Annyit hoztunk ki belõle, amennyi a buszon belefért hazafelé…A bajnokságból még bõven van hátra, most jön a rájátszás, s számunkra az a legfontosabb, hogy ott is megmutassuk, ugyanakkor ez a siker is nagyon sokat jelent. Debrecenbe fél 5-5 körül értünk, utána két nap pihenõt kaptak a srácok.

Rábl Jani és Nagy Tomi hosszú sérülés után tért vissza, az például kifejezetten könnyítette a dolgomat, hogy õk a válogatottban folyamatosan játszottak, így talán a játékuk is sokat csiszolódott. A létszámmal szerencsére nem volt gond, 6 emberre már tudok edzéstervet írni, lehetõség nyílt mind erõnléti, mind technikai, mind mentális felkészítésre – úgy látszik, sikerült jól megoldani a feladatot.

Igen, meg kell próbálni azt a terhelést megadni, hogy formában maradjanak, bár – ahogy a nagy öregek mondják - a mérkõzést semmi sem pótolhatja; nagyjából annyit dolgoztunk, amennyit korábban a felkészülési idõszak alatt. Már a teljes kerettel rengeteget beszélgettünk, videóztunk, s ami plusz volt: meglátogattunk egy Lovász Krisztián nevû hajdúsámsoni lelkészt, aki nagyon jó barátom. Tartott egy nagyon jó elõadást a hitrõl, a szenvedélyrõl, az alázatról, s ebbõl én rengeteget tudtam meríteni egész héten. Próbáltam a lelkekhez is hozzányúlni, amihez motivációs videó is készült, ezt a mérkõzés elõtt néztük meg együtt.

A csarnokra különlegesen nem készültünk, egyszerûen jó volt ott játszani. Mondhatom azt is, hogy a borítás nekünk kedvezett, hasonló az itthonihoz, de a gyõri sem sokban különbözik.

Talán nincs ekkora különbség, de nagyon felkészültünk erre a mérkõzésre – az elmúlt idõszakban sok váratlan vereség „becsúszott”, kikaptunk például az újoncoktól, így nagyon komolyan vettük. Volt helyzetük, de szépen felõrültük õket, s nem mondom, hogy reális az eredmény, de amit lehetett, azt nagyjából be is lõttük. Megmozgattunk minden követ, sikerült felvételt szerezni a Veszprémrõl, ám igazából nem belõlük készültünk, hanem a magunk játékát próbáltuk javítgatni.

Rengeteg helyzete volt a Gyõrnek, de ezeket szerencsére, vagy a mi munkánk eredményeként kihagyták, nagyon jól védett a kapusunk is, önfeláldozóan védekeztünk; de egyértelmû, a Gyõr játékosállománya jobb, anyagilag jobbak a lehetõségeik, összesen 9 válogatott játékosuk van.

S tavaly, amikor még a Huszárok edzõje voltam, akkor is sikerült kétszer ikszelnünk velük. Így nézve tényleg nem rossz a saját mérlegem, de még mindig úgy tartom, a Gyõr a bajnokság esélyese – mi építkezhetünk a kupadöntõbõl, ez hitet adhat; s amíg tavaly csak üldöztük õket, idén már kétszer nyertünk.

Jó sportembernek tartom magam, tehát mindig a legtöbbet akarom, a legjobbra törekszem, a maximumot akarom kihozni a csapatból – szerintem még közel sem járunk a munka végén! Nem jósolgattam korábban, nem akarok most sem, a maximum lehet a cél. A tavalyi évhez képest úgy indultunk neki az idei szezonnak, hogy kicsit gyengült a játékosállományunk, két játékosunk sérült volt, az egyik brazilunk sérülten is játszott, s arra számítottunk, hogy a többi csapat erõsödik – a szezon elõtt minimális célkitûzés a legjobb 4-be jutás volt. Õsszel voltak meglepõ vereségeink, egy új szisztémát próbálunk megtanulni, ami még mindig nehezen megy sokszor. Sokkal tudatosabb futsalt szeretnénk játszani.

Igen, én is így látom, bár azt szokták mondani, ami elõny, az lehet hátrány is, s fordítva is igaz. Én még mindig azt mondom, a Gyõr jóval esélyesebb nálunk, de a kupadöntõ estéjén valaki vagy valami fogta a kezünket, egyszerûen nem lehetett nekünk gólt lõni. Az edzõjük is azt mondta, ha négy napig próbálkoznak, akkor sem ment volna. Régen volt így együtt a csapat, nagyon jó volt, hogy két napig össze voltunk zárva – csak a focival, csak egymással kellett foglalkozni. Például a Veszprém-meccs után elmentünk vacsorázni egy étterembe, ahol ment a Real Madrid meccse. A fele csapat õket, a másik fele a Barcát szereti, ment egymás zrikálása, és ott éreztem, hogy „újra” igazi csapat vagyunk. Edzés van, meccs van, mindenki megy haza, edzés van, meccs van, mindenki megy haza – korábban ez volt a monoton menetrend, ebbõl tudtunk kizökkenni.

Már a városi bajnokságban is játszottam, 17 éves koromban kerültem kapcsolatba a futsallal. Aztán megérkezett Mezei József, nagyon sokat köszönhetek neki, folyamatosan ápolgatta a nagypályás karrieremet is. Sok sérülésem volt, de futsalban magyar bajnok lehettem, bajnoki döntõt játszhattam, bajnoki döntõben gólt lõhettem – ha nincs Mezei Józsi embersége, ezeket soha nem tehettem volna meg. Sajnos nem voltam úgy felkészítve a profi sportra, ahogy kellett volna, így a hetedik mûtét elõtt azt mondtam, köszönöm, elég volt a futsal és a nagypályás foci is.

Nem, abszolút nem, a sérülések után döntöttem így. Korábban is volt szó róla, hogy kapok egy utánpótlás csapatot, aztán jött a Huszárok ajánlata – közvetlenül Zsuponyó Leventétõl, aki elindította az edzõi karrieremet, így neki is nagyon sokat köszönhetek. Mindeközben Huszárokból Armada és Debrecen lett, viszont a jó kapcsolat Mezei Józsival és a játékosokkal is megmaradt. A rivalizálás miatt szinte hetente beszéltünk, s amikor edzõt váltott a Mezei, akkor szívesen fogadtam a megkeresést. Jó volt visszatérni – bár jelenleg csak kölcsönben vagyok itt, a szerzõdésem még az Armadához köt.

Igen, nagyon sokat beszélgetünk. Nagy szerencsém van, mert elmondja a véleményét, de a döntéseimbe nem szól bele, nincs olyan, hogy azt mondja, ezt meg azt a játékost játszatni kell.

Szigorú. Próbálok szigorú lenni, hiszen olyan fiatalemberekrõl van szó, akiket irányítani kell – sokan nem kóstoltak még bele itthon a profizmusba, segíteni kell nekik. A kapcsolatunk ugyanakkor különleges, sokan csapattársaim voltak. Igyekszem nem kizökkenni ebbõl a szerepbõl, a játékosoknak talán egy kicsit furcsa is lehet, de az edzõé kell legyen az utolsó szó.

Aktuális forma, edzésen és meccsen nyújtott teljesítmény alapján. Most próbálom õket úgy szerepeltetni, ahogy voltak a válogatottban, nagyon örültem, hogy a szövetségi kapitányunk együtt játszotta õket; sokat számít, hogy kik értik meg jól magukat a magánéletben, ezért általában egy sorban játszik a két brazil és a két székely fiú, vagy tudom, Trencsényi szeret együtt játszani Lovassal, Nagy Tamás Rábl Janival.

Nem, egyszer volt erre példa talán, az is évzáró vagy évnyitó volt. Egyrészt nem bírná a térdem sem, másrészt úgy gondolom, van önkritikám, én már nem vagyok azon a szinten.

Elõször is Kozma Mihályt kell említenem, mesterem, mentorom volt, nagyon sokat köszönhetek neki, még játékosként megtanított a futsal alapjaira, azután tõle tanultam meg az edzõi munka apróságait, s maradhattam a Huszároknál, amikor szakmai igazgatóként került oda. Valamint megemlíteném Garamvölgyi Lajost is, aki szintén volt edzõm, õ mély benyomást tett rám különleges személyiségével.

Ahogy a helyezésekrõl, errõl sem akarok beszélni. Ki akarom hozni magamból a maximumot, hogy ez mit jelent, azt még nem tudom – nagyon-nagyon sokat kell még tanulnom, hiszen a pálya elején járok, 2-3 éve vagyok edzõ, a szövetségi kapitányságról ne is beszéljünk. Nagyon sok tapasztalatra van szükségem. Próbálok spanyol és brazil edzõkkel levelezni, az itthoni információ és tananyag sajnos kevés.

Természetesen magyarul, világnyelvnek maximum az angolt fogadom el. A két brazilunk azonban angolul nem beszél – én sem tudok még annyira, most tanulgatom -, van egy román játékosunk is, mindent megértenek, így marad a magyar. Egy-két spanyol szakszó is elhangzik néha, ezt nem mindenki szereti, de én imádom használni. (nevet)

Nem. Vannak erõfeszítések olyan promóciós videók elkészítésére, amelyek segítségével elfogadtathatnánk a nagypályás edzõkkel a futsalt – Spanyolországban már ez megtörtént, ott a Barcelonát veszik alapul. Taktikai analíziseket szoktam nézegetni, de azt hiszem, nagypályás meccset végig 8 éve nem láttam. Tapasztalataim alapján mondom, a futsal nagyon színes játék, rengeteg olyan dolog van, amit át lehetne ültetni a nagypályás fociba. A futsalt sokszor mostohatestvérként kezelik, holott a hagyományainkban rengeteg a futsalos elem.

A feleségem egy könyvelõirodában dolgozik napi 8 órában, kettecskén vagyunk, próbáljuk a jövõt megalapozni. Ha otthon van, akkor igyekszünk együtt tölteni a szabadidõnket; ha nincs, végzem a munkámat, videózok, elemzek, edzéstervet írok. Van két kutyánk, továbbá szeretünk biciklizni, túrázni.