2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
10 éves a Csanádapácai DalkörForrás: CSerép Imre
Utolsó módosítás: 2018-04-29 21:21:23
Csanádapáca: A napokban ünnepelte megalakulásának tízedik évfordulóját a csanádapácai dalkör. Tizennyolcan vannak, akik nagyon szeretnek énekelni, a legidősebb közülük 86 éves, a legfiatalabb 17. Vezetőjük Deák János harmonikás, citerán játszik Szabó Gábor. Mindig vidámak, jókedvűek, a dalok szeretete élteti őket és baráti társaságnak vallják magukat.



A IV. dalköri találkozóra 7 településről - Csorvás, Földvár, Komádi, Nagybánhegyes, Nagyszénás, Mezőkovácsháza, Pusztaföldvár - érkeztek fellépők, vendégek. - Minden alkalommal az idősek mellett fiatalok is fellépnek. Így volt ez most is. -
Elsőként Deák János dalkörvezető köszöntötte a megjelent vendégeket, majd Oláh Kálmán polgármester köszöntötte az ünnepelteket és nyitotta meg a találkozót. Őt követte Szrenka Pálné az NYOSZ alelnöke, a Békés Megyei Nyugdíjas Szövetség elnöke, aki köszöntötte a tízéves népdalkört és átadta a NYOSZ oklevelét. Ezután következtek a műsorok, fellépők: -  Csanádapácai Dalkör, Csanádapáca Nagyboldogasszony Katolikus Óvoda műsora, Csanádapácai Nagyboldogasszony Katolikus Általános Iskola Néptánc műsora, Csanádapácai Nagyboldogasszony Katolikus Általános Iskola énekkara, Pusztaföldvár ifjúsági citerások, Búzavirág népdalkör Pusztaföldvár, Földvár citerazenekar, Csorvás Nefelejcs népdalkör, Nagyszénás Kurticsi citerazenekar, Nagybánhegyesi citerások, Rakonczai Kata, Bíborka népdalokat énekelt, Komádi - Kolozsvári Andrásné szavalata: - Várnai Zseni: Csodák csodája, Mezőkovácsháza Máthé Lászlóné éneke, Komádi: - Varga Zsigmond betyárdalok, "Aranykor" városi Nyugdíjas Klub népdalköre és Papp Jánosné népdalcsokor.
Csanádapáca és Komádi nyugdíjas klubjai és népdalkörei között régi baráti kapcsolat van. A találkozó végén a Komádi "Aranykor" Városi Nyugdíjas Klub Népdalköre és a Csanádapácai Dalkör tagjai és a fellépők közös fotót készítettek.
A találkozó vidám zenés táncmulatsággal, közös énekléssel ért véget.

Cserép tudósító
/Fotó: - Cserép Imre, Domján Melinda, Harangozó Zoltán és Oláh Kálmán/

Galéria
Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!