungary és a Philip Morris szerint viszont õk nem is tudhattak a pályázatról.

Az új ellátó felállítására a gyermekek védelme miatt van szükség a törvény indoklása szerint

Forrás: MTI/NAV

Utólag az Imperial Tobacco, a JTI Hungary és a Philip Morris megtízszerezte a nyertes társulás ajánlatát, és úgy nyújtották be a pályázatukat a Fejlesztési Minisztériumba.

Csütörtökön a szaktárca elutasította az anyagot, mert szerintük az értelmezhetetlen, így elõreláthatólag továbbra is az ellenlábas ajánlatának töredékéért viheti az üzletet a Sánta János érdekeltségébe tartozó Tabán Trafik és a BAT.

Segített megírni

Sánta János a Continental dohánycég vezetõjeként segített a trafiktörvény megírásában is, késõbb pedig sorra nyertek a hozzá köthetõ cégek és emberek a trafikpályázatokon. A Blikk korábban 1500-1800-ra becsülte a Sántához köthetõ trafikok számát.

Se rokoni szál, se közös vadászat nem köt össze minket, 

- mondta róla Lázár János. A Válasz.hu a napokban úgy értesült, hogy június 11-én Sánta Jánoshoz került a Napi Gazdaság kiadójának 49 százaléka, amit a Magyar Nemzet volt fõszerkesztõjétõl, Liszkay Gábortól vásárolt meg.

A Lurdy Házban van a Napi Gazdaság új szerkesztõsége

Forrás: Origo

Bevették a BAT-ot

A Tabán Trafik eddig a Continental nagykereskedõje volt, méretét tekintve jelentéktelen a teljes piachoz képest. A BAT Pécsi Dohánygyárral együtt már képesek lehetnek megoldani a megyei raktárak létrehozását, ahonnan novembertõl már szállíthatják a dohányt a trafikoknak. A megyei raktárakat ezentúl is a dohánygyárak tölthetik fel.

Az állam nem keresne az új rendszeren

Forrás: MTI/Beliczay László

Segítség a nyerteseknek

A nyerteseket az iparûzési adó alól is mentesítették egy törvénnyel, de nem ez az egyetlen kivételezés. A partnerséget a kormány stratégiai jelentõségûnek nevezte, és ezzel megelõzte a GVH versenyjogi vizsgálatát is.

Az is kiderült, hogy felügyelõbizottsági tag lett a BAT Pécsi Dohánygyár Kft.-nél Lánczi Tamás. Õ a Századvég vezetõ elemzõje, és a Nagy-Britanniában alapított Danube Business Consulting Ltd. politikai tanácsadócég ügyvezetõje.

Ha egy cigaretta 20 slukk, akkor majdnem egyet az új ellátóért szívhatunk

Fotó: Hajdú D. András - Origo


A céget Arthur J. Finkelstein amerikai kampányguru és Habony Árpád alapította.

Az EU sem nézi jó szemmel

El¿bieta Bieñkowska, a belsõ piaci szabályozásért felelõs EU-biztos az EUrológusnak nyilatkozott a magyar dohányügyekkel kapcsolatban. Szerinte a dohánykereskedelem gyanús szabályozása a következõ fontos ügy, amelyben az Európai Bizottság hamarosan kötelezettségszegési eljárást indíthat Magyarország ellen.

Másutt is van dohánykereskedelmi monopólium Európában, desehol sem ennyire feltûnõ, hogy csak olyanok árusíthatnak dohányterméket, akiknek jó a kapcsolatuk a kormánnyal

– mondta Bieñkowska.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!