2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Kivizsgálnák a Gyurcsány-kormány költségvetési trükközésétForrás: Index
Utolsó módosítás: 2010-02-01 19:05:24
Bizottsági ülésen hallgatná meg kedden Veres Jánost és Gyurcsány Ferencet Varga Mihály, a költségvetési bizottság fideszes elnöke a költségvetési hiányra vonatkozó adatok valódiságáról. Veres szerint már a kérdésfeltevés is hazug, úgy emlékszik, sosem volt kérdés az adatok valódisága. Három és fél éve még maga ismerte be, hogy õ nem engedte a valós adatok nyilvánosságra hozatalát.

Veres János volt pénzügyminisztert és egykori fõnökét, Gyurcsány Ferenc exkormányfõt is meghallgatná keddi ülésén a Parlament költségvetési bizottsága. Varga Mihály, a bizottság fideszes elnöke "Az államadóságról, a költségvetés hiányáról és a kormányzati szektor hitelfelvételeirõl szóló kimutatások, prognózisok valódisága" címen hirdette meg az ülést.

A tanácskozásra Oszkó Péter pénzügyminisztert és Belyó Pál, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnökét is meghívták, valamint Langmár Ferenc újságírót, akinek a keresetéremég decemberben úgy döntött a Fõvárosi Ítélõtábla, hogy a KSH már a túlzottdeficit-eljárással kapcsolatos magyar jelentés az Európai Unió statisztikai hivatalának megküldött, még nem véglegesített vázlatát is köteles nyilvánosságra hozni.

 

"Holnap fog eldõlni" - válaszolta Veres János érdeklõdésünkre, hogy kedden megjelenik-e a bizottság ülésén. Veres szerint amúgy a bizottsági ülés már a Fidesz kampányának része, és gondolhatjuk, hogy "mennyire fogok ehhez asszisztálni". Más forrásból úgy értesültünk, hogy valójában már eldõlt, Veres nem lesz ott az ülésen.
Veres: Nem hazudtam

A pártok frakciói azonban valamennyien képviselik magukat, így az ülés határozatképes lesz, és biztosan meg is tartják. Értesüléseink szerint Oszkó Pétert államtitkára, Katona Tamás képviseli majd - õ Oszkóval szemben már 2006-ban is a pénzügyminisztérium munkatársa volt, meghatározója a gazdasági adatok kommunikációjának.

Veres szerint már a témafelvetés is hazug, hiszen a Fõvárosi Ítélõtábla ítélete a jelentés nyilvánosságra hozatalára vonatkozik, a bíróság az adatok valódiságával nem foglalkozott. Márpedig a KSH felett õ nem rendelkezett. "Tudomásom szerint nem merült fel kérdés a pénzügyminiszterségem idején nyilvánosságra hozott adatok valódisága kapcsán" - állította Veres.
Gyurcsány: Hazudtunk

Pedig ugyanõ 2006. június 8-án még teljesen más szelemben nyilatkozott. "Eddig azt kérték rajtunk számon,miért nem az igazat mondjuk, ezek most azok a számok, melyek a valóságot tükrözik" - nyilatkozta, amikor bejelentette, hogy a 2006-os költségvetésben szereplõ 4,7 százalékos hiánycélnál a valós hiány 3,3 ponttal magasabb lesz. Gyurcsány Ferenc kormánya tehát a 2006-os választások elõtt nem a valós adatokkal számolt - ahogy Gyurcsány maga fogalmazott elhíresült õszödi beszédében, "hazudtunk".

A valós hiányt ismertetõ sajtótájékoztatón Veres arról is beszélt, hogy a választások elõtt nem engedélyezte a valós adatok nyilvánosságra hozatalát. "Azt, hogy pontosan hogy állunk és mint állunk, megmondom úgy, ahogy van, nem engedtem ilyen jellegû munkát végezni korábban. Ugye az volt a tapasztalatunk az elmúlt években, hogy ha készült valakinek egy feljegyzése, és ez kikerült, akkór abból politikai ügy volt. [...] Éppen ezért ilyen jellegû komplex felmérés mindaddig nem készülhetett, amíg ennek a kockázata fennállt".

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!