- Végsõ soron ez apai örökség, tehát ez ilyen tradíció lenne. Mert emlékszem, hogy gyerekkoromban apám nagyon sok citerát készített otthon a kis mûhelyében, õ farigcsálta, fûrészelte meg gyalulgatta õket. A népzenéhez való kötõdésem az igazán úgy volt, hogy gyerekkoromban tanított citerázni. Akkor én egy olyan hat, hét maximum nyolc éves lehettem. Valamilyen szinten tudtam is akkor és utána olyan, hát azt mondom, hogy egy olyan jó 35 év kimaradt ebbõl a dologból. Tehát úgy elfelejtõdött. Elkerültem tanulni innen, és utána nem is igen voltam itthon, megnõsültem, aztán megint nem voltam itthon. Ez az idõszak így kiesett. Azután hazaköltöztünk Komádiba és ismét közelebb kerültem ehhez a dologhoz. Én nagyon sokat járok apámhoz, rengeteget, szinte majdnem minden nap meglátogatom. És abban az idõben, úgy hat évvel ezelõtt, egyszer valamilyen úton-módon úgy sikerült, hogy én is elkészítettem az elsõ hangszeremet, ami nem is olyan rosszul sikerült. És akkor hát úgy gondoltam, hogy akkor talán érdemes ezt a dolgot továbbcsinálni. Így indult, így kezdõdött ez a dolog, ez az egész kérdés. És ahogy csinálgattam tovább a dolgokat, fejlõdött is szerintem egy kicsit a hangszer, úgy gondoltam, hogy érdemesebb továbblépni ebben az ügyben, és akkor én tagja lettem a Bihari Népmûvészeti Egyesületnek Berettyóújfaluban. Az õ segítségükkel is, meg az õk inspirálásukra is elkezdtem zsûriztetni ezeket a hangszereket. A Hagyományok Háza végzi ezeket a zsûrizéseket, fent Budapesten, és akkor tulajdonképpen egy bizonyos idõ, bizonyos munka után meg lehet kapni ezt a népi iparmûvész címet, amit én megkaptam a közelmúltban. Tehát ez így néz ki. Egy bizonyos kritériumoknak meg kell felelni, mint minõségben, mint pedig egyáltalán maga a népmûvészetekkel kapcsolatos hagyományoknak, illetve tükrözni kell még egy fejlõdést is, tehát hogy látszódjon az, hogy az ember továbbvitte ezt a hagyományt, kicsit még rakott hozzá, tett hozzá.

- Te nem csak készíted, de játszol is ezeken a hangszereken. Mióta is játszol?- mert tudom, hogy a Rákász citerazenekar oszlopos tagja vagy.

- A Rákász citerazenekarnak kb. olyan három éve vagyok a tagja. Tenor citerás vagyok a zenekarban. – Azt is tudom, hogy utánpótlás már van, a lányod is citerázik. Ezt csak azért jegyzem meg, hogy a hagyományokat nem csak ápolod, hanem átadod, és õ majd továbbviszi.

- Igen. A Karolina lányom az citerázik, nem is rosszul szerintem. Kb. egy éve, másfél éve kezdte el a citerázást és úgy néz ki, hogy be is lép hozzánk, tehát majd õ is tagja lesz a Rákász citerazenekarnak, aminek én nagyon örülök. - Milyen terveid vannak?

- Tulajdonképpen nekem a tervem az lenne, hogy én ezzel szeretnék igazából foglalkozni, csak hát ez nem egy olyan könnyû dolog, mert a mai világban elég nehéz csak ebbõl megélni, tehát csak a hangszerkészítésbõl. De mindenképpen el szeretném ezt indítani, tehát ez a lényeg. Most éppen ezek a dolgok zajlanak. Egy éven belül talán sikerül is. És akkor csak ezzel fogok foglalkozni, nem pedig az országot járom. – Meg kell még jegyeznem, hogy kétféle dologgal foglalkozom, az egyik fõ dolog az a citerakészítés, a másik pedig a tekerõ lant és a mai napig is az apám mûhelyében dolgozom.

- Köszönöm a beszélgetést és kívánom neked, hogy terveid váljanak valóra!

Cserép Imre

tudósító - Fotók: - Cserép Imre