2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Senki sem tudja, mi lesz a nyári táborokkalForrás: index.hu
Utolsó módosítás: 2020-04-29 09:49:44
Címkék: Bihari hírek
Április végén általában már a nyarat szoktuk tervezni, sok szülő pedig a gyerektáborok között válogat. A járvány miatt idén nagy a bizonytalanság, sok tábort még meg sem hirdettek, de van olyan is, amit már márciusban lefújtak. Nagy rohamra készülnek a táborszervezők, ha májusban enyhítik a korlátozásokat, egyelőre azonban csak a háttérben folyik a szervezés.

Már csak a startpisztolyra várunk. Amint hivatalosan is megerősítik, hogy nincs akadálya a táborszervezésnek, megnyitjuk a jelentkezési felületet

– mondta az Indexnek Kovács Virág, a Játékmester Gyerekprogram Kft. ügyvezetője. 2003 óta szerveznek napközis táborokat a Fővárosi Állat- és Növénykertben, évente közel 1500 gyerek jelentkezik a Zoo-táborba.

Izgulnak a szülők, nehogy lemaradjanak

Azt meséli, április végére általában már a turnusok 60-70 százaléka be szokott telni, most azonban még meg se tudták nyitni a jelentkezési felületet, mert a koronavírus-járvány miatt bizonytalanná vált, hogy a nyáron lehetnek-e egyáltalán táborok. Addig pedig inkább senkitől se szedik be a részvételi díjat. „Nem akartuk a szülőket abba a helyzetbe hozni, hogy jelentkeznek a táborba, és számítanak rá, majd önhibánkon kívül nem tudjuk megtartani” – mondja Kovács Virág.

Előzetes jelentkezésre ugyanakkor van lehetőség, mert sok szülő izgul, hogy lemarad a gyereke a táborról, naponta több ilyen levél is érkezik a szervezőkhöz. Így ha zöld utat kapnak a szervezők, azonnal értesíteni tudják az érdeklődőket, és már június közepén elindulhat az első turnus. A háttérben pedig addig is folynak a szervezési munkák, a program már kész, megvan minden eszköz, és a szervezői csapat is összeállt. Úgy készülnek, hogy lesz Zoo-tábor a nyáron, de ez nagyban függ attól is, hogy mikor nyit ki az állatkert.

Nincs kockázata a jelentkezésnek

Februárban rengetegen jelentkeztek a táborokba, aztán márciustól nagyjából lenullázódott a foglalások száma, mondja Tóth Béla, a Táborfigyelő.hu nevű gyermektábor-összehasonlító portál vezetője. Bár honlapjukon közel 500 turnus van most is meghirdetve, a szülők többsége inkább kivár.

TÓTH SZERINT EZ NEM JÓ TAKTIKA, MERT VILLÁMGYORSAN BETELNEK MAJD A HELYEK, HA ENYHÜLNEK A KORLÁTOZÁSOK, ÉS HA HIRTELEN MEGNŐ A KERESLET, AZ ÁRAK IS EMELKEDHETNEK.

„Fontos hangsúlyozni, hogy nincs anyagi kockázata a jelentkezésnek – magyarázza Tóth. – Ha a kormány úgy dönt, nem lehet megtartani a nyári táborokat, mindenképp visszakapják a szülők a befizetett előleget.”

A táborkínálat ugyanakkor nagy eséllyel kisebb lesz idén, mert akik nem hirdették meg a turnusokat a járvány hazai megjelenése előtt, a bizonytalanságban inkább várnak. De ha pár hét múlva csökkennek is a korlátozások, biztosan lesznek olyanok, akik az utolsó pillanatban már nem kezdenek bele a toborzásba, és az idei szezont kihagyják.

Hivatalos megerősítésre várnak

Az elmúlt napok nyilatkozatai alapján azonban úgy tűnik, nincs még veszve a nyári vakáció. Orbán Viktor pénteken arról beszélt a Kossuth rádióban, hogy a járvány május 3-ára várt tetőzése után a kormány fokozatosan újraindítja az országot.

Erre készül az ország egyik legnagyobb táborszervező egyesülete, a Funside is. Vezetőjük, Kittka András azt mesélte az Indexnek, az ottalvós balatoni táboraik februárban pár nap alatt beteltek, a napközis táborokra viszont csak márciusban nyitották volna meg a foglalásokat.

JÖTT AZONBAN A JÁRVÁNY, AMI KERESZTÜLHÚZTA A SZÁMÍTÁSAIKAT.

Eddig hozzájuk se lehetett jelentkezni, a külföldi példákat is figyelve a héten viszont úgy döntöttek, május 6-án megnyitják a jelentkezési felületeket. A részvételi díjat majd csak azután kell befizetni, ha biztossá válik a helyzet.

Mivel nagyon sok családot érint, Kittka szerint fontos lenne, hogy a kormány mihamarabb bejelentse, lehet-e táborozni a nyáron. A jelenlegi korlátozások között nem szerepel a táborozás tilalma, de a Funside elnöke szerint fontos lenne hivatalosan is tisztázni, hogy milyen szabályozás alá esnek a gyerektáborok.

Nagyobb igény lehet az olcsóbb táborokra

A táboroztatók azt várják, nagy roham lesz, ha enyhülnek a korlátozások, hiszen mindenki ki akar szabadulni az otthoni bezártság után, másrészt pedig a szülők is visszamennének dolgozni. Sok munkahelyen ugyanis ki kellett venni a szabadságot a járványügyi korlátozások alatt, ezért a cégek nyilván nem szeretnék, hogy ha nyáron beindul a gazdaság, dolgozóik ismét többhetes szabadságra menjenek. Ahhoz viszont meg kell oldani a gyerekek felügyeletét is.

AZ MÁS KÉRDÉS, HOGY MENNYIRE LESZ FIZETŐKÉPES KERESLET A TÁBOROKRA, MIUTÁN AZ ELMÚLT HETEKBEN RENGETEG EMBER VESZTETTE EL AZ ÁLLÁSÁT.

„Előtérbe kerül a tábor eredeti funkciója, hogy megoldják a gyerekek felügyeletét – fogalmazott Kittka András. – Nagyobb lesz a kereslet az olcsóbb táborokra, míg az utóbbi években azon ment a verseny, ki tud magasabb minőséget, jobb szolgáltatást nyújtani.”

Internetre költözik a Bátor Tábor

Több olyan tábor is van, amit már korábban lemondtak. Ilyen például a Bátor Tábor, ahova súlyosan beteg gyerekek járnak. „A kialakult járványhelyzet miatt sajnos meg kellett hoznunk egy nagyon nehéz döntést. Idén nyáron nem tartjuk meg a nyári turnusainkat és az önkéntesek képzéseit sem” – írták március végén. Helyette valamifajta digitális megoldásban gondolkoznak, ennek részleteit még most dolgozzák ki.

Ugyancsak online térbe költözik idén az Erzsébet-tábor. Honlapjukra játékos feladatokat, videókat töltöttek fel óvodás- és iskoláskorú gyerekeknek, hogy otthon is el tudják tölteni az időt. „Jelenleg nem tartjuk aktuálisnak a nyári bentalvós táborok meghirdetését” – válaszolta megkeresésünkre az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány. Azt írják, épp felújítják a balatoni táborokat, „így jövőre már kétszer annyi gyermek nyaralhat majd a zánkai és a fonyódligeti Erzsébet-táborokban”.

Nem lesznek idén honvédelmi táborok sem. A honvédség már március végén bejelentette, hogy a járványügyi helyzetre tekintettel nem szervezik meg a tábort.

FRISSÍTÉS: Cikkünk megjelenése után jelezték a Bátor Tábor szervezői, hogy időközben az első „falak” már fel is épültek a digitális táborukban. Azt írják, elindultak az első online, interaktív programok, amelyeket a súlyosan beteg gyerekek és családjaik mellett a szélesebb társadalom számára is elérhetővé tettek. Már több mint ötven súlyosan beteg gyerek és családja vett részt a programon, illetve a bárki számára elérhető játékokra is több mint húsz család jelentkezett.

(Borítókép: Gyerekek a Bátor Tábor jubileumi családi napján Hatvanban. Fotó: Komka Péter / MTI)

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!