2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Háromhelyszínes idegenforgalom Hajdú-Bihar megyébenForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2012-08-13 10:05:26
Hajdú-Bihar – Egy a napokban a Magyar Turizmus Zrt. által kiadott, a Központi Statisztikai Hivatalban készített lista szerint Budapest és Hévíz után Hajdúszoboszló a harmadik a Magyarországon tavaly eltöltött vendégéjszakák tekintetében. Annak ellenére is, hogy a 719 ezres szám 7,7 százalékos visszaesést jelent 2010-hez képest. A kimutatásból az is kiderült, hogy 20 várost figyelembe véve Debrecen 12. Gyõr után, de 2 hellyel megelõzve Szegedet és 4-el Pécset. Ebben a listában nem szerepel Hortobágy, hiszen nem ott éjszakáznak a vendégek, de tudjuk, kedvelt célpont.

Ezek alapján akár kedvezõnek is nevezhetnénk megyénk idegenforgalmi helyzetét, ám összeállításunk más eredményt tükröz.

Nem forog mindenhol az idegen

Megyénk turizmusa szinte csak Hajdúszoboszlóra, Debrecenre és a Hortobágyra korlátozódik.

Sok mindent elárul, ha a Hajdú-Biharban legalább egy hetet eltölteni kívánó turista a helyi programok mellett mást is szeretne megismerni. Itteni híján legtöbbször négy másik megye turisztikai érdekességeit kínálják nekik az utazásszervezõk Egerben, Tokajban, a Tisza-tónál és a Felsõ-Tisza vidékén. Ebbõl is látszik, nem állunk jól adottságok terén az idegenforgalomban, még ha, van is egy Hortobágyunk vagy Hajdúszoboszló harmadik az eltöltött vendégéjszakák tekintetében ésDebrecen a 12. legnépszerûbb város.

Vonzó gyógyvíz

Közismert, Hajdúszoboszló többek között azzal vívta ki magának ezt a pozíciót, hogy a megyében legkorábban ott hozták felszínre a messzeföldön híressé vált gyógyvizet, majd állandóan fejlesztette kínálatát. Látva a páratlan sikert, más városok is követni próbálták a szoboszlóiakat több-kevesebb sikerrel. Hajdúnánásona fürdõ mellett szálláshelyeket teremtve ki is tudtak alakítani egy állandó vendégforgalmat, amit Hajdúböszörményben a lakókocsis turizmussal értek el, ám ezek csak szerény eredmények a Közép-Európa legnagyobb fürdõkomplexumával rendelkezõ Hajdúszoboszlóhoz képest.

A megye más városaiban, PüspökladánybanKabán,Berettyóújfaluban és legutóbb Balmazújvároson szintén komoly fejlesztéseket hajtottak végre a fürdõben, melyek vonzóvá tehetik a létesítményeket, de az összképhez ezek még mindig kevéssel tudnak hozzájárulni.

Tranzit és üzletember

A megye minden nagyobb városában van szálloda a szálláshelyek között. Ám, míg Hajdúszoboszlón és Debrecenben nagyobb részt kikapcsolódásra vágyó vendégek veszik igénybe a hoteleket, addig a többi helyen speciális a vendégkör. Püspökladányban például kimondottan átutazók szállnak meg a Korona Hotelben. Hajdúböszörmény egyetlen szállodájában elsõsorban üzletemberek szoktak éjszakázni, így a nyár nem is tartozik a fõszezonjuk közzé, amit jól példáz, hogy még a nagyon sok embert vonzó Hajdúsági Expo idején sem foglaltak vendégek szobát, fõleg a traktorhúzó verseny résztvevõit helyezték el a Hajdú Hotelben.

Ám, mint arról Tóth Gyula recepciós beszámolt, az interneten meghirdetett olcsó akciós ajánlatukra már legalább 100 foglalás érkezett a következõ hónapokra. Ez pedig a korábbiaktól eltérõ marketingfogások elõtérbe helyezését bizonyítja. Talán ez hozhat némi fellendülést a megye idegenforgalmában.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!