2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
A szerencsejáték szövetség egyetért az E-Casino által javasolt moratóriummalForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2012-06-28 21:52:13
Budapest, 2012. június 28., csütörtök (MTI) – A pénznyerõ ágazat több mint kilencven százalékát képviselõ érdekképviseleti szervezet, a Magyar Szerencsejáték Szövetség (MSzSz) egyetért az E-Casino Szövetség által javasolt moratóriummal mint az adóterheket átmenetileg csökkentõ javaslattal, az ügyben túlvannak a nemzetgazdasági tárcával történt egyeztetéseken is – közölte Schreiber István elnök az MTI-vel csütörtökön.

 

A szerencsejáték szövetség közleményében az MSzSz elnöke közölte: az átállási idõ megkönnyítésérõl, az adóterhek átmeneti csökkentésérõl tárgyaltak a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) képviselõivel, többször tudatták, hogy a terheket a régi, adóemelés elõtti szinten kellene tartani, amíg a játékautomaták szerver alapú üzemeltetésére való áttéréshez a törvény végrehajtási rendelete el nem készül.

Az MSzSz erre több javaslatot tett, és ismertette az NGM illetékeseivel a már beigazolódott tényt, hogy a törvény hatálybalépésétõl számított pár hónapon belül a vállalkozások többsége nem tudja kitermelni az ötszörös játékadót, és ezzel több tízezer család megélhetési forrása szûnik meg.

Schreiber István elmondta: számos hivatalos kérésük ellenére nem született a moratóriumra vonatkozó döntés a minisztériumnál. Emlékeztetett: a törvény és a drasztikus adóemelés elfogadása elõtt októberben, majd az adóemelést követõen az MSzSz az iparágban dolgozó hatvanezer munkavállalót képviselve levelet írt a miniszterelnöknek, a köztársasági elnöknek és az országgyûlési képviselõknek, amelyben azt kérték: vegyék figyelembe a nyerõgépiparban dolgozók érdekeit, kapjanak haladékot a játékadó 100.000 forint/gép/hó ötszörösére emelésének bevezetése elõtt.

Akárcsak az E-Casino, az MSzSz is minden fórumon azt hangsúlyozza több mint fél éve, hogy a szerencsejáték törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendelet mielõbbi megjelenése az egyetlen kiút az ágazatnak arra, hogy “elkezdhesse újjáépíteni magát”.

Schreiber István ugyanakkor a közleményben felhívta a figyelmet arra, hogy az átállási idõ tekintetében az MSzSz optimistább, mint az E-Casino Szövetség. Az MSzSz szerint a rendelet kihirdetésétõl számítva három hónap alatt startolhat az új rendszer, amennyiben az engedélyezési eljárásokat meggyorsítják. Csakis ebben az esetben lehetséges, hogy már az idén kalkulálhasson a szerver alapú üzemeltetésbõl származó játékadó bevételekkel a kormány – olvasható az MSzSz közleményében.

Az MSzSz elnöke szerint a piaci szereplõk garanciának tartják a rendelet mielõbbi megjelenésére a törvénymódosítást, valamint azt a tényt, hogy a második félév stabil játékadó-bevételeit a szerver alapú rendszertõl várja a nemzetgazdasági miniszter. Mivel a kormány szándéka realizálni az új üzemeltetési formához kötött adóbevételeket, a szervezet szerint mielõbb nyilvánosságra hozzák a rendeletet is, sõt vélhetõen nyitottak lesznek az engedélyeztetési eljárások gyorsítása által az átállás felpörgetésére is – olvasható a szerencsejáték szövetség közleményében.

 

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!