2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Rettegésben tartotta volt osztálytársát: több tízezer forintot zsarolt ki tõleForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2016-02-29 17:04:48
Több éven át zsarolhatta fenyegetéssel fiatalabb iskolatársát.

Börtönbüntetés kiszabását indítványozta a Berettyóújfalui Járási Ügyészség azzal a hencidai férfival szemben, aki két éven át zsarolt egy középiskolást és így összességében 40 ezer forintot szerzett meg tõle.

Pocsai Edit megyei fõügyész szerdai tájékoztatása szerint a vádlott és a 18 éven aluli sértett onnan ismerte egymást, hogy osztálytársak voltak egy berettyóújfalui középiskolában. A vádirat alapján a tettes 2013 õszétõl alkalmanként 1-2 ezer forintot kért kölcsön áldozatától, aki ezeket oda is adta.

A következõ nyáron – a szakmai gyakorlat idején – a hencidai férfi az iskola elõtt megvárta a diákot, és némi testi fenyítéssel nyomatékosította, hogy további 5 ezer forintot akar (a megfélemlített tini a következõ napon vitte is a pénzt). A vádlott nem állt le, újabb és újabb összegeket követelt veréssel fenyegetõzve. Odáig jutottak, hogy a férfinak elegendõ volt csak mutatnia egy számot, amibõl a sértett tudta, mennyit kell hoznia. A kár nem térült meg…

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!