2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
XVI. Népzenei találkozó CsökmõnForrás: B.K.A.
Utolsó módosítás: 2012-10-02 08:55:27
Népzenei találkozóra gyülekeztek a csökmõi Faluházba a különbözõ településekrõl érkezõ népdalkörök és szólisták szeptember 29-én.

            A tizenhatodik alkalommal megrendezett találkozót délelõtt Tóth Ferenc alpolgármester nyitotta meg. Elmondta, hogy a szervezõk idén pályázati támogatásból, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat és a Nemzeti Kulturális Alap segítségével tudták megszervezni ezt a népszerû rendezvényt.

            Joób Árpád népzenekutató elõadására megtelt a színházterem. A közönség szórakozva kapott számtalan információt a magyar népzenében rejlõ humorról. Az ebédszünetet templomlátogatás tette érdekesebbé, ahol Kiss Ibolya nyugalmazott hitoktató idegenvezetõként mutatta be a település és a tavaly felújított templom történetét.

            Délután egymás után mutatkoztak be a fellépõk a Faluház színpadán, majd az estét a nyíregyházi Szikes népi zenekar talpalávalója színesítette, amire táncra perdültek a résztvevõk.

 

Résztvevõ együttesek és szólisták:

Csökmõi Népdalkör

 

Tóth Vivien - Körösladány

 

Szivárvány Népdalkör - Pocsaj

 

Nagy József - Esztár

 

Vésztõi Bartók Béla Népdalköri Egyesület

 

Esztári Citera Együttes

 

Kiss Ferenc citerás - Gyula

 

Fehér Mályva Hagyományõrzõ Közhasznú Egyesület Népdalköre - Biharkeresztes

 

Nyíracsádi Ének trió

 

Kozák Zsombor citerás és Kõmíves Edit népzene tanár - Hajdúdorog, Debrecen

 

Nyíracsádi Népdalkör

 

Sárréti Népi Együttes - Püspökladány

 

Nyíracsádi Citera Együttes

 

Kovács Imréné énekes -  Csökmõ

 

Kis Bálint Református Általános Iskola "Kankalin" Citera Együttese - Vésztõ

 

Ifj. Tóth Gyula citerás - Csökmõ

 

 

Galéria
Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!