Utolsó módosítás: 2020-04-30 15:17:26 |
|
Frissen learatott vadkenderültetvényt találtak kedden hajnalban a Készenléti Rendőrég Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kábítószerbűnözés Elleni Osztályának rendőrei egy Nógrád megyei község egyik családi házában, írja a police.hu. Az illegális kertészetet üzemeltető 32 éves férfit a helyszínen elfogták. Az összehangolt műveletre azt követően került sor, hogy a német társszervtől 2020 márciusának végén jelzés érkezett: egy magyar férfit 3,7 kg marihuána szállítása közben az osztrák határ közelében elfogtak és a drog eredetét illetően a nyomok Magyarországra vezetnek. A nyomozók haladéktalanul megkezdték az adatgyűjtést és megállapították, hogy mely Nógrád megyei településen, konkrétan melyik ingatlanban folyt a kábítószer termesztése.
A rendőrök kutatást tartottak a házban, ahol egy professzionálisan kialakított, már leszüretelt marihuánaültetvényt, valamint a még megmaradt 21 tő – az előzetes szakértői vélemény szerint – cannabis növényt találták meg. A helyszínen talált tárgyakból és eszközökből azt is megállapították a rendőrök, hogy az elfogott 32 éves férfi megkezdte az ültetvény felszámolását, illetve költöztetését is, azonban ezt a rajtaütéssel sikerült megakadályozni.
A férfit előállítását követően kábítószer birtoklása bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során érdemi vallomást tett. A gyanúsított szabadlábon védekezik.
(Borítókép: Police.hu)
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
|