2024. április 18. Csütörtök, Andrea, Ilma.
 
Kutyavilág Magyarországon - több hungarikum is eltûnhet a válságbanForrás: hírszerzõ
Utolsó módosítás: 2009-05-06 10:15:06
A hungarikumokat is komoly veszélybe sodorta a válság: az Ajka Kristály üzemében átmenetileg kikapcsolták az áramot, a híres Zsolnay gyár senkinek nem kell, mint ahogy a Hollóházi porcelánüzem sem. A gyulai kolbász elõállítója súlyos finanszírozási gondokkal küszködik, és csökken a magyar borok kereslete is. Az Unicumot viszont egyelõre nem érinti súlyosan a válság, a magyar szürkemarha pedig inkább a vékonyan csordogáló uniós támogatások miatt lógatja a fejét.

A magyar különlegességek kapcsán felmerülõ rosszkedvünket talán már az utóbbi nagy magyar siker sem csillapíthatja, ha arra gondolunk, hogy Overdose valójában egy angol ló.  A mangalica sertés sem egészen a miénk, ráadásul mostanában jöttünk rá arra is, hogy a Süsü fõcímdala bizony lopott. 

A hungarikumként számon tartott magyar tájak is mélyen érintettek a válságban, elég ha a hazai turizmus idei kilátásaira tekintünk: várhatóan 20 százalékot zuhan a hazai idegenforgalom, az éttermek bevételének csökkenése becslések szerint a 30-40 százalékot is elérheti. A turisták az eddigi évi 20 millió vendégéjszakából már csak 16 milliót fognak eltölteni, amit erõsen meg fognak érezni a balatoni és a velencei idegenforgalmi létesítmények, Aggtelek vagy például azok, akik a magyar puszta, a betyárok és a karikás ostor imázsából szerzik jövedelmüket.

Végnapjait éli az Ajka Kristály?

Az Ajka Kristály Kft. idén január 7-én jelentette be, hogy 360 dolgozójából 250-et kénytelen elbocsátani. A válság miatt 2009 elején jelentõs mértékben visszaestek a megrendelések, mivel az Ajka Kristály vevõkörének jelentõs része 2008 végén csõdbe, vagy csõd közeli állapotba jutott. Az Ajka Kristály mintegy 90 százalékban exportra termel, leginkább az Egyesült Államokba szállított.

A régen még 1200 dolgozót foglalkoztató vállalat a munkaügyi minisztériumhoz fordult munkahelymegtartó támogatásért, de egy korábbi munkaügyi kihágás miatt elutasították kérelmüket. A cég végül április elején csõdvédelmet kért, mert átmeneti likviditási gondjai miatt lejárt tartozásait nem tudta kiegyenlíteni. 

Ez egyelõre védelmet jelent a cég számára, mert a 120 napos idõtartam alatt nem kezdeményezhetõ velük szemben felszámolási eljárás, viszont megállapodni kötelesek a hitelezõkkel a követelések teljesítésérõl. Az igazgató szerint a kft.-nek összesen mintegy 250 millió forintnyi tartozása van, ugyanakkor 1,4 milliárdos árbevétellel számolnak az idei évre.

Az ügy újabb fejleménye, hogy az E.ON Észak-dunántúli Áramszolgáltató Zrt. kikapcsolta az áramot az Ajka Kristály Kft. üzemében május 5-én. A cég ügyvezetõ igazgatója közölte: 60 napon túli fizetési kötelezettségük a szolgáltatóval szemben 18 millió 800 ezer forintot tesz ki, és az adósság "átütemezését" többszöri egyeztetés során sem sikerült elérniük. Katzer Zoltán elmondása szerint jelenleg aggregátorok mûködtetésével igyekeznek a súlyos helyzeten segíteni, hogy az üveg ne "kössön bele" a kádakba. A termelés ellehetetlenülésével 340 dolgozó munkahelye került veszélybe. Szerdától viszont újra kap áramot az üveggyár, igaz a Magyar Áramszolgáltató Zrt.-tõl, a tulajdonos a Fotex-csoport fizetési garanciát vállalt.

Privatizálnák a Zsolnayt, de nem kell senkinek

Idén március közepén a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. kisebbségi tulajdonrészének eladása mellett döntött Pécs közgyûlése. A nagy múltú Zsolnay-gyár az utóbbi években folyamatosan veszteséges volt, és az ellehetetlenülés fenyegette, mint ahogyan most is. A cég 2006-ban másfél milliárdos hitelállományával együtt ingyen került a városi önkormányzat tulajdonába az ÁPV Zrt.-tõl. 2008-ban a pécsi önkormányzat elõbb 717 millió, késõbb 500 millió forintos tõkeemelést hajtott végre, amikor a Pécs Holding Zrt.-be apportálta a részvényeit. 

A tulajdonos Pécs Holding Zrt. a két pályázó közül elõször a Matyi Dezsõ érdekeltségéhez tartozó Pécsi Direkt Kft.-vel kezdett tárgyalásokat. A Pécsi Direkt birtokában van a könyvpiacon ismert Alexandra birodalom. A Pécsi Direkt Kft. végül visszavonta 800 millió forintos ajánlatát, ezért a Pécs Holding a szintén érdeklõdõ máltai TECLIMA Kft.-vel folytatta az egyeztetéseket, de ez a cég sem állt kötélnek. 

A hollóházi porcelángyár már a nevétõl is szabadulna

A Hollóházi Porcelán Manufaktúra Zrt. nyilvános, egyfordulós pályázatot írt ki összes porcelán késztermékének, tárgyi eszközeinek és immateriális javainak értékesítésére, beleértve a márkanév használatához fûzõdõ jogokat; a társaság lényegében a túlélésért küzd. A cég fizetési nehézséggel bajlódik, elmaradásban vannak a bérek és közüzemi számlák kifizetésével is.

A pályázati felhívás szerint a késztermékek minimálára 350 millió forint plusz áfa, a tárgyi eszközök és immateriális javaké pedig 400 millió forint plusz áfa. A meghirdetett eszközökre csak együttes ajánlat tehetõ, és az ajánlattevõnek vállalnia kell a megvásárolt eszközök továbbmûködtetését, és a tevékenység folytatását öt éven keresztül.


A 232 éves múltra visszatekintõ, 210 embert foglalkoztató társaság azért került nehéz helyzetbe, mert a míves hazai porcelánt egyre nehezebb eladni a dömpingáron beérkezõ távol-keleti porcelánok miatt. Míg 2006-ban még 1 milliárd forint volt a cég belföldi értékesítése, tavaly már a 700 millió forintot sem érte el. Bár még nincs hivatalos mérlegük, 2008-ban várhatóan veszteséges lesz a Magyar Nemzeti Vagyonkezelõ többségi tulajdonában lévõ társaság.

A céget az elmúlt években többször próbálták privatizálni, legutóbb 2007-ben. Ezek a kísérletek azokban nem vezettek eredményre, aminek oka, hogy a porcelánipar a 90-es évek óta válságban van. A tulajdonos szerint a cég vagyonelemei - a készlet, a márkabolt hálózat, és nem utolsósorban a márkanév - olyan értéket képviselnek, amelynek megvételére lesz jelentkezõ.

Beütött a válság a gyulai kolbász üzemébe is

Likviditási válságba került a Gyulai Húskombinát Zrt., a vezérigazgató arra számít, hogy sikerül a cégnek az MFB segítségével forgóeszköz-hitelhez jutnia. Ruck János, a Gyulai Húskombinát Zrt. vezérigazgatója közölte, hogy a társaság tavaly 8,5 milliárd forintos forgalmat ért el. Tavaly õsz óta azonban a gazdasági válság miatt veszteségbe fordult a termelés. A húskombinát termelésének 80 százalékát, például a gyulai kolbászt és a májast a hazai piacon értékesíti, ám a húsfélék iránt a válság miatt visszaesett a kereslet. 

A társaság számos fontosabb alapanyagot a külpiacról szerez be, de amit Magyarországról vásárol, azt is euróban számolják el. Így összességében legalább 35 százalékkal növekedett az 500 dolgozót foglalkoztató nagyüzem költsége, ugyanakkor értékesítési áraiban nem tudja érvényesíteni a megemelkedett költségeket.

A cég többségi tulajdonosa, a nádudvari székhelyû HAGE Zrt. egyébként már segített mintegy 500 millió forinttal, ám a folyamatos alapanyag-ellátás finanszírozásához még legalább 7-800 millió forintra lenne szüksége a gyulai üzemnek.

Érdeklõdtünk a PICK szalámi hogyléte felõl is, azonban cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz a PICK Szeged Zrt.-tõl.

Olcsó importborok és áfaemelés

Tavalyhoz képest már az év elsõ hónapjaiban felére csökkent a balatoni borászok forgalma. A gazdák most attól tartanak, hogy az öt százalékos áfaemelés miatt tovább esik a hazai borok fogyasztása. A szigorú szabályozás és a válság hatására elmaradó fejlesztések ráadásul még inkább rontják a magyar termékek versenyképességét az olcsóbb külföldi, többségükben olasz borokkal szemben.

A borfogyasztás struktúráját egyelõre úgy tûnik nem befolyásolja a válság, vagyis a keresletcsökkenés nem a borfogyasztói preferenciák változását, hanem a fogyasztás csökkenését eredményezik. A minõségi, drágább boroknál érzõdik a keresletcsökkenés, de a fogyasztás nem tolódott el az olcsóbb borok irányába - mondta el lapunknak Sidlovits Diána, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának szakmai referense.

A Zwack Unicum nem zuhant meg

A Zwack Unicum Nyrt. 2008-2009-es üzleti évének I-III. negyedéves tevékenységérõl szóló gyorsjelentése szerint a társaság bruttó árbevétele 0,48 százalékkal volt magasabb az elõzõ év hasonló idõszakáénál. A második negyedév jelentõs, 10 százalékot meghaladó növekedése után a harmadik negyedévben 5 százalékkal csökkent a Társaság árbevétele. A belföldi értékesítésen belül a saját termelésû termékek forgalma stagnált.

A kiskereskedelmi partnerek a pénzügyi válság hatására jelentõsen szigorították készletezési politikájukat. Elsõsorban ennek volt köszönhetõ a forgalmi visszaesés, fogyasztói oldalról még nem volt érezhetõ jelentõsen a válság hatása. Ennek megjelenésére 2009-ben számít a Zwack. A harmadik negyedév önmagában enyhén elmaradt a bázistól.

Annak jelét, hogy a cégnek nem megy túlságosan rosszul a válságban sem, az igazgatóság év eleji döntése adta meg, ugyanis részvényenként 1300 forint, összesen 2,645 milliárd forint osztalékelõleg kifizetésérõl döntött. Mint a vezérigazgató mondta, 2009 augusztusában várhatóan ugyanolyan mértékû osztalékot fizethet a társaság, mint tavaly. Tavaly augusztusban a tulajdonosok részvényenként 1100 forintot kaptak, ami a társaság addigi történetének legmagasabb osztaléka volt.

A szürkemarhának inkább az unió fáj

A magyar szürkemarha-tenyésztést nem a válság viseli meg leginkább, az ágazat az uniós csatlakozás óta komoly nehézségekkel küzd. Az Európai Unió a csatlakozást követõ elsõ öt évben a régi tagokhoz képest fele annyi támogatást nyújtott az új tagországok gazdáinak, a versenyfeltételek viszont azonosak - mondta Gera István, a Magyar Szürkemarhát Tenyésztõk Egyesületének képvielõje.

Annak ellenére, hogy végre a hazai gazdák is a teljes támogatási rendszerre lesznek jogosultak, újabb csapdahelyzetben találják magukat: az unió arra a vállalkozásra ad támogatást, amely életképes, miközben a magyar szürkemarha tenyésztés pontosan azért szorul támogatásra, mert nem gazdaságos a fenntartása. Ez az állat már régen kiveszett volna, ha a húspiacra tenyésztenék, hiszen 30-40 százalékkal elmarad a minõséges húsmarhától és háromszor lassabban nõ.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!