2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 
Elballagtak a nyolcadikosok a Körösszegapáti iskolábanForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2012-06-17 13:11:52
  Körösszegapáti – Tizenhat lány és fiú Kormányné Virányi Ilona tanárnõ osztályfõnök és Vad Erzsébet igazgató vezetésével járta be az iskola osztálytermeit, hogy még egyszer búcsút vegyenek a most feldíszített helyiségektõl. Az iskola tanulói sorfalat álltak és ezzel is ünnepélyesebbé tették ezt a napot a búcsúzó diákok számára.      

Az intézmény tornaterme szépen feldíszítve, sok-sok vendéggel várta a bevonuló, búcsúzó diákokat. Vad Erzsébet iskolaigazgató köszönt el a tantestület nevében diákjaitól.

Tóth Anett hetedik osztályos az iskolában maradt diáktársai nevében vett búcsút a nyolcadik osztályosoktól.

A végzett nyolcadikosok nevében Czegle Fruzsina a szülõknek köszönte meg eddigi segítségüket. majd Szilágyi Enikõ a pedagógusoktól, Tamás Vivien az iskola tanulóitól, különösen a hetedik osztályosoktól köszönt el maga és társai nevében. Az iskola tanárainak, technikai dolgozói munkáját a búcsúzó diákok egy kedves ajándékkal és virágcsokorral köszönték meg.

A településen már évek óta hagyomány, hogy a képviselõ testület azt az iskolai tanulót, aki a legjobb tanulmányi eredményt éri el, magatartásával példát mutatott osztály és az iskola tanulóinak, pénzjutalomban és oklevélben részesíti. Ebben a megtiszteltetésben e tanítási évben Szilágyi Enikõ részesült, az elismerést Grozáné Veres Ágnes önkormányzati képviselõ adta át.

A helyi román kisebbségi önkormányzat jutalmát Czegle Fruzsina kapta a román nyelvterületen kifejtett példamutató tevékenységéért. A jutalmat Blága János a kisebbségi önkormányzat elnöke adta át.

A ballagás befejezéseként a megjelent hozzátartozók és vendégek virág csokrokkal és ajándékokkal halmozták el a búcsúzó nyolcadikosokat.

A képek a nyolcadik osztályosok ballagásán készültek.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!