2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Ilyen is van: adósságcsapdába kerülteken segítenekForrás: hajdupress.hu
Utolsó módosítás: 2012-11-28 14:19:44
A Berettyóújfaluban élõ hátrányos helyzetû családok adósságcsapdába kerülésének megelõzését tûzte ki célul az a „Kiútkeresõ” program, melynek jelenlegi állásáról a volt megyeháza Fráter László termében számoltak be a projektben részt vevõk.

 

Ökrös Zoltán címzetes fõjegyzõ megnyitójában elmondta: az évek múlásával egyre gyakrabban halljuk a válság szót. A tartós munkanélküliség pedig a mélyszegénység növekedését vonja maga után, ami éppen a leghátrányosabb helyzetben lévõknél a leggyakoribb a térségben. Ennek súlyos következménye a háztartások eladósodása, éppen ezért számukra jól jön minden segítség. – Segíteni viszont csak azon lehet, aki maga is akar segíteni önnön sorsán. A most futó programnak köszönhetõen sok család helyzetét sikerült stabilizálni, megállítani a család további eladósodását, a család széthullását. Ebben a segítségnyújtásban, válságkezelésben az önkormányzatra is fokozott felelõsség és feladat hárul – ismerte el Ökrös Zoltán.

 

 

Fotók: hajdupress.hu, Nyírõ Gizella
Nyírõ Gizella

 

 

Csetreki Jánosné projektmenedzser szerint is nagy segítség az adósságkezelés a rezsi- és díjhátralékos ügyfeleknek. A harmadik éve futó program keretében az adósságkezelés az egyik legfontosabb eszköz, amivel segíteni tudnak a kilátástalan helyzetbe került ügyfeleknek.

 

 

 

 

Horváth Dorina, a berettyóújfalui adósságkezelésrõl számolt be. Kiderült: a családok életében jöhetnek olyan krízishelyzetek – munkahely elvesztése, betegség – amelyek miatt közüzemi számlák maradnak kifizetetlenek. Ha az ügyfél vállalja az adósság 25 százalékának megfizetését, 75 százalékos támogatásban részesülhet, amelybõl 10 százalék önkormányzati, míg 90 százalék állami támogatás. Kiemelte az elõadó, hogy legfontosabb a mentorokkal való együttmûködés, a pénzügyi tanácsadáson való részvétel. 135 családnál értek el sikereket, 64 fõ munkába állt, volt olyan család, amelyben ketten is. Közüzemi díjtartozás miatt szolgáltatás visszakapcsolása is történt. Egyre több ügyfél keresi meg õket vidékrõl is, ám csak berettyóújfaluiaknak tudnak segíteni – mondta el Horváth Dorina.

Pappné Molnár Marianna egy Nyírbátorban és térségében folyó hasonló projekt tapasztalatait osztotta meg.

 

 

 

 

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!