2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Minden magyarnak van papíron 8,4 milliójaForrás: origo.hu
Utolsó módosítás: 2015-10-17 13:15:51
Csökkent a háztartások dollárban számolt magánvagyona a világban az idén, de az alaptrend továbbra is pozitív a Credit Suisse svájci bankház kedden kiadott tanulmánya szerint. Magyarországon az egy felnõtt lakosra jutó vagyon 30 796 dollár (mintegy 8,4 millió forint).

A "Global Wealth Report 2015" címû tanulmány kimutatása szerint a 2014 közepe és 2015 közepe között eltelt évben az összes magánvagyon 4,7 százalékkal 250,1 ezer milliárd dollárra süllyedt. A 2008-as pénzügyi világválság óta elõször fordult elõ, hogy csökkent a háztartások magánvagyona, ami alapvetõen a dollár erõsödésének számlájára írható.

Érdekességképp: A TOP10 leggazdagabb család Magyarországon és vagyonuk eredete

Forrás: Forbes Magazin, Investor.hu

A Credit Suisse becslése szerint a következõ öt évben évente 6,6 százalékkal bõvül majd a háztartások magánvagyona, amelynek értéke így 2020 júniusára eléri a 345 ezer milliárd dollárt.
Az egyes háztartások magánvagyona 2014 közepe és 2015 közepe között átlagosan 6,4 százalékkal 52 400 ezer dollárra csökkent, ami 3600 dollárral kevesebb az egy évvel korábbinál.
Különösen erõs volt viszont a magánvagyonok gyarapodása Észak-Amerikában (+4,4 százalék) és Kínában (+7 százalék), Európában viszont 12,4 százalékkal, Latin-Amerikában pedig 17,1 százalékkal csökkent.

Svájc vezet

Az egy fõre jutó vagyont tekintve a listát Svájc vezeti, nyomában Új-Zélanddal és Svédországgal.
A vagyonelosztás továbbra is rendkívül egyenlõtlen, a különbségek tovább mélyültek. Az idei év közepén a világ vagyonának majdnem felét a Föld felnõtt lakosságának 1 százaléka tartotta birtokában, és 71 százalék, azaz 3,4 milliárd ember magánvagyonának értéke volt kisebb 10 ezer dollárnál. Alapvetõen továbbra is az Egyesült Államokban és Európában koncentrálódik a gazdagság, de a legjelentõsebb fejlõdést a feltörekvõ országok érték el az utóbbi években.

Jó svájcinak lenni

Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

Például Kínában él a világ lakosságának egyötöde, rájuk a globális vagyon 10 százaléka esik. Mindeközben az évszázad eleje óta megötszörözõdött a kínaiak magánvagyona, és a történelem során elõször idén Kína került a legnagyobb lélekszámú középosztállyal rendelkezõ országok listájának élére 109 millió fõvel. Az Egyesült Államokban 92 millió felnõtt tartozik a középosztályba, a világ egészét tekintve pedig 664 millió fõ, azaz a felnõtt lakosság 14 százaléka.

Nõ a milliomosok száma

Az Egyesült Államok felnõtt lakosságának 6,4 százaléka (több mint 15,6 millió fõ), Kínában pedig 0,1 százaléka (több mint 1,3 millió fõ) rendelkezett az idei év közepén 1 millió dollárosnál nagyobb értékû magánvagyonnal. A milliomosok száma a következõ öt év során várhatóan 46,2 százalékkal 49,3 millióra emelkedik szerte a világban.

A magyar lakosság 0,1 százalékának van 1 millió dollár feletti vagyona.

Forrás: Flickr/Jeff Belmonte

A Credit Suisse felmérése szerint 2015-ben Magyarországon az egy fõre esõ GDP 19 257 dollár volt, az egy felnõtt lakosra jutó vagyon pedig 30 796 dollárt tett ki, vagyis mintegy 8,4 millió forintot. A magyar felnõttek vagyonát csökkentette, hogy fejenként 3893 dollárnyi tartozást is felhalmoztak.

A jövedelmi csoportok eloszlása szerint a felnõtt lakosság 44,4 százaléka 10 000 dollárnál kevesebb vagyonnal rendelkezik, 50,6 százaléknak van 10 és 100 ezer dollár közti vagyona, 4,9 százaléknak 100 ezer és 1 millió dollár közti vagyona és csak 0,1 százaléknak 1 millió dollárt meghaladó személyes vagyona.

0,1 százalék

A felmérés szerint a 7,91 millió felnõtt magyar lakosság összesített vagyona 244 milliárd dollárt (több mint 66 636 milliárd forintot) tett ki, amely a világ felnõtt lakosságának összvagyonának csupán 0,1 százalékát jelenti.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!