2024. április 19. Péntek, Emma.
 
A võfélyek találkozójába bújtatták a barátság- és a hagyományápolástForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2016-03-07 10:14:03
A fiúsháztól, az iskolától, a lányosházig, a tájházig és vissza vonult a vigadó menet.

Mondhatni, hogy lakodalmat játszottak az országhatár-menti, román nemzetiség által is lakott faluban szombaton, hiszen a võfélyek vezetésével, zeneszó mellett vonult végig a település több utcáján is a vidám menet; mi több, még lánykérés is volt, délután és este, éjszakába nyúlóan pedig vigasság, amelyet a helybeli kulturális csoportok fellépései színesített. Ám ennél jóval többrõl volt szó, derült ki Tóth Zoltán szavaiból, aki csapatával immár kilencedik alkalommal szervezte meg a pocsaji nemzetközi võfélytalálkozót.

 

– Azzal a kéréssel keresett meg annak idején Kecskés Gyula polgármester és Mazsu Jenõné, a román kisebbségi önkormányzat vezetõje, hogy fel kellene rázni a falu életét egy eseménnyel, ami továbbviszi hagyományainkat, sokan részt vehetnek benne és kifejezi a nemzetiségi voltunkat – fogalmazott Tóth Zoltán. – Erre a legalkalmasabbnak a lakodalmas hagyományokat tartottuk, és ehhez a földesi néptáncos múltamból adódóan megvoltak a kapcsolataim, lehetõségeim. Az esemény nemzetközi, mert az országhatáron túlról is érkeznek vendégek.
Ott ugyanúgy, mint itt

– Kisvárdától Békés megye déli részéig, több helységbõl érkeztek vendégek, de itt vannak a két partnertelepülésünkrõl, Tomestibõl és Budureasaból is. Az õ võfélyeik is bemutatják a szokásaikat – válaszolta kérdésünkre Kecskés Gyula, Pocsaj polgármestere. – Román nemzetiség is él nálunk, ezért nem csoda, hogy partnertelepüléseink lakossága román többségû. A velük való kapcsolatunknak egyik fontos eleme a võfélytalálkozó. Ez erõsítheti a bizalmat, jobban megismerjük egymást, és végsõ soron ez a gazdaságban is lecsapódhat. Gondolok itt a ROHU uniós pályázatokon való közös részvételre.

 

Mindezt megerõsítette Nikolae Vajna budureasai önkormányzati képviselõ, aki méltatta a pocsaji võfélytalálkozót. Hozzátette, hogy bár két néprõl van szó, a lakodalmas szokások szinte teljesen megegyeznek. Náluk is a fiús háztól indulnak, kikérik a menyasszonyt a lányos háznál, majd vissza a fiús házhoz, mindeközben ott is võfélyek gondoskodnak a szórakoztatásról. Csupán a nyelvben, a népviseletben és bizonyos tekintetben a felszolgált ételekben van különbözõség.

 

Nem szégyen a tanulás

– A szokások életben tartása, a barátság erõsítése és nem tagadom, nekünk is szükségünk van a „frissítésre”, tehát az új rigmusuk, bemutatkozási lehetõségek megtanulása – válaszolta a hajdúböszörménybõl érkezett Kathy Lajos arra kérdésünkre, hogy mi hozza vissza évrõl-évre a pocsaji találkozóra. Elmondta még, hogy minden alkalomra új produkcióval készül. Most a borköszöntõt építette be a repertoárjába. – Nálunk annyiban különbözik a lakodalom az itteni szokástól, hogy a menyasszonytánc csak mostanában honosodott meg, korábban ez nem volt jellemzõ – tette hozzá.

 

A nap fõszereplõi

Nagy Zsuzsa, a menyasszony
Deczki Attila, a võlegény
A võfélyek:
Tóth Zoltán (Pocsaj)
Markó András (Nagykálló)
Kathy Lajos (Hajdúböszörmény)
Rajzinger Csaba (Ajak)
Nagy Attila (Napkor)
Koncz László, Tóth Gábor (Mezõkövesd)
Gyõri Balázs (Debrecen)
Beke László (Székelyhíd)

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!