2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
BKV-ügy: Délután meghallgatják HagyótForrás: RTL Hírek
Utolsó módosítás: 2010-03-17 11:40:13
Hagyó Miklós volt fõpolgármester-helyettes és Garadnai András volt igazgatósági elnök meghallgatásával folytatja munkáját a BKV-t vizsgáló fõvárosi bizottság szerda délután.

Az egykori szocialista városvezetõt a kapcsolattartási módszereirõl, az esetleges kéréseirõl és a rendõrségi gyanúsításba keveredett munkatársairól kérdezik.

A szerdai ülésen a többi között arra kell válaszolnia Hagyó Miklósnak, hogy hogyan közvetítette célkitûzéseit a BKV felé, voltak-e kiscsoportos megbeszélések, voltak-e külsõ cégekkel vagy személyekkel kapcsolatos kérései, illetve kapott-e egyedi ügyekben instrukciókat, utasításokat a fõpolgármestertõl. A testület emellett kérdezi majd Horváth Éva és Lelovics Ottó munkájáról is, illetve arról, hogy a rendõrség által gyanúsított munkatársaktól kérte-e, hogy közvetítsenek a cégnél. A szocialista politikus kérdéseket kap Antal Attila foglalkoztatásával kapcsolatban és a végkielégítési botrányok ügyében is.

A vizsgálóbizottság meghallgatja Garadnai Andrást is. A BKV egykori igazgatósági elnökének az igazgatóság mûködésérõl kell beszámolnia, illetve arról, rendelt-e bármilyen ügyben belsõ vizsgálatot. A volt vezetõnek válaszolnia kell arra is, hogy tudott-e a szerzõdéskötési és végkielégítési ügyekrõl, illetve politikai megrendelésre készült szerzõdésekrõl.

A tömegközlekedési társaság mûködését és botrányait vizsgáló fõvárosi bizottság korábban meghallgatta többek között Demszky Gábor fõpolgármestert és helyettesét, Ikvai-Szabó Imrét, Lakos Imre volt közlekedési tanácsnokot és a BKV több egykori és jelenlegi vezetõjét. A testület a továbbiakban a vizsgálati jelentés elkészítésével foglalkozik, amelyre március 25-ig kapott határidõt a Fõvárosi Közgyûléstõl.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!