Tegyük fel, hogy bemegy a sarkon lévõ használtruha-üzletbe, ahol megtetszik egy piros blúz. Jó áron van, ezért megveszi, hazaviszi, és a biztonság kedvéért kimossa – hiszen ki tudja, hol jár elõtte. De tényleg, hol?

Ez a cikk azoknak szól, akik tudni szeretnék, milyen utat tesz meg egy-egy márkás angol ruhadarab, mielõtt a fõváros valamelyik turkálójába kerül. Képzeletben ott voltunk a brit gyûjtõkonténereknél, álltunk segélyszervezet boltjában, logisztikai központ szalagja mellett, ültünk kamionon, és kíváncsian vártuk, vajon Kelet-Európába vagy Afrikába indul-e a szállítmány.

Sokan szeretnek turkálóban vásárolni, de kevesen tudják, honnan jönnek a ruhák

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Tízmilliárdos üzlet

A történet nem véletlenül kezdõdik Angliában. Az ENSZ adatai szerintaz Egyesült Államok után az Egyesült Királyság a világ legnagyobb használtruha-exportõre.Csak 2013-ban 351 ezer tonna ruhát szállított a világ különbözõ részeire 380 millió font, azaz 166 milliárd forint értékben. A fõ célországok: Lengyelország, Ghána, Pakisztán és Ukrajna. Persze nekünk, magyaroknak sem kell szégyenkeznünk, hazánk az angol használt ruhák nyolcadik legnagyobb importõre, két éve körülbelül 10 milliárd forintért vásároltunk levetett göncöket az angoloktól.

Utánpótlás van elég, mivel a szigetországban soha nem látott méreteket öltött az olcsó ruhák forgalmazása. Aki volt már Primarkban, az tudja, mirõl van szó: az ír áruházlánc londoni központi boltja a Tottenham Court Roadon öt emeletet foglal el, és szinte mindig tele van vásárlókkal. Nemcsak a helyiek, a turisták sem nagyon tudnak ellenállni az ötfontos (2200 forintos) nyári ruháknak vagy a 18 fontos (7800 forintos) téli csizmáknak.

Minek hordani, ha van másik?

A hatalmas és olcsó választéknak van egy másik oldala is: kutatások szerint a megvásárolt ruhák 30 százalékát az angolok soha nem hordják. És pontosan itt jön be a képbe a milliárdos használtruha-üzlet.

Angliában a megvásárolt ruhák 30 százalékát soha nem hordják

Forrás: AFP/Carl De Souza

Ha járt már Angliában, bizonyára találkozott már használtruha-gyûjtõ konténerekkel. Ott vannak minden nagyobb áruház mellett, rajtuk legtöbbször egy-egy jótékonysági szervezet logójával. És mindig tele vannak. Az angoloknak teljesen megszokott, hogy bedobják megunt ruháikat, esetleg személyesen viszik el valamelyik jótékonysági boltba, vagy – ha lustábbak – otthon adják oda a gyûjtõknek.A legtöbben azonban nem is sejtik, hogy a sosem hordott trikójuk vagy kinõtt szoknyájuk hamarosan nem Afrikában, hanem valamelyik varsói, esetleg budapesti üzlet fogasán landol.

A segélyszervezetek sem bírják

„Angliában a jótékonysági szervezetek a legnagyobb gyûjtõk, nekik sok üzletük is van, ahol használt ruhát értékesítenek, a bevételbõl pedig a hátrányos helyzetûeket támogatják. Egyedül azonban nem tudnának megbirkózni a feladattal” – mondta az Origónak a szintén angol ruhákat forgalmazó magyar nagykereskedés, az Easyget Textil Kft. tulajdonosa.

Kovács Zoltán és párja, Szegi Anita azok közé tartoznak, akik a szigetországból Magyarországra hozzák a ruhákat, majd itteni kereskedõknek adják tovább. Náluk kevesen ismerik jobban a piacot, 2006 óta vannak a pályán, a legismertebb üzletekbe szállítanak. Ehhez azonban a kezdetektõl mindent egyedül kellett megszervezniük, és azt is ki kellett találniuk, hogyan tudják a legjobb minõséget a legjobb áron megcsípni.

Az Easyget Textile Kft. üzemébe kamionon szállítják az árut

Forrás: Easyget Textile Kft.

Sokan talán megdöbbennek azon, hogy a karitatív szervezetek üzletelnek a hozzájuk kerülõ ruhákkal, pedig ezen nincs mit csodálkozni.Napi több tonna árut képtelenek feldolgozni, és amúgy is a pénzre van szükségük” – magyarázta Kovács Zoltán, miért szervezi ki még a Vöröskereszt is a ruhák válogatását és értékesítését.

Amikor az iskolások gyûjtik

A megunt cuccokat nem csak a jótékonysági boltokba lehet bevinni, vagy a konténerbe lehet bedobni. Vannak olyan szervezetek, amelyek postaládákba dobott cédulákon hirdetik a gyûjtést, sokszor még szemeteszsákot is adnak hozzá. Elég csak felhívni õket a megadott telefonszámon, és házhoz jönnek.Az utóbbi idõben ennél is népszerûbb a „készpénzt a ruháért” mozgalom, a begyûjtõ cégek általában 40 pennyt fizetnek egy kilóért.

Az iskolákban is szoktak gyûjtést szervezni, a magyar gyerekek újságpapír-akcióihoz hasonlóan itt megunt ruhákat visznek be a diákok, cserébe pénzt kap az intézmény.

„Az Angliában mûködõ logisztikai cégek pont azért jöttek létre, hogy a szervezeteken segítsenek. A gyûjtés a szakmájuk, az ebbõl befolyó pénz egy részét a jótékonysági csoportok kapják, így az együttmûködés mindkét félnek megéri” – mondta az ügyvezetõ.

Egy munkás betanítása akár fél évig is eltarthat

Forrás: Easyget Textile Kft.

Fél évig tanulják a válogatást

Az, hogy ezután mi történik az összegyûjtött ruhákkal, attól függ, ki veszi meg õket. Bár Angliában is mûködnek válogatóüzemek, a magyar cégek esetében gyakoribb, hogy a „nyersárunak” hívott, bontatlan bálákat veszik meg, és itthon, saját logisztikai központjukban szortíroznak. Ezt teszi az Easyget Kft. is.

A cég budapesti telephelye nem egy kis raktár, hanem egy óriási logisztikai központ, ahol szalagok mellett rengetegen válogatják a kamionnal érkezõ ruhákat, néha 200 különbözõ kategóriába. Aki azt hiszi, hogy ez könnyû munka, nagyot téved: nemcsak monoton, hanem hatalmas koncentrációt és állandó odafigyelést igényel. Szinte hihetetlen, dea cégnél egy munkás betanítása átlagosan fél évig tart.

„A legfontosabb, hogy az alkalmazottak meg tudják különböztetni a különbözõ minõségi kategóriákat, és ezt utána tartani is tudják. Ha rendel tõlünk valaki egy bála prémium minõségû ruhát, de talál benne rosszabb darabokat is, nem fog visszajönni. Ha viszont a gyengébb minõségû csomagba keverednek jobb darabok, az nekünk veszteség” – mondta Kovács Zoltán, miért tart ilyen sokáig a munkások képzése.

Akár egy fél pár cipõt is el lehet adni, csak tudni kell, kinek

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Mindent el lehet adni

A tulajdonosok az elmúlt években már összegyûjtöttek annyi tapasztalatot, hogy a megvásárolt bálákból mindössze egy százalék szemetük lesz. Mint az ügyvezetõ mondja,akár egy fél pár cipõt is el lehet adni, csak tudni kell, kinek.Éppen ezért ha valaki betér egy márkás használtruha-üzletbe az országban, az nagy valószínûséggel Zoltán és Anita termékeivel találja szembe magát.

A magyarok angol gyûjtõcégekkel állnak kapcsolatban, ezek közül az egyik legnagyobb az LMB Textile Recycling. A cég a ruhákat helyben bálázza, és aki kéri, annak ki is válogatja. Ezután kamionokkal vagy hajókkal indítják útnak a csomagokat, de személyesen is el lehet menni az áruért. Honlapjukon a ruhák útvonalát egy magyar párral illusztrálják, akik havonta utaznak Angliába új termékért.

„Vásárlóink olcsó, megfizethetõ, divatos és tartós ruhákat kapnak” – magyarázta Ross Barry, a cég igazgatója a BBC-nek, miért éri meg az üzlet a külföldi vevõknek.

Mi az a krém kategória?

A szemfülesebbek minden bizonnyal azt is észrevették, hogy mintha kezdene alábbhagyni a turkálónyitási láz Magyarországon. Budapesten néhány éve rengetegen gondolták úgy, hogy hamar meggazdagodhatnak egy-egy üzlet nyitásával, a Rákóczi úton egymás hegyén-hátán álltak a boltok. Mára legalább 50 százalékuk lehúzta a rolót. A magyarázathoz jól kell ismerni a kategóriák közötti különbségeket.

Budapesten sok használtruha-bolt zárt be az utóbbi hónapokban

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Mivel az emberek különbözõek, az általuk leadott használt ruhák között is óriási különbségek vannak. Akadnak olyanok, akik a sosem hordott darabokat is leadják, mások csak akkor szabadulnak meg kedvenc pólójuktól, ha kihízták, vagy kezd tönkremenni.  Az elõbbiek azok, akiket a nagykereskedõk igazán szeretnek, az õ ruháik esnek ugyanis a „krém kategóriába”. Ezek a legjobb minõségû, legkelendõbb ruhák, na és persze a legdrágábbak is.

Kevés krém, sok selejt

A krém kategóriát jellemzõen a kelet-európai nagykereskedõk keresik, a gyengébb minõség nagy része Afrikába és Pakisztánba kerül.Ha azonban valaki nyersárut hoz be – mint ahogy azt a magyarok többsége teszi – nagy rizikót vállal. Nehéz megbecsülni, hogy a beérkezõ áru között mennyi lesz a krém, és mennyi a selejt. Ráadásul – ahogy azt Örtel Nándor, a Bumeráng Kft. ügyvezetõje az Origónak elmondta – az elmúlt években folyamatosan romlik az Angliából hozott bálák minõsége.

„Hat-nyolc éve, ha egy 18 tonnás kamionnak a 10 százaléka selejt volt, és telefonáltam miatta az angol partnernek, akkor elnézést kért, és jóváírta a következõ vásárlásból. Két éve már csak annyit mondtak, hogy akkor nem kell náluk vásárolni” – emlékezett vissza a cégtulajdonos.

Több a ruha, de rosszabb a minõség

Fotó: Tuba Zoltán - Origo

A brit bálák minõségére mások is panaszkodtak. Többen is említették, hogy a hatalmas kereslet miatt Nagy-Britannia már nem tudja kiszolgálni a külföldi nagykereskedõket. Ezért sokszor trükkökhöz folyamodnak, akár háztartási szemetet is csomagolnak a bálák közé, hogy többet tudjanak eladni.

Családi vállalkozás Ferrarival

Örtel Nándor szerint Angliában a használtruha-kereskedõk valóságos maffiát alkotnak, általában családi vállalkozásban mûködtetik a gyûjtést. Az õ szüleik már régen is „rongyosok” voltak, akik összeszedték az eldobott ruhákat.Ez az 1900-as évek elsõ felében egy nagyon lenézett szakma volt, a leszármazottaik viszont már nagyban ûzik az ipart, és hatalmas vagyont gyûjtöttek össze.

„Tárgyaltam már olyan irodában, ahol a falon lógó képeken a család tagjai pózoltak a legmenõbb luxusautók mellett” – mondta a Bumeráng Kft. ügyvezetõje, aki szerint a kereskedõk többsége kelet-európai (magyarok is vannak közöttük) vagy arab.

Az sem titok, hogy a szigetországban élõ gyûjtõk között óriási a rivalizálás. Elõfordult már az is, hogy feltörték egymás készletét, vagy loptak a raktárakból. A problémák miatt vannak már olyan kereskedõk is, akik nem nyersárut vesznek, hanem alkalmazottakat küldenek ki Angliába, hogy a helyszínen válogathassák ki a legjobb darabokat, és ne itthon érjék õket meglepetések.