2024. május 10. Péntek, Ármin, Pálma.
 
Csak a futsalra koncentrálnakForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2011-09-22 18:35:48
Futsal. A bentmaradás az MVFC nõi futsalcsapatának elsõdleges célja a hét végén induló idényben.

Szegeden kezdi meg az elsõ osztályú bajnokságot vasárnap az MVFC Berettyóújfalu nõi csapata, amelyik az NB II-es pontvadászat megnyerésével jutott a nyáron a legjobbak közé. Teljesítménye értékét fokozza, hogy az együttes újoncként diadalmaskodott a második vonalban.

– Fiatal, rutintalan csapat vagyunk – nyilatkozta a lányok vezetõedzõje, Pallai Gábor, az MVFC férfialakulatának válogatott kapusa. – Ebben az idényben a bentmaradásért kell harcolnunk, persze a lányok rácáfolhatnak erre… Négy-öt gárdával vívhatunk ki-ki meccset, azokat a találkozókat jó lenne megnyerni. A sorsolásunk egész jó, az elsõ mérkõzésünket viszonylag könnyebb ellenféllel játsszuk, igaz, idegenben, de lehet sanszunk a gyõzelemre. Utána két bajnokesélyes ellen lépünk pályára hazai környezetben, majd következik egy három-négy meccses sorozat, amikor nyerhetünk. A végére pedig két nehezebb összecsapás marad. Az erõsebbeket talán egyszer-kétszer megszorongathatjuk.

Egyre rutinosabban

Mint a fiatal szakembertõl megtudtuk, az edzõmeccsek terén korlátozottak voltak a lehetõségeik; bár szerettek volna többet játszani, végül csak egy találkozót sikerült tetõ alá hozni. Nem sok nõi csapat van a környéken, a nagy távolságok miatt nem sikerült több mérkõzést szervezni.

futsal NB I-ben zömében nagypályás nõi csapatok vesznek részt, ezzel szemben a berettyóújfaluiak nem ûzik a labdarúgás ezen hagyományos válfaját. Ez – mint Pallai Gábor – rámutatott, lehet elõny és hátrány is.

– Csak futsallal foglalkozunk, azonban így kevesebb a játéklehetõségünk, és sokat számít a tapasztalat. Minden hét végén lesz mérkõzés – ha nem jön egy sérüléshullám, ez nem jelent majd nehézséget –, s így idõvel egyre rutinosabbak lesznek a lányok, ekkor pedig már elõnnyé válhat, hogy mi csak futsalra edzünk.

Van bennük drukk

– Kettõs érzelmekkel várjuk a bajnokság kezdetét – kezdte Füredi Andreacsapatkapitány. – Tiszta a lelkiismeretünk az elvégzett edzésmunka tekintetében, heti négy-öt edzéssel készültünk, ami egyedülálló a magyar nõi mezõnyben. Ugyanakkor újonc csapatként még hiányzik a rutin, ezt csak a meccseken szerezhetjük meg. Fel kell majd vennünk az NB I. ritmusát, s mindehhez idõre van szükség.

A csapatkapitány elárulta azt is, hogy van drukk az együttes tagjaiban, fõleg a fiatalokban, akik még nem játszottak elsõ osztályban. Mint elmondta, az NB I-ben állóórát használnak – a második vonalban futóóra volt –, így hosszabbak a mérkõzések, nagyobb az iram, és válogatott játékosokkal szemben kell helytállniuk.

– Mi leszünk az egyedüli újoncok, mindenki készül ránk. Csak nekünk van kimondottan futsaledzõnk, mi külön erre gyakorlunk – mondta el a kiváló játékos. – A tavalyi tabella alsó részén szereplõ csapatokkal kell felvennünk a küzdelmet, az elsõdleges célunk az, hogy bentmaradjunk.

Füredi Andrea emlékeztetett arra is, hogy az anyagiak miatt egy ideig bizonytalan volt, el tudnak-e indulni az élvonalban – bár õk nagyon szerettek volna feljebb lépni. – Azért, hogy végül ez sikerült, külön köszönet illeti Mezei Józsefet és az önkormányzatot.

Minden héten

– A pontvadászat eleje a ráhangolódás idõszaka lesz – tette hozzá a játékos. – A tavalyi évvel ellentétben minden héten játszunk meccset, illetve hét közben háromszor edzünk, így sûrûbb lesz a programunk. De felkészültünk rá.

Az MVFC vasárnap 18 órakor lép pályára a Szegedi Boszorkányok otthonában.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!