A NASA Viking programja a hetvenes évek közepén a Mars bolygó kutatásának legfontosabb programja volt. Két ûrszonda és két leszállóegység küldött haza a Földre információkat az atmoszféra és a felszín összetételérõl, nagy felbontású fényképeket és rengeteg mérési adatot. A Viking egyik fontos küldetése a marsi élet nyomai utáni kutatás volt, és az eredményei nyomán 1976-ban a NASA asztrobiológusai azt jelentették ki, nem sikerült semmilyen jelét észrevenni annak, hogy a bolygón valaha létezett volna élet.

A tanulmányt egy matematikusokból és biológusokból álló nemzetközi csoport tette közzé online a International Journal of Aeronautical and Space Sciences oldalán. Mindemellett úgy vélik, a NASA-nak nem is kell emberi expedíciót küldenie a vörös bolygóra az állítás bizonyítására. "Ha bizonyítékot akarunk csupán egy videofelvételt kell készítenünk egy marsi baktériumról. Ehhez elég egy mikroszkópot feljuttatni és megfigyelni a baktérium mozgását" - nyilatkozott Joseph Miller a Dél-Kaliforniai Egyetem orvosi karának neurofarmakológusa és biológusa. "Annak alapján, amit eddig tettünk 99 százalékig bizonyos vagyok abban, hogy ott van az élet".

Miller magabiztossága nagyrészt az új tanulmányból ered, ami újraelemezte a NASA Viking egységeinek 1976-ban elvégzett életészlelési kísérletét. Akkor a kutatók többek közt az úgynevezett radioaktív bontás (LR) kísérlet lefuttatásával rágták át magukat a nyers adatokon, ami mikrobai anyagcsere jelei után kutatott a két Viking leszállóegység által kiemelt talajmintákban. Bár a Viking-kísérletek közül exobiológiai szempontból ez volt a legbiztatóbb, a tudósok végül arra az általános konszenzusra jutottak, hogy a kísérlet csak geológiai aktivitást talált, biológiait nem.

Az új tanulmány más irányból közelítette meg az adatokat, az elv az volt, hogy a kísérlet eredményeit kizárólag numerikus nézõpontból vegyék szemügyre. A kutatók számsorozatokká alakították az LR adatokat, majd az eredmények komplexitását kezdték vizsgálni, abból indulva ki, hogy az élõ rendszerek összetettebbek a nem biológiai folyamatoknál. A matematikusok szoros összefüggéseket találtak a Viking kísérlet eredményeinek összetettsége és a földi biológiai adatsorozatok komplexitása között, ami szerintük inkább biológiai, mintsem tisztán fizikai folyamatok karakterisztikáira utal az 1976-os adatokban.

A kritikusok szerint a biológiai és nem biológiai folyamatokat megkülönböztetõ matematikai módszer hatékonysága még a Földön sem bizonyított, ezért korai bármilyen messzemenõ következtetést levonni. "Ideális lenne, ha a marsi adatokon egy olyan technikát alkalmaznának, amit már a Földön megfelelõen kalibráltak és kellõen megalapozottnak bizonyult" - mondta Christopher McKay, a NASA Ames Kutató Központjának asztrobiológusa.

A kutatók most arra készülnek, hogy két, különbözõ idõpontból származó marsi minta adatait elemzik ki és hasonlítják össze. A kettõ közti különbség az, hogy az egyik akkor készült, miután egy homokvihar több napon át eltakarta a napot. Ha helyes a tudósok feltételezése, a különbözõ körülmények miatt a biológiai folyamatok változást mutatnak majd a két mintában, míg a kémiaiak nem, vagy egészen más típusút.

Miller maga is elismeri, hogy bizonyítékaik nem bombabiztosak, azonban úgy véli, hogy így is azt a nézetet erõsíti, ami ellentmond a Viking eredményeirõl kialakult általános véleménynek. Következõ lépésként maga is újra elemzi az adatokat, hogy lássa, vannak-e változások, amikor a napfényt heteken át blokkolta egy porvihar, mivel elméletileg a biológiai rendszereknek a Marson is másként kellene reagálniuk a környezeti változásokra, mint a geológiaiaknak. A kutatás eredményei várhatóan augusztusban látnak napvilágot.


A Viking-programról

A Viking–1 az Egyesült Államok elsõ olyan ûrszondája volt, amelyet a NASA a Mars felszínére küldött. A szonda felbocsátására szervezett Viking-program keretében Viking-2 néven egy ikerszonda is sikeresen Marsot ért. A páros küldetés célja a marsi élet nyomainak felkutatása volt. A második Viking-szonda 1975. szeptember 9-én indult – három héttel a testvérszonda startja után – egy Titan/Centaur rakétán.

A Viking-1 a leszállást követõen szó szerint azonnal megkezdte az adatok közvetítését, 25 másodperccel a leszállás után elkezdte az elsõ panorámafelvétel sugárzását. Ez a kép egy apróbb-nagyobb kövekkel behintett síkságot tárt fel, a távolban pár lankás dombháttal. (Érdekes eset volt az elsõ kép fogadása: a NASA szakemberek türelmetlenek voltak és helytelen színekkel látták el és tették közzé az elsõ képet. A képek nyersen, fekete-fehéren érkeztek, a színeket különbözõ szûrõk alkalmazásával jelenítették meg, ám a kalibrációs színskála képe csak késõbb érkezett meg a rádión sugárzott adatfolyamban, amit nem vártak meg, hanem a képanalizáló szakember abból a hibás feltételezésbõl indult ki, hogy az ég kék. A valós színek szerint elkészített kép még furcsább volt, az ég rózsaszín volt rajta és a többi szín is már árnyalatot kapott.

A szonda legfontosabb programjának a leszállóegység kutatásai számítottak, a tervezõk az egykori vagy jelenbeli marsi élet jeleinek megtalálását bízták a szondára. A kísérletek kiindulási pontja az a feltételezés volt, hogy marsi élet is csak vizet tartalmazó talajban lehet.


A kísérletek a következõk voltak:

hõbontásos kísérlet: Ez abból a feltételezésbõl indult ki, hogy az esetleges marsi élõlények anyagcseréjének a légkör szén-dioxidja lehet az alapja, és a szén beépül az organizmusok szervezetébe (fotoszintézis útján). Ehhez az ásókarral talajmintát vettek, 15-17 Celsius-fokon mûködõ inkubátorba helyezték és radioaktívan jelzett szén-dioxid, illetve szén-monoxid gázt fújattak be, mint kvázi marsi légkört. A talajt xenonlámpával világították és öt napig tenyésztették (az egymás után végzett kísérleteknél a xenonos megvilágítást néha elhagyták). Az inkubálási idõszak végén a talajmintát 625 °C-ra hevítették és figyelték, hogy van-e a távozó gázokban a radioaktívan jelölt molekulákból. A kísérletsorozat során fordult elõ pozitív és negatív eredmény egyaránt, így ez a kísérlet nem döntötte el a kérdést egyértelmûen.

radioaktív tápoldatos kísérlet: Ennek során az volt a feltételezés, hogy egyes marsi organizmusok képesek a szerves anyagok lebontására és a szén kivonására. Ezért ismét marstalajt tenyésztettek, ezúttal marsi légkört engedve az inkubátorba. A talajt radioaktívan jelzett tápoldattal kezelték, hogy majd abból a talajban esetleg benne lévõ élõlények „táplálkozni fognak”. A 11 napon át folyó tenyésztéstõl azt várták, hogy az inkubátor légkörében a folyamat során emelkedik a radioaktivitás. Meglepõ módon a kísérlet elsõ két órája során a sugárzás szintje jelentõsen emelkedett, majd utána nem történt semmi. Mintha valóban lett volna ott élõlény, amely aztán hamarjában elpusztult. De a tudósok szerint a sugárzás kémiai reakciók miatt is emelkedhetett, ezért ezt sem vették perdöntõ kísérleti eredménynek.

gázcserélõdési kísérlet: A kísérlet arra a kérdésre kereste a választ, van-e olyan marsi élõlény, amely belélegzi a marsi légkört, majd átalakítva azt, másmilyen gázt bocsát vissza a légkörbe. Gázkromatográffal folyamatosan figyelték a mintákat, hogy megváltozik-e az inkubátor légkörének összetétele, megjelennek-e a preparált gázok a légkörben. A többször végzett kísérletsorozat az elõzõekhez hasonlóan többször hozott pozitív és negatív eredményt is, azaz a kémiai folyamatokra is ráfogható eredmények itt sem döntöttek perdöntõen.

A felszíni küldetés 2245 sol után 1982. november 13-án ért véget, egy rossz parancs miatt. A mérnökök szerettek volna egy új szoftvert feltölteni az akkumulátorok feltöltési metódusának megváltoztatására és az áramtárolási kapacitás megnövelésére, ám a feltöltéskor felülíródott az antennamozgató szoftver néhány sora is. A következõ hónapok kísérletei a szondával való kapcsolatfelvételre és az antenna újrapozícionálására mind kudarcot vallottak.