2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Elfogták a BKV informatikai igazgatójátForrás: RTL Hírek
Utolsó módosítás: 2010-02-04 18:32:29
Megvan a nyolcadik! Szerda este egy újabb volt BKV-s igazgatót gyanúsított meg a rendõrség, õt õrizetbe is vették. Az informatikai igazgatót két hónapja keresték, Szegeden bujkált, még külsejét is megváltoztatta.

Szerdán a BKV több vezetõjét és Demszky Gábor fõtanácsadóját is kihallgatták. Az ügyvédek szerint pénteken dõl el, hogy elõzetes letartóztatásba kerülnek-e.

Szerda este egy szegedi utcán fogták el a rendõrök a BKV volt informatikai igazgatóját. Vesztegetéssel gyanúsítják. Azóta keresték, hogy tetten érték a BKV jogi igazgatóját, miközben kenõpénzt vett át. A rendõrök szerint a 12 millióból a most elfogott férfi is kapott volna.

Az informatikai igazgató egy edzõterembõl jött ki, éppen német rendszámú terepjáróba szállt be, amikor a rendõrök lecsaptak.

„Az informatikai igazgató mindent megtett azért, hogy megtévessze a rendõröket, körszakállat növesztett és feketére festette a haját” – mondta Horváth Katalin Fanni, a Repülõtéri Rendõr Igazgatóság sajtószóvivõje.

A rendõrök szeretnék, ha a bíróság elõzetes letartóztatásba helyezné, a BKV más vezetõivel együtt. Az egyik Regõczi Miklós korábbi kommunikációs igazgató. Szerdán, a kihallgatása után vették õrizetbe.

„A rendõrség gyanújából az olvasható ki, hogy a gyanúsított olyan szerzõdést kötött, amiben vagy a díj volt eltúlzott, vagy nem volt mögötte teljesítés, vagy nem teljes volt a teljesítés” – mondta Francsics Imre ügyvéd.

A volt igazgató panasszal élt a gyanúsítással szemben. Ugyanúgy, ahogy a többi õrizetbe vett BKV-s. És még valaki. Mesterházy Ernõ, Demszky Gábor legfontosabb tanácsadója, akinél a rendõrség szerdán házkutatást tartott.

„Én nagyon örülnék, ha kiderülne, hogy a vele kapcsolatos gyanú alaptalan” – mondta Demszky Gábor fõpolgármester.

Mesterházy Ernõ a fõpolgármester mellett sokszor vett részt tárgyalásokon. Például a 4-es metró építésével, városházi koalíciós vitákkal kapcsolatban, vagy legutóbb a kormánnyal történt egyeztetéskor.

- Demszky Gábor vagy Hagyó Miklós neve nem merült fel?
- Errõl nem, beszélhetek – mondta Papp Gábor.

Papp Gábor, Mesterházy Ernõ ügyvédje szerdán ott volt, amikor védencét a kihallgatás után õrizetbe vették. A rendõrség szerint a tanácsadó felbujtója volt a BKV-nál történt hûtlen kezeléseknek.

- Mesterházy úr utasítást adott a BKV-nak, hogy bizonyos cégekkel kössenek szerzõdést? Ez a gyanú?
– Nem szeretnék errõl beszélni, csak arra van felhatalmazásom, hogy a jogi tényt közöljem – mondta Papp Gábor.

A bíróság várhatóan pénteken dönt a gyanúsítottak elõzetes letartóztatásáról

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!