2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Harmincszázalékos fizetésemelés júliustólûForrás: origo.hu
Utolsó módosítás: 2015-06-30 12:01:35
Fizetésük csaknem egyharmadát kapják meg pluszban a honvédelmi és rendvédelmi dolgozók. Az emelés július 1-jétõl érvényes, tehát a katonák és a rendõrök elõször augusztusban kapnak emelt összeget. Az orvosok és az egészségügyi szakdolgozók fizetése is emelkedik július1-jétõl, a diákhitel kamata pedig alacsonyabb lesz. A szocpol helyébe lépõ csokot a korábbinál többféle lakás vásárlására lehet majd igénybe venni, igaz, milliókhoz csak a drágább otthont vásárlók juthatnak majd.

Örülhetnek a rendõrök és a katonák: harmincszázalékos fizetésemelést kapnak július elsejétõl, így már augusztusban ennyivel több alapbért kapnak.

Csak öt pótlék marad

A honvédelmi és rendvédelmi dolgozók egyszerûbben eligazodhatnak majd a fizetési elszámolón is, a korábbi harmincféle pótlékból ugyanis csak öt marad. Kontrát Károly belügyi államtitkár nemrég arról beszélt, hogy egy járõr 70 ezer forinttal több fizetést vihet haza már augusztusban. Annak sem kell aggódnia, aki eddig sok pótlékot kapott, mert a kiesõ pénzek nagy része beépül az eddigi fizetésébe. A rendõrségnél és a katonaságnál szolgálatot teljesítõk jövõre is jól járnak – 2016. január 1-jétõl a most megemelt bérük évente 5-5 százalékkal nõ majd.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tisztavató ünnepsége a budai Várban

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd


Máshogy nõ

Máshogy kapnak fizetésemelést az orvosok és az egészségügyi szakdolgozók, nekik ugyanis nem az alapfizetésük nõ majd, hanem az arra pluszként rakódó mozgóbér, amit a túlóra és ügyelet után kapnak a területen dolgozók. A bérkiegészítés egyébként még 2012-ben megtörtént, most csak annyi a változás, hogy az akkori emelés beépül az alapbérbe, így áttételesen növeli a fizetéseket: az visz haza több pénzt, aki például többet túlórázik. Az emelésre az Egészségbiztosítási Alap céltartalékából lesz pénze a kormánynak, innen 5,3 milliárd forintot vesznek majd ki.

Vérvétel a nyíregyházi kórházban

Forrás: MTI/Balázs Attila

Zombor Gábor egészségügyi államtitkár korábban azt mondta, hogy a változás 43 ezer szakdolgozót és 18 ezer orvost érint majd – az ápolók, asszisztensek és más szakdolgozók átlagosan bruttó 10-15 ezer forinttal kapnak majd többet, az orvosok átlaga 20-25 ezer forint plusz lesz. Az emelésrõl még májusban kezdõdtek meg az egyeztetések.

Olcsóbb, drágább

Ha már egészségügy, akkor érdemes beszélni a gyógyszerárakról is, ugyanis nem biztos, hogy mindenki jól jár. Körülbelül kétszáz támogatott gyógyszer lesz olcsóbb (az OEP korábbi közlése szerint átlagosan 6,5 százalékkal), viszont majdnem 350 készítményért többet kell majd fizetni, átlagosan 3,3 százalékkal. Az árváltozással érintett gyógyszerek között vannak gyulladáscsökkentõk, vércukorszint- és vérnyomáscsökkentõk, antibiotikumok és urológiai szerek is.

Szocpol helyett

Nem biztos, hogy mindenki pénzhez jut majd a szocpolt felváltó Csok július 1-jei bevezetésének köszönhetõen sem. Igaz ugyan, hogy többféle lakásra lehet majd pénzt kérni a Családok Otthonteremtési Kedvezménye néven szerdán induló kormányprogramnak köszönhetõen, mert bekerültek a rendszerbe a használt lakások is, jól viszont csak a drága otthont vásárlók járnak majd. A lakásnak ugyanis jó energiatanúsítvánnyal kell rendelkeznie, hogy sok állami támogatást lehessen felvenni a megvásárlására: a szigeteléseknek rendben kell lenniük, hogy a lakók ne az utcát fûtsék, de például az sem mindegy, hogy energiatakarékos csapok vannak-e beszerelve, vagy sem. Az ilyen lakások drágábbak.

A Duna House felmérése azt mutatja, hogy a vásárlók egyelõre nem igazán érdeklõdnek az energiatakarékos lakások iránt. Az ingatlanközvetítõ cég adatai szerint országosan nagyjából minden harmadik megvásárolt ingatlan gyengébb mûszaki állapotban volt.

Beindul a lakáspiac?

Forrás: Thinkstock

Egy gyerek után is

Az sem mindegy, hogy hány gyermek él a támogatásra pályázó családban. Aki négy gyermeket vállal, és legalább 70 négyzetméter alapterületû lakásba költözik, 1,6 milliót kaphat, akinek csak egy gyereke van, ugyanekkora lakás vásárlására csak 600 ezer forintot. Az alapösszeg 500 ezer forint, ehhez az egy gyermeket nevelõ, legalább 40 négyzetméter alapterületû lakást vásárló családok juthatnak hozzá, A-nál alacsonyabb energiatanúsítvánnyal rendelkezõ lakás vásárlása esetén. Újdonság, hogy korábban egy gyermek után nem lehetett szocpolhoz jutni.

A négy vagy három gyermeket nevelõ vagy vállaló, nagy alapterületû, jó energiatanúsítvánnyal rendelkezõ – tehát drágább – lakást vásárló családok akár 3,25 milliót is kaszálhatnak. Már az a magzat is gyermeknek számít a törvény szerint, aki legalább 24 hete fejlõdik várandós édesanyja méhében. A pályázatról már most lehet érdeklõdni a bankfiókokban.

Jön a mosógépcsere

Aki nem költözne, de olcsóbbá tenné életét jelenlegi lakásában,mosógépcserére pályázhat július 1-jétõl. A feltételeket itt is a mosógép energiatanúsítványához kötötték. A nagyon keveset fogyasztó eszközökre maximum 45 ezer forint kérhetõ, az ennél pazarlóbb gépekre csak 20 ezer forint. Feltétel még, hogy minimum 10 százalékos energia- vagy évi 20 kilogramm szén-dioxid-megtakarítást eredményezzen a gépcsere – az adatokat a pályázati portálon kell megadni, a kérelmeket fogadó rendszer automatikusan számítja ki, hogy a kiszemelt gép mennyit spórol. A támogatás mértéke alapesetben a készülék vételárának fele.

Cégek nem pályázhatnak, csak ügyfélkapus regisztrációval rendelkezõ természetes személyek. Nekik is érdemes sietniük, mert jelentkezni csak addig lehet, amíg a pályázat pénzügyi kerete el nem fogy – de legkésõbb szeptember 30-ig.

Jön a támogatás a mosógépcserére

Forrás: AFP

Csökken a kamat

A diákhitelesek örülhetnek, nekik automatikusan több marad a zsebükben egy kamatcsökkentés miatt. A bármire, akár szórakozásra is elkölthetõ Diákhitel 1 kamata 5,75 százalékról 4,9 százalékra csökken a július 1. és december 31. közötti idõszakban, a csak tandíjra fordítható Diákhitel 2 kamata pedig 7 százalékról 6,15 százalékra, azaz a diákhitelek még sosem voltak ilyen olcsók.

Átalakuló oktatás

Sok tanár viszont máshonnan kapja július 1-jétõl a fizetését: szerdától 303 szakképzõ iskola, majd egy évre rá további 54 újabb hasonló intézmény kerül majd át az iskolák nagy részét mûködtetõ Kliktõl a Nemzetgazdasági Minisztérium irányítása alá. A korábbi szakképzõ iskolák a június 15. óta létezõ szakképzési centrumok tagintézményeiként mûködnek tovább. A köznevelési államtitkárság szerint az így létrejövõ intézmények hatékonyabban, összehangoltabban tudnak majd mûködni a jövõben, így a rendelkezésre álló pénzt is jobban tudják majd felhasználni.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!