2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Nem áldozhatott az MSZP-s képviselõForrás: RTL Hírek
Utolsó módosítás: 2010-04-19 09:20:56
Nem áldozhatott az újpalotai templomban a helyi szocialista képviselõjelölt. Hetyei László a misén sorba állt, de egyedüliként nem kapott szent ostyát az áldozáshoz.

A káplán elismerte: nem engedte áldozni a szocialista képviselõjelöltet, magyarázatot azonban nem adott a tettére.

„Felhívott, és azt mondta, hogy nemkívánatos vagyok ebben a templomban, ne jöjjek többet ide” – állítólag ezt mondta telefonon Hetyei László szocialista képviselõjelöltnek a nemrég felszentelt újpalotai templom káplánja, még egy hete. A politikus ennek ellenére ma is elment, ahogyan a templom megnyitása óta minden vasárnap. Szeretett volna áldozni is, ahogy eddig minden alkalommal. Sorba is állt, ám ostyát most nem kapott. Így nem áldozhatott.

„Beálltam a sorba, és amikor sorra kerültem, nem kaptam a szent ostyából. Úgy érzem, politikai diszkrimináció történt. Mindenki kapott ostyát, csak én nem” – mondta Hetyei László.

A képviselõjelölt szerint megalázta a pap, több száz ember elõtt. Azt mondja, semmilyen indokot nem tud, ami miatt megtagadhatták volna tõle az áldozás jogát. A politikus szerint a pap nem indokolta meg, miért nem áldozhatott. A káplán mást mond.

A templom káplánjával sikerült telefonon beszélnünk. Elismerte, valóban nem adott ostyát a szocialista politikusnak. Azt mondta, indokait négyszemközt elmondta a képviselõjelöltnek, nekünk azonban nem akart nyilatkozni.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!