2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Gumikesztyű, rendőrök és dolgozatkarantén az érettségikenForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2020-04-24 17:55:10
Címkék: Bihari hírek
Alig több mint egy héttel az érettségi vizsgák kezdete előtt még mindig parázs szakmai viták zajlanak arról, hogy felelős döntés-e egy nappal a járvány előrejelzett tetőpontja után megkezdeni az írásbeliket. Közben az iskolaigazgatók gőzerővel dolgoznak a lebonyolítás részletein, a legapróbb mozzanatig igyekeznek megtervezni a vizsgákat. Hogyan lehet megoldani, hogy a lehető legkevesebbet érintkezzenek a diákok és a tanárok? Az biztos, hogy több mint kétszer annyi felügyelő tanárra lesz szükség, mint a korábbi években. Az Emmi általános iskolákból, egyetemekről hoz segítséget, de még Maruzsa Zoltán is beszáll a felügyeletbe. Ő dönthet arról is, lesz-e egyáltalán érettségi május elején.

Nem erre számítottunk. A szóbeli vizsgák eltörlése után sokkal reálisabbnak tűnt, hogy elhalasztják az írásbelit júniusra

– mondta csalódottan egy fővárosi gimnázium igazgatója pár nappal azután, hogy Gulyás Gergely bejelentette, május elején megtartják az írásbeli érettségi vizsgákat.

El kell halasztani az érettségit?

MÉG MARUZSA ZOLTÁN KÖZNEVELÉSÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR IS ÚGY FOGALMAZOTT MÚLT PÉNTEKEN, HOGY NINCS POLITIKAI KONSZENZUS AZ ÉRETTSÉGI LEBONYOLÍTÁSA KÖRÜL.

Talán ez még enyhe kifejezés is volt az elmúlt napok nyilatkozatai után. Az egyik oldalon azok állnak, akik szerint nem szabad egy nappal a vírus előrejelzett tetőzése után megtartani a vizsgákat. Az ellenzéki pártok mellett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a Pedagógusok Szakszervezete és a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete is hevesen, közleményekkel tiltakozott a májusi érettségik ellen.

Mi mindvégig azt képviseltük, hogy az élet és az egészség védelme most mindent visz. Ha a kormány nem teszteli az érettségizőket, minden esetleges megbetegedésért vállalnia kell a felelősséget

– mondta az Indexnek Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, aki többek közt az érettségizők és a tanárok tesztelését javasolta a kormánynak.

Most már ne halasszuk el az érettségit

Több olyan igazgatóval is beszéltünk ugyanakkor, akik szerint most már – alig több mint egy héttel az érettségi kezdete előtt – nem szabad variálni a dátumon. Az újabb módosításnak a diákok lennének a nagy vesztesei, akik a május eleji időpontra időzítik a csúcsformájukat, és szeretnének már túlesni rajta.

„Nem oktatáspolitikai kérdés, hogy milyen időpontban lesz az érettségi – mondta az Indexnek Horváth Péter, a győri Révai Miklós Gimnázium igazgatója, aki a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke is egyben. – Nem lehetünk tanácsadók ebben, mert nincs elég információnk.

De a legfontosabb, hogy ha lesz érettségi, tudjuk, pontosan mire számíthatnak a diákok és a pedagógusok.

Még mindig sok a kérdőjel az érettségi körül, és úgy tűnik, még a kormányon belül sincs teljes konszenzus arról, hogy jó ötlet-e a májusi érettségi. Maruzsa Zoltán hétfő este már arról beszélt egy videóban, hogy az érettségi halasztása sem kizárt, ha a járványügyi adatok azt indokolják.

Sok döntést helyben kell meghozni

A kormány valószínűleg csak jövő héten dönt az esetleges halasztásról, az igazgatóknak viszont már most rendesen fel van adva a lecke.

HOGYAN LEHET A LEGBIZTONSÁGOSABBAN MEGSZERVEZNI EGY ÉRETTSÉGI VIZSGÁT A VILÁGJÁRVÁNY KELLŐS KÖZEPÉN?

Egy-egy nagyobb gimnáziumban akár 150 diák is vizsgázik, így a legapróbb mozzanatig meg kell tervezni az érettségi menetrendjét, az érkezéstől egészen a javításig.

Éjjel-nappal dolgoznak az iskolák

– mondja egy fővárosi gimnázium igazgatója. Bár naponta 2-3 utasítást is kapnak az igazgatók az Emmitől, Horváth Péter a helyi döntések fontosságát hangsúlyozta a szervezésben. Mint fogalmazott, az iskolák eltérő adottságúak, és nem lehet mindent központilag meghatározni. Szerinte az igazgatók látják át, hogy lehet a legbiztonságosabban lebonyolítani a vizsgát az ő iskolájukban.

Lesz-e elég felügyelő?

Több különleges szabályt is elrendelt a kormány. Előírják például, hogy egy teremben maximum tíz diák vizsgázhat, és lehetőség szerint mindvégig tartaniuk kell a másfél méteres távolságot.

Ez azt jelenti, hogy jóval több tanteremre és felügyelő tanárra lesz szükség, hiszen míg a korábbi években 15-20 diák is elfért egy tanteremben, most maximum tíz diák ülhet egy teremben. Horn György, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium pedagógiai vezetője azt mondta a Kibeszélő korábbi adásában, hogy valójában még tíznél is kevesebb diákkal kell termenként számolni, ha szigorúan tartják a másfél méteres távolságot, mert a magyar tantermek átlagosan 50-60 négyzetméteresek.

Helyhiány ugyanakkor valószínűleg nem lesz, mert a többi teremben nincs oktatás, és Maruzsa azt is megígérte, hogy szükség esetén bármely közintézmény, így például az általános iskolák is megnyithatóak.

SOKKAL NAGYOBB KÉRDÉS, HOGY LESZ-E ELÉG FELÜGYELŐ TANÁR.

Bár Maruzsa Zoltán pénteken még arról beszél, hogy nagyjából 6000-6500 felügyelő tanárra lehet szükség a vizsgák lebonyolításához, ennél valószínűleg sokkal több pedagógusnak kell majd bemennie az iskolákba.

NAGYJÁBÓL 83 EZER DIÁK KEZDI MEG AZ ÉRETTSÉGI VIZSGÁKAT. HA CSAK TÍZZEL OSZTJUK EL, AZ IS 8300-RA JÖN KI, DE EHHEZ MÉG HOZZÁ KELL VENNI A FOLYOSÓN FELÜGYELŐ TANÁROKAT IS.

Az idősebb vagy valamilyen krónikus betegségben szenvedő tanárok felmentést kapnak a felügyelet alól, bár az Emmi azt válaszolta az atv.hu kérdésére, hogy nem határoztak meg jogszabályban életkori korlátokat. Így akár az idősebb tanárok is bevethetőek, ha önként vállalják.

Egyetemistákat, általános iskolai tanárokat toboroznak

A minisztérium elmúlt napokban küldött leveleiből viszont arra lehet következtetni, nem minden iskolában tud a tantestület kellő számú felügyelőt találni, így külső segítségre van szükség. Maruzsa már pénteken megígérte, hogy ő is felügyel majd a vizsgán, míg a PDSZ hétfőn nyilvánosságra hozta a helyettes államtitkár levelét, amiben arról tájékoztatja az igazgatókat, hogy

az érettségik lebonyolításánál olyan tanári végzettséggel rendelkező pedagógusok is bevonhatók, akikkel az intézmény nem áll jogviszonyban.

Egy fővárosi gimnázium tanára arról beszélt lapunknak, hogy a felügyelethez nincs szükség nagy szakértelemre, de rengeteg jogszabálynak kell megfelelni, hogy betartsák a törvényi feltételeket. Ez az érettségizők egyenlő esélyei miatt nagyon fontos.

Szintén a PDSZ hívta fel arra a figyelmet, hogy szerdán állásfoglalás jelent meg az ELTE Tanárképző Központjának honlapján. Ebben az olvasható, hogy „a hallgatók nem kötelezhetők az iskolákban az érettségi vizsgákon való részvételre.

Ugyanakkor ha a hallgató önként vállalja a részvételt az érettségi vizsgák felügyeletében, akkor a JOKT április 20-ai állásfoglalása szerint nincs akadálya a hallgató személyes közreműködésének.

Plusz erőre főként ott lehet szükség, ahol kicsi a tantestület, magas az átlagéletkor, vagy épp emelt szintű érettségi vizsgázókat is vállalnak.

„Mi már összeállítottuk a listát. A fiatalabb tanárok több napot is vállalnak, hogy tehermentesítsék azokat a kollégákat, akik nem szeretnének felügyelni – meséli a fővárosi gimnázium igazgatója. –

Nincs nagy meggyőződés emögött, de a diákokért bevállalják.

A Révai Gimnáziumban épp ellenkező tapasztalatai vannak az igazgatónak. Horváth Péter azt mondja, egy ilyen helyzet megerősíti a mikroközösségeket, és náluk a tantestületből többen is azt mondták, hogy ők akár mindennap bemennek, és az idősebb kollégák is jelezték, hogy szívesen segítenek.

Tágra kell nyitni a bejáratokat

Felügyelő tanárokra nemcsak a tantermekben lesz szükség, hanem már a beléptetésnél is. A legnehezebb feladat nem vizsga közben lesz megoldani a másfél méteres távolságot, hanem a bejáratnál és a szűk iskolai folyosókon. Mint többen is mondták, a diákok másfél hónapja nem találkoztak egymással, és egy vizsgahelyzetben még inkább igénylik a kézszorítást, ölelést, beszélgetést.

Amennyi bejárata csak van az iskolának, azt most mind meg kell nyitni. A lehető legtágabbra kell tárni az ajtókat

– mondja Horváth. Minden bejáratnál áll majd pedagógus, aki arra figyel, hogy szigorúan egyesével menjenek be a vizsgázok. Több helyen emellett sávos beléptetést vezetnek be az igazgatók. A diákok megkapják előre emailben vagy SMS-ben, hogy hány órára melyik terembe kell menniük, így a faliújságnál se alakul ki tömörülés. Az első héten egyébként 8 helyett 9 órakor kezdődnek a vizsgák.

Van, ahol további szigorításokkal akadályozzák meg a csoportosulásokat. Az egyik fővárosi gimnáziumban például elviszik a székeket a folyosókról, hogy ne lehessen ott a vizsga előtt vagy után leülni, és a tantermekben is csak annyi széket készítenek elő, ahány vizsgázó be van osztva oda.

Rendőrök segítik a parkolást

Azt is meséli ennek a belvárosi iskolának az igazgatója, hogy rendőri irányítást kértek a gyors parkoláshoz, és azt kérték a szülőktől, hogy aki csak tudja, autóval vigye a gyereket az érettségire.

Karácsony Gergely pedig azt ígérte múlt héten, hogy az írásbeli érettségik időszakában ismét teljes kapacitással fog járni a budapesti tömegközlekedés. A vidékről bejáróknak és ingázóknak kollégiumi elhelyezést biztosít az állam, ezt szintén Maruzsa Zoltán jelentette be pénteken.

Karanténba helyezik a dolgozatokat

Azt is mondta a sajtótájékoztatón, hogy maszkot és védőkesztyűt nem lesz kötelező viselniük a diákoknak az írásbeli közben, az iskolák ugyanakkor hozhatnak szigorúbb szabályokat is.

Egy ferencvárosi református gimnáziumban például kötelezővé teszik a diákoknak a védőkesztyűt, ami az Indexet megkereső szülő szerint felesleges és káros lépés, csak nehezíti az érettségizők dolgát. Hétfőn küldtek a diákoknak levelet, amelyben azt írják, „az iskolába érkezésetekkor biztosítunk számotokra fertőtlenítőszert, továbbá arcmaszkot és gumikesztyűt, melyeket a vizsga teljes ideje alatt viselnetek szükséges”. Szerettük volna megkérdezni az iskola vezetését, valóban kötelező lesz-e négy órán keresztül gumikesztyűben teljesíteni a vizsgát, de cikkünk megjelenéséig nem sikerült elérni az igazgatót.

Amikor vége a vizsgának, kesztyűben szedik össze a tanárok a dolgozatokat, és három napra elzárják a feladatlapokat, folytatja a Révai Gimnázium igazgatója. Csak ezután osztják ki a pedagógusoknak, akik akár otthon is javíthatják a feladatlapokat. Abban is más lesz az idei érettségi, hogy a diákoknak nem lesz lehetőségük személyesen megnézniük a javítást, ezzel is próbálják csökkenteni a személyes kontaktusokat. Most ez elvileg egy online rendszeren keresztül fog működni.

Maruzsa döntésére vár mindenki

GULYÁS GERGELY A CSÜTÖRTÖKI KORMÁNYINFÓN ARRÓL BESZÉLT, HOGY MINDEN ADOTT AHHOZ, HOGY MÁJUS 4-ÉN BIZTONSÁGBAN MEGTARTSÁK AZ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGIT.

Hozzátette, Maruzsa Zoltán dönthet majd arról, hogy megtartják-e május 4-én az érettségit, vagy egy-két héttel elhalasztják. „Ha most érettségiznék, örülnék, ha mielőbb túl lennék rajta” – fogalmazott Gulyás.

 

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!