2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Szakértõk: másolatért vett fel milliókatForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2016-02-11 13:28:08
A külsõ igazságügyi könyvszakértõi vélemények alapján a semmire fizethetett ki Püspökladány önkormányzata bruttó 6 millió forintot a T. Jánosné dr. által vezetett, uniós pályázatokkal foglalkozó K. Zrt. számára. Az ismertetett vélemény szerint a cég által a gyógyfürdõ fejlesztésére készített elõzetes megvalósíthatósági tanulmány valójában másolata két hivatali dolgozó tanulmányának, a szakértõ néhány mondatban talált eltérést, egyébként a sorok törése, sõt, a helyesírási hibák is azonosak – derült ki a hûtlen kezeléssel vádolt korábbi cégvezetõ ellen zajló büntetõeljárás keddi tárgyalási napján a Berettyóújfalui Járásbíróságon. T. Jánosné a vád szerint a néhai polgármester, Arnóth Sándor (Fidesz) által elkövetett bûncselekményhez nyújtott segítséget.

Több alkalommal is úgy fizetett ki számlákat az Arnóth Sándor (Fidesz) polgármester vezette püspökladányi önkormányzat 2008-ban egy T. Jánosné dr. által irányított, uniós projektek lebonyolításával foglalkozó cégnek (K. Zrt.), hogy a benyújtott számlák mögött tényleges munkavégzés nem volt, hiányzott a dokumentáció, teljesítés nem állapítható meg – ezeket fogalmazta meg egy igazságügyi könyvszakértõ, aki az önkormányzat és a cég közötti szerzõdéseket vizsgálta. Véleményét a hûtlen kezeléssel vádolt, egy idõben a vidékfejlesztési minisztérium alá tartozó zöldhatóságot is irányító T.-né ellen zajló keddi tárgyaláson olvasta fel dr. Burai Judit Cintia bíró. A vádlott védõi elõrevetítették: õk is kezdeményezik majd szakértõ bevonását.
Csak szavakat cseréltek ki

A vádirat alapján alighanem Arnóth is a vádlottak padján ülne az üggyel összefüggésben, ha 2011-ben nem veszíti életét egy autóbalesetben, ugyanis az ügyészség szerint T.-né az általa elkövetett bûncselekményhez nyújtott segítséget. A szóban forgó cég készített tanulmányt a helyi gyógyfürdõ továbbfejlesztésére. „Apró” szépséghiba, hogy az szinte teljes egészében megegyezik két polgármesteri hivatali dolgozó elõzetes hatástanulmányával, egy-egy szót cseréltek ki, már ahol. Még a helyesírási hibák is ugyanazok benne.

Mint a tárgyaláson elhangzott, a két pályázatíró még Arnóth elõdje, dr. Molnár László (MSZP) polgármestersége alatt álltak munkába (õket egyébként idõ hiányában nem hallgatták most meg). A 2006-ban indult ciklus közepére viszont kitelt az idejük a hivatalban. A város élére került Arnóth Sándor nem bízott bennük – mondta vallomásában a jelenlegi városfejlesztési irodavezetõ –, a polgármester a fiaskók miatt többször elégedetlenkedett: múzeumfelújításra és orvosi rendelõ építésére is sikertelenül pályáztak. Így kerülhetett képbe a cég és T.-né.

Róla egy másik tanú, aki alkalmazottként felvette õt a K. Zrt-hez, azt mondta, késõbb átvette az ügyvezetést, még résztulajdonos is lett. A tanú szerint jó kapcsolatait használta; indokolatlan költései voltak, „családi vállalkozásként kezelte a céget”, akörül az érdekkörébe tartozó társaságok jelentek meg alvállalkozóként. T.-né azzal védekezett, hogy egyeztetett a tulajdonossal, aki mindent jóvá hagyott. Munkájával szemben 2008 decemberében merültek fel kifogások, következõ év áprilisában vonták vissza a megbízatását. A vád szerint bûnsegédként összesen 13 millió forintos veszteséget okozhatott Püspökladánynak, és további számlákat nyújtott be összesen 7 millió forintról, el nem végzett projektmenedzseri, tanácsadói tevékenységért, ezeket viszont már nem egyenlítette ki az önkormányzat.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!