2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Nem kell egy évet várnia annak, aki halasztja az érettségit májusbanForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2020-04-26 20:48:15
Címkék: Bihari hírek
Már idén ősszel megszerveznék a teljes érettségi vizsgát, így nem kell egy évet kihagyni azoknak a diákoknak, akik úgy döntenek, hogy májusban nem vesznek részt a koronavírus-járvány miatt csak írásban megrendezett érettségi vizsgán.

AZ ŐSZI VIZSGAIDŐSZAKBAN LÉNYEGÉBEN MEGISMÉTLIK A KOMPLETT ÉRETTSÉGIT, ÉS A TERVEK SZERINT A KERESZTFÉLÉVES FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELIT IS KIBŐVÍTIK,

azaz nem csupán mesterszakokra, hanem alapképzésekre is széles körben lehet majd jelentkezni. Így fél év múlva már a felvételin is túl lehet, aki most halaszt, írja a Magyar Nemzet.

A részletek azokból a YouTube-on közzétett videókból derülnek ki, amit Rácz Zsófia fiatalokért felelős helyettes államtitkár készített Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárral.

Maruzsa azt is elmondja, fontolgatják azt is, hogy az érettségivel betölthető munkakörökben a járvány ideje alatt a 12. osztályos év végi bizonyítvánnyal is dolgozhassanak a fiatalok.

Azzal kapcsolatban, hogy a tanárok esetleg tömegesen szabadságra mennének az érettségi idején, Maruzsa Zoltán közölte: nem örül a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete felhívásának, ami szerinte messze túlmutat az érdekképviselet feladatain. „A köznevelési feladatok is olyan közszolgáltatások, amelyek a társadalom érdekét szolgálják” – mondta.

Az államtitkár a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) arra a felvetésére, hogy a diákokat is le kéne tesztelni, úgy reagált: nincs akkora tesztelési kapacitás, hogy mind a 83 ezer tanulót leteszteljenek minden vizsganapon, márpedig erre ez esetben szükség lenne, hiszen egy-egy teszt eredménye csak a pillanatnyi állapotot mutatja. A maszk viselése ugyanakkor „erősen ajánlott” az érettségi vizsgán – mondta.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!