2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Gyermeket erõszakolt, otthonában fogták elForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2016-02-23 09:31:28
Közeli, még gyermekkorú hozzátartozóját erõszakolta meg a gyanú szerint az a férfi, akit múlt héten hétfõn fogtak el a rendõrök egy kis faluban. R. Antalt a kommandósok segítségével állították elõ. Rájuk azért volt szükség, mert a férfi már volt büntetve erõszakos bûncselekmény miatt, illetve az elõzetes hírek alapján légpuskája is van. Azt nem találták meg, gáz-riasztófegyver viszont elõkerült otthonából. A házkutatás már tartott, amikor a helyszínre érkezett egy barátjaként bemutatkozó férfi. Hiába érdeklõdött azonban arról, miért hemzsegnek kommandósok az udvarban, nem szolgálhattak neki információval. A Napló munkatársai viszont a helyszínen követhették az akciót.

– Ne mozduljon! Rendõrség! – kiáltott az udvaron álldogáló férfira az egyik kommandós, miközben társa pokrócot dobott a vaskerítés tetejére. A többek között golyóálló mellénnyel, sisakkal, a fülükben utasítóval és persze fegyverrel felszerelkezett különleges rendõri erõk egymás után ugrottak be az udvarra, majd fektették a földre a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint megerõszakolta kiskorú hozzátartozóját. A döbbenettõl mozdulatlan férfi nem ellenkezett, ám amikor megkérdezték tõle, hogy tudja-e, miért érkeztek hozzá a „Cívis” Közterületi Támogató Alosztály erõi, azt felelte, nem. Késõbb, a rendõrségen már beszédesebb lett.
Volt már büntetve

A kerek arcú, fülbevalós, derék „apa” egyedül tartózkodott otthonában, kezén néhány másodperc múltán kattant a bilincs, pedig az sem volt kizárható, hogy ellenáll: az elõzetes információk szerint ugyanis légpuskával is rendelkezik és volt már büntetve súlyos testi sértésért – ezért volt szükség a kommandósokra. Miután ruházatát átvizsgálták, kísérõivel eltûnt a házban, ahol dr. Balogh Imre alezredes vezetésével zajlott a házkutatás.

 

A hétfõ hajnali álmából ébredezõ hajdú-bihari kistelepülésen – amit az áldozat védelme érdekében nem nevezünk meg – az akció nagy feltûnést keltett: a speciális rendõrök egyike a kapuban biztosított, hárman pedig az udvaron. Még a Debrecenbe tartó busz sofõrje is lassított, két slukk cigaretta között pedig alighanem azt találgatta, mi történik. A házban a bûncselekmény nyomait és a gyanúsított szexuális érdeklõdésére bizonyítékokat, például fényképeket, videófelvételt kerestek. Mobiltelefonokat és tabletet foglaltak le. Légpuska nem, de a kisszoba lomos, többek között játékokkal, rongyokkal teli padlójáról egy riasztófegyver és paróka is elõkerült, illetve egy szép nõt ábrázoló kép. Hogy a fiatal férfi feleségét vagy a mostani barátnõjét ábrázolja, nem tudni. A másik szobába vezetõ kis elõtérben viszont az egész családról vannak képek a falon, amelyek boldog, közös élmények emlékét õrzik. R. Antal azonban régóta a családjától külön élt, a lányát láthatásra vitte el.
Más gyerekek is aludtak nála

A szobában, ahol két kommandós fogta a gyanúsítottat, a szegényes bútorokon feltûnõ az íróasztal méretû plazmatévé, az asztalon pedig az üres söröskorsó. R. Antal Németországban dolgozott, ritkán járt haza. A bûncselekményt néhány hónapja követte el – magyarázza immár a megyei fõkapitányságon a bûnügyi igazgatóság vizsgálati osztályának vezetõhelyettese, Balogh Imre. Mint mondja, az egyik hozzátartozó értesítette a rendõrséget, a gyanú szerint az erõszak egy hosszabb folyamatnak a végkifejlete volt. Forrásaink szerint a férfi azt állította a nyomozóknak, hogy csak melléfeküdt az alig 12 éves lánynak, és akkor is ittas volt. Arról pedig még a házban beszélt, elõfordult, hogy más rokon gyerekek is aludtak nála. A rendõrök a férfit gyanúsítotti kihallgatását követõen õrizetbe vették, a bíróság pedig csütörtökön elrendelte az elõzetes letartóztatását.

 

„Letrükközött ruhanemûk”

– Az utóbbi években megnõtt a fiatalkorúak sérelmére elkövetett szexuális erõszakcselekmények száma, aminek persze oka lehet az is, hogy régebben több maradt látenciában, és a nyilvánosságban is egyre többet hallani ilyen esetekrõl, felvilágosultabbak az emberek. A leggyakrabban közvetlen családtag az elkövetõ, a bûncselekmény hol erõszakos közösülésben merül ki, hol más aktusban. A legnagyobb gond az, hogy az áldozatok sokszor hónapokkal, de akár évekkel a történtek után fordulnak a rendõrséghez. Minél késõbb történik ez meg, annál nehezebb bizonyítani, tanúk ugyanis nincsenek, minden titokban történik, az áldozatot pedig sokszor megfenyegetik. Az esetek többségében nem egyedi alkalmakról van szó, hanem egy folyamat tetõzik be az erõszakos közösüléssel: a pedofilok gyakran dicséretekkel közelednek, mintha a szeretetüket mutatnák ki, aztán a sértett mellé fekszenek. Elõfordul, hogy a fürdõszobában meglesik az áldozatot, fondorlattal megkérik, hogy vetkõzzenek le. S ha nem hagyják magukat, kényszerítenek. Gyakran elõfordul, hogy kiderül, az ilyen embereknek több áldozatuk van – magyarázta az alezredes, aki megjegyezte: a jog szerint már közösülésnek számít az is, ha a nemi szervek összeérnek.

 

Mint mondta, ahol ilyen elõfordul, ott jellemzõen a szülõk és a gyerekek között sem felhõtlen a kapcsolat: ezért keresnek alternatívát a férfiak a szexuális vágyaik kiélésére, aminek gyakran a gyerekek válnak eszközeivé. De arra is vannak példák, hogy a válófélben lévõ szülõk használják fel gyerekeiket arra, hogy befeketítsék a másikat, a férfiakkal szemben ez könnyen kijátszható kártya. – Az ilyen esetet sem könnyebb bizonyítani. Ezért alaposan körül kell járni minden bejelentést. Pszichológus és orvosszakértõk segítségét is igénybe vesszük – jegyezte meg, hozzáfûzve, az esetek többsége nem debreceni. A fiatalkorúak sérelmére elkövetett szexuális erõszakért kiszabható büntetési tétel vetekszik az emberölésért kaphatóval: 5–15 év szabadságvesztések is elõfordulnak.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!