2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
A kisboltokon múlik a kereskedelem boldogságaForrás: origo.hu
Utolsó módosítás: 2015-11-15 11:59:51
Kétszeresére is nõhetett volna a kiskereskedelmi forgalom, ha nem lenne ennyi korlátozó intézkedés. A vásárlásban jártas szakemberek szerint, a trafiktörvény vagy a vasárnapi boltzár nélkül a mostani 3 százalékos kiskereskedelemi adat a dupláját is tudta volna produkálni.

Csodás karácsonyunk lesz, mert a külföldön munkát vállaló 500 ezer ember egy része hazajön bulizni, inni és vásárolni. De ez csak pár hét.A budapesti kocsmák továbbra is jó forgalmat bonyolítanak, de a vidéki kocsmaszegmens a pofonokat nem tudta álllni– mondta Belovai Csaba a Zwack Unicum Nyrt. kereskedelmi igazgatója az Európai Kereskedelem Napja rendezvényen.

Sorba jöttek a szankciók

Aki 20 éve kocsmáros egy kis faluban az az elmúlt 6-8 évben kapott egy dohánytörvényt, mert kitiltották a kocsmából a dohányzást. Aztán nem árulhat már cigarettát sem. Késõbb kitiltották a játékgépeket is.

Minden harmadik kocsmát bezártak

Forrás: Lantos Gábor

A kocsmák nyeresége a játékgépbõl jött. A sok szankció után elõször a tulajdonosok visszaálltak a pult mögé, majd amikor már jött a pálinkatörvény, akkor a kocsmárosok 30 százaléka bezárta italboltját – mondta Belovai Csaba.

Három éve topogunk

Egy magyar vásárló évente 5240 eurót költ. Ez kicsivel több, mint 1,6 millió forint. Ez harmada az Európai Unió átlagának, ami 15 948 euró vagyis majdnem 5 millió forint – mondta Kozák Ákos a GfK Hungária Piackutató Intézet ügyvezetõ igazgatója. A fogyasztás tekintetében Törökország elõttünk lépked, Montenegró pedig alattunk van.

A vásárlóerõ térképen Magyarország az Európa 42 országa közül a 31-dik helyen áll,immár harmadik éve. Az elsõ öt helyen Liechtenstein, Svájc, Norvégia, Luxemburg és Dánia van. A 42-bõl 26 ország él az európai átlag alatti összegbõl. A GfK kutatása szerint

Európa sereghajtói változatlanul Moldova és Ukrajna,az idén legszegényebb Ukrajnában az átlagosan elkölthetõ jövedelem 978 euró, míg Moldovában 1214 euró volt.

Egy magyar vásárló évente 1,6 millió forintot költ

Forrás: Thinkstock

Egy magyar havonta 72 ezer forintot költ élelmiszerre. Az alacsony jövedelmûek a kerestük 30 százalékát, a magasabb jövedelmûeknél pedig a keresetük 20 százalékát költik kenyérre, tejre, mosóporra és felvágottra és alkoholra.

A vidékiek kosara félig van

Kozák Ákos hét csapásnak nevezi azokat a korlátozásokat, amiket az utóbbi években a kereskedelemben bevezettek. Példaként említette a plázastopot, a reklámadót, az élelmiszerfelügyeleti díjat és a trafiktörvényt is. Az utóbbi tíz évbenMagyarország tíz megyéje veszített a vásárlóerejébõl.A friss adatokból kiderül, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében majdnem fele annyit költenek vásárlók, mint Budapesten. A fõvárosi vásárlóerõ index 128 ponton áll, a szabolcsi pedig 74 százalékponton.

Budapest legtöbbet költõ kerülete a II. és a XII., a legkevésbé tehetõs pesti kerületek pedig a VIII. kerület és Kõbánya.

A magyar háztartások havi kiadásainak 28 százaléka élelmiszerre, 27 százaléka pedig rezsire, lakhatásra megy el, ez Kozák Ákos szerint ez jelentõs terhet jelent a családoknak.

blokkk.com szerint is olvad a növekedés lendülete a boltokban. A szeptemberi 5,1 százalékos bolti, áruházi költés növekedése jó eredménynek számít. Az egyes korábbi hónapokban mért 7-8 százalékos ugrásoknál azonban kisebb. Ennek az egyik oka, hogyaz online pénztárgépek piactisztító hatása már jóval kisebb, mint a korábbi hónapokban.A háztartások fogyasztási kiadása, aminek része a kiskereskedelem is, mindössze 2,7 százalékkal nõtt az elsõ félévben.

A kaszinótörvényt köszönjük

A kaszinótörvényt „sikerként” éltük meg - ez csak vicc volt.Volt két kaszinónk, lett helyette egy Vapiano és a Zara üzletünk.Az igazság az, hogy az élmény az keserédes – mondta Prosits Attila a Westend Ingatlanhasznosító és Üzemeltetõ Kft. ügyvezetõ igazgatója. Vannak olyan plázák, ahol az egykori kaszinók helyén lévõ üzleteket még mindig nem sikerült bérbe adni, mert ezek olyan speciális helyek, amelyeknek kisebb portáljuk van, más a megközelíthetõségük a bevásárlóközpontokban, ezért a bérbeadásuk is sokkal nehezebb.

A vasárnapi zárva tartást szintén hatalmas siker - mondta pikírten - mert 70 üzletünk van nyitva vasárnap is, de még jobb lenne, ha 400 üzletben vásárolhatnának az emberek – tette hozzá az ügyvezetõ igazgató.

A kicsiken múlik minden

A magyar kiskereskedelem csak akkor tud fejlõdni, ha a boltok hajlandók abba invesztálni, hogy modern vállalattá, modern kereskedelemi céggé fejlõdjenek – véli Belovai Csaba a Zwack Unicum kereskedelmi igazgatója. A szakember kiemelte, sokan azt hiszik, hogy a magyar kiskereskedelmi piac nagyon koncentrált, nagyon kevés szereplõje van. Ezzel szembenMagyarországon 11 kereskedelmi hálózat van,ebben többek között benne van a Lidl, a Tesco, az Auchan, a CBA, a Penny, Spar, Real és az Coop, Aldi is. Az osztrák piac, ahol két szereplõ van meg a német piac is, ahol szintén két szereplõ van, az valóban koncentrált - érvelt.

A magyar piac a sok szereplõ miatt egyébként sokkal kedvezõbb helyzetben vanBelovai Csaba szerint. Fontos tényezõ, hogy a magyar piacona kiskereskedelmi boltok 74 százaléka az magyar hálózatok tulajdonában van.Ez egy óriási erõ és nagyon nagy potenciál van benne. A magyar boltok, a Coopok, a CBA-k és a Reál üzletek viszont a forgalom 41 százalékát adják. A Tesco, az Auchan és a Spar pedig a 47 százalékos részesedéssel veri a magyar láncokat.

A vásárlók is sokat tehetnek

A Zwack kiskereskedelmi forgalmának 70 százalékát is a hiper- és a szupermarketek adják. Belovai Csaba szerint nagy probléma, hogy a vásárlóka hazai láncokat az igazi erõs márkatermékek vásárlására nem használják,mert nem ott veszik a Pick-szalámit és a Túró Rudit sem.

A kereskedelemben ma 450 ezer ember dolgozik, havi 70-80 ezer forintért. Belovai Csaba szerintaddig nem lehet nagy változást várni a kereskedelemben, amíg a dolgozók bére nem nõ.Ettõl függ ugyan is, hogy hogyan fognak teljesíteni a boltok.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!