2024. május 6. Hétfő, Ivett, Frida.
 
Egy közösségben a színpadra vágyókForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2016-02-23 09:14:23
Huszonnégy település amatõr színjátszói léptek a Nemzeti deszkáira.

„Még órákig el tudtuk volna hallgatni a zenekar játékát és nézni a szereplõk táncait. További szép elõadásokat kívánunk az egész társulatnak, életrõl, szerelemrõl, egymásról.” – Az idézet a Földesi Színjátszókör Méltató emléklapjáról való, amelyet egy színinövendék fogalmazott meg és Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, valamint Szabó Ágnes, a Magyar Teátrumi Társaság alelnöke írt alá. Ilyen és hasonló „elbocsájtó szép üzenetet” vihetett haza ugyanis minden fellépõ a Pajtaszínházi Szemlérõl, amelyet január 23-án és 24-én rendeztek a fõvárosi teátrumban – írta R. Simor Katalin, a Nemzeti Mûvelõdési Intézet megyei módszertani referense.

Az Emberi Erõforrások Minisztériuma támogatásával fél éve indult egy program, azzal a céllal, hogy felélessze az amatõr színjátszást azokon a kistelepüléseken, ahol nincsenek ilyen közösségek. A „Pajtaszínház projektben” négy megyénkbeli település színjátszói vettek részt (Földes, Balmazújváros, Derecske, Kaba) és mutatták meg a magyar kultúra napján Budapesten, hogy mit alkottak az elmúlt hónapokban. Munkájukat mentorok segítették: Balmazújvároson Kiss Gergely Máté színmûvész, Derecskén Mercs János színmûvész, Kabán pedig Bakota Árpád színmûvész, mindhárman a debreceni Csokonai Nemzeti Színház tagjai, és a dráma tagozatos Ady Endre Gimnázium tanárai, míg Földesen Lakó Zsigmond drámapedagógus, az Egyetemi Színpad vezetõje irányította a színjátszók felkészülését.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!