Freud Álomfejtés címû könyve 1899 végén jelent meg, de a kiadó már az 1900-as évszámot nyomtatta a címoldalra. Márpedig éppen a mestertõl tudjuk, hogy nincsenek véletlenek.

Ha el kellene készítenünk a 20. századi gondolkodást legerõteljesebben befolyásoló mûvek toplistáját, az Álomfejtés mindenképpen elõkelõ helyet kapna rajta.

Feldmár: Hogyan lehetne úgy élni, hogy döntéseink ne félelembõl, hanem az élet szeretetébõl fakadjanak?

Forrás: MTI/Kollányi Péter

Freud botrányos módon feje tetejére állította az elõzõ néhány évszázad európai gondolkodását. Nagyjából úgy, mint Kopernikusz, aki annyira félt, hogy elméletével – miszerint a Föld forog a Nap körül és nem fordítva – nevetségessé válik a korabeli tudósok szemében, hogy csak közvetlenül a halála elõtt merte kiadni élete fõmûvét.

Freud az európai gondolkodás egyik botrányhõse

Freud kopernikuszi fordulata az ész, a tudat trónfosztása volt. Azt állította, hogy a személyiség olyan, mint egy jéghegy, amelynek vízbõl kilátszó csúcsa a tudat, a víz alatt megbújó, jóval terjedelmesebb része pedig a tudattalan.

A botrány pedig az, hogy nem a jéghegy csúcsa irányítja az életünket, hanem az a láthatatlan, ösztönökbõl, elfelejtett emlékekbõl, elfojtott késztetésekbõl álló hatalmas tömeg, amelynek létezésérõl tudni sem akarunk.

Freud forradalmi újítása annyi, hogy az üzenet nem a másvilágból érkezik

Forrás: wikimedia.org

Freud éppúgy félt a nevetségessé válástól, mint Kopernikusz. Egész életében arra vágyott, hogy elismert tudós legyen. Mégis vállalta a kockázatot, talán mert maga sem tudta pontosan, hová vezet a gondolatkísérlete. Az álom a tudattalanba vezetõ királyi út, mondta.

A megfejtetlen álom olyan, mint az elolvasatlan levél, mondta a talmudista Hisda rabbi. Az a gondolat, hogy az álom üzenet, egyetlen kultúrától sem volt idegen. Freud forradalmi újítása „mindössze” annyi, hogy az üzenet nem a másvilágból érkezik, hanem belsõ isteneink és démonaink próbálnak ezen az úton kapcsolatba lépni velünk.

Álmában mindenki formabontó mûvész

Életünk egyharmadát alvással töltjük, és erre nem csak fizikai erõnlétünk megõrzése miatt van szükségünk. Azt a rengeteg ingert, ami napközben ér minket, az álmaink segítenek feldolgozni. Többnyire nem a logika, nem a ráció, nem a szisztematikus rendszerezés módszerével, hanem a mûvészet eszközeivel: képekkel, szimbólumokkal, meghökkentõnek tûnõ asszociációkkal.

Álmunkban mindannyian mûvészek vagyunk, méghozzá kísérletezõ mûvészek, dadaisták, szürrealisták, expresszionisták. Éber állapotunkban aztán ugyanolyan értetlenül állunk álomalkotásunk elõtt, mint sokan egy Dalí-, egy Klee- vagy egy Bálint Endre-kép elõtt.

Bálint Endre: Zöld madár

Forrás: wikiart

Ahogy a modern mûvészet, úgy az álom is benyomásokat, lelkiállapotokat, félelmeket és vágyakat tükröz. Lehet, hogy nem valószerû, hogy irreálisnak, sõt õrültnek tûnik, de ettõl még nem badarság, és fõleg nem kukába való szemét, mint ahogy azt a DNS kettõs spirálját felfedezõ és ezért Nobel-díjat szerzõ Francis Crick nyilatkozta egy tudományos szaklapban.

Az álom nem a tudat bélsara

Feldmár András pszichológust annyira felbõszítette a tudós nyilatkozata, hogy felhívta telefonon, és megkérdezte, milyen kísérleti eredményekre alapozza az álmokkal kapcsolatos véleményét. A beszélgetés során kiderült, hogy a kísérleteket még el sem kezdték, de Crick máris biztos volt az eredményben.

Az álom nem lehet más, állította, mint az agyunk emésztõ tevékenységének végterméke, a tudat bélsara, vagy ahogy Feldmár a maga keresetlen módján fogalmaz, szar. Ha bebizonyosodik, mondja a pszichológus, hogy a Nobel-díjas tudósnak igaza van, ha kiderül, hogy õ, Feldmár András negyven éve nem tesz mást, mint a saját és mások szarában turkál, azonnal felhagy ezzel a tevékenységgel, és más elfoglaltság után néz.

Nem tudom, mikor zajlott le ez a telefonbeszélgetés, mindenesetre az agykutatás legújabb eredményei szerint az álom semmiképpen sem szemét, hanem egy más tudatállapot, amely segít az ébrenléti (logikai-racionális) tudat kiegyensúlyozásában. A neurobiológia igazolta a pszichológiai gyakorlatot, elismeri az álom pozitív, tisztító, feldolgozó hatását.

Az álom nem a tudat bélsara

Forrás: MTI/Kollányi Péter

Az álom segít megoldani a problémákat

A tudatmódosulást az idézi elõ, hogy a REM-fázisban, vagyis az alvásnak abban a szakaszában, amelyben az álmaink többsége születik, radikálisan csökken a szerotonin és a noradrenalinaktivitása. Mivel ezek teszik lehetõvé, hogy ébrenléti állapotban fókuszálni tudjuk a figyelmünket, amikor takarékra állítják magukat, az agyunk más mûködésmódra kapcsol.

A logika háttérbe szorul, az intuitív funkció lép mûködésbe. Hatalmas gondolati ugrásokra leszünk képesek, meglepõ asszociációkat produkálunk, elfeledettnek hitt emlékképek, ismeretfoszlányok bukkanhatnak elõ, könnyedén ugrálunk a különbözõ perspektívák között.

Az élményem én vagyok

Fotó: Hámori Zsófia

Az, hogy a napközben átélt élményeinket az agyunk bizarr szituációkba helyezi, segít a feldolgozásban, a problémák megoldásában. Akár érzelmi, akár gondolati nehézséggel küszködünk, álmaink a problémákat új kontextusba helyezik, összekapcsolják egy-egy régi élménnyel, szimbolikus képpé sûrítik, abszurdnak tûnõ képzetekkel társítják – és ezzel idõnként revelációszerû felismerésekhez juttatnak minket, vagy csak észrevétlenül segítenek a feldolgozásban.

Mint azoknál a frissen elvált nõknél, akiket egy vizsgálat során arra kértek, jegyezzék fel rendszeresen az álmaikat. Kiderült, hogy azok a nõk, akik rendszeresen álmodtak az exférjükkel, könnyebben túl tudtak jutni a válással járó traumán, mint azok, akik az álommunka révén nem könnyítették meg a saját dolgukat.

Senki nem élheti át ugyanazt, amit én

Mindez és még annyi más Feldmár András új könyve, azÁlom és valóság olvasása közben jutott eszembe. Annak mondom, aki nem ismeri a Kanadában élõ, az utóbbi évtizedekben Magyarországon is gyakran megforduló, itthon sikerszerzõvé vált pszichológus munkáit: Feldmár könyvei nem klasszikus értelemben vett könyvek.

Ne szisztematikusan átgondolt, következetesen felépített gondolati konstrukciókat várjunk tõle, hanem közvetlen élményen alapuló, spontán megnyilvánulásokat, amelyeknek egyetlen célja van, a gondolatébresztés.

Feldmár nem akar rendszert építeni, még csak arra sem törekszik, hogy konzisztens – belsõ ellentmondásoktól mentes – legyen. Számára a gondolkodás kiindulópontja, egyáltalán, az emberi egzisztencia egyetlen kapaszkodója a tapasztalás, az élmény.

Az élményt senki nem veheti el tõlem, és senki nem is értelmezheti helyettem. Soha senki nem fogja ugyanazt átélni, amit én. Az élményem én vagyok. Ha tehát valaki azzal jön, hogy amit átéltem, az nem is úgy van, jó lesz vigyázni.

Feldmár önmagáról beszél, amikor Oshót idézi, akit sokan sarlatánnak tartanak. Egyetlen módon döntheted el, hasznos-e számodra egy ember, vagy sem. Ha valakinek a társaságában úgy érzed, közelebb kerülsz önmagadhoz, akkor érdemes azzal az emberrel (könyvvel) együtt lenned. Akinek a társaságában nem lehetsz önmagad, attól menekülj. Ehhez persze, ezt már én teszem hozzá, nem árt tisztában lennünk azzal, ki is az az önmagunk. Legalább úgy körülbelül.

Feldmár a 21. századi pszichológia botrányhõse

Feldmár szókimondása, öntörvényûsége, tekintélyt és tabut nem tisztelõ szkepticizmusa és radikális individualizmusa sokakat vonz és – gondolom – még többeket irritál. Bármi is legyen az ürügy, álom, valóság, szégyen, szeretet, gyerekkor, LSD, halál, élet, Feldmár mindig az elevenünkbe talál. Arról beszél, ami valamennyiünket foglalkoztat, ha ébren nem is, az álmainkban biztosan: hogyan lehetne úgy élni, hogy döntéseink ne félelembõl, hanem az élet szeretetébõl fakadjanak?

Feldmár se gyógyszert, se módszert nem ír fel receptre. Nem tesz mást, csak újra meg újra elmeséli nekünk az életét, mindig egy kicsit más aspektusra fókuszálva. Most éppen arra, mire tanították meg az álmai.

Akit mindez hidegen hagy, ne olvasson Feldmárt

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

És közben olyan botrányos dolgokat mond, hogy a gyerekeinket mi kényszerítjük hazugságra, hogy nincs olyan paranoiás, akit ne üldöztek volna egyszer ténylegesen, vagy hogy az érzéseink sokszor nem a jelen szituációra, hanem egy felbukkanó emlékre adott reakciók.

Akit mindez hidegen hagy, ne olvasson Feldmárt. De akiben egy kicsit is motoszkál a kíváncsiság, hogyan mûködik ez az egyszeri, megismételhetetlen szerkezet, amelyet énnek hívunk, valószínûleg inspirálónak fogja tartani a szövegeit. Mint ahogy a kötet végén olvasható álomértelmezési kísérleteket is, amelyek sokat segítenek abban, hogyan lássunk neki a tudattalanunkból érkezõ, sokszor olvashatatlannak tûnõ üzenetek kisilabizálásának.