Ezer eurót is spórolhat évente egy átlagos európai háztartás - ezzel kecsegtette az uniós polgárokat Richard Seeber néppárti képviselõ az Európai Parlamentben még szeptemberben, az úgynevezettenergiahatékonysági irányelv vitájában. Az Európai Unió ötödével akarja csökkenteni energiafelhasználását 2020-ra. Így 80 milliárd euróval kevesebbet kellene energiára költeni a következõ években, egyúttal csökkenne minden tagállam energiafüggõsége, ami különösen érzékeny pont az orosz gázzal fûtõ Magyarországon is.

Másrészt azért van szükség az általános takarékoskodásra, mert másként nem igazán terjedhetnek el széles körben a napelemek, szélturbinák, geotermikus fûtõrendszerek, melyek külön-külön sokkal kisebb kapacitásúak, mint egy hagyományos erõmû. Az EU errõl szóló irányelve szerint Magyarországnak is arra kell köteleznie a gáz, a villany- és a távhõcégeket, hogy ügyfeleik összfogyasztását évi másfél százalékkal szorítsák le. Az egyes országok maguk dönthetik el, hogy mi számít energiacégnek, például ide tartozhat az összes üzemanyag-forgalmazó vállalat is.

Az EU-s irányelv azt is lehetõvé teszi, hogy az energiaszolgáltatók az ügyfeleiknél folytatott takarékossági intézkedések helyett egy központi állami alapba fizessenek egy összeget, amelybõl aztán majd az állam helyettük finanszírozza az energiahatékonysági megoldásokat.

Emiatt az energiaszolgáltatók attól tartanak, hogy a kormány - élve a lehetõséggel - központilag fogja meghatározni, hogy mennyit ér egy kilowattóra energia megspórolása, majd a vállalatokat arra kötelezi, hogy a pénzt fizessék be egy állami alapba. Vagyis az érintettek újabb különadótól tartanak az [origo] több forrásból származó információi szerint.

A benzinen is spórolnak a franciák

Hogyan fest a kötelezõ takarékoskodás a gyakorlatban? Az EU-s irányelvet évekkel megelõzve öt ország mûködtet kötelezõ takarékoskodási rendszert. Kérdésünkre egyaránt a francia és az olasz példát emelte ki dr. Bart István, a Magyar Energiahatékonysági Intézet igazgatója és Pató Zsuzsanna, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) munkatársa. A francia rendszer különlegessége, hogy az üzemanyag-forgalmazókat is bevonták a rendszerbe, így 2013 végéig 345 terawattórát terveznek megtakarítani (ez annyi energia, mint amennyit a paksi atomerõmû huszonhárom év alatt termel meg). Az üzemanyagcégek például takarékos vezetési stílus oktatásával, abroncsnyomásmérõk beépítésével törekedhetnek arra, hogy ügyfeleik minél kevesebbet tankoljanak.

Energiamegtakarítási projektet egy államilag meghatározott listából választhatnak a cégek Franciaországban, lakóépületeknél például 65 féle megoldást lehet választani a fûtés és a világítás korszerûsítésére.

Olaszország esete azért különleges - magyarázta a két szakértõ - mert ott nagyon élénken kereskednek a megtakarítást megtestesítõ úgynevezett fehér bizonyítványokkal, sok kis szereplõ ügyködik ezen a piacon. "A bizonyítványok adásvételével könnyen együttmûködhet egy építõipari vállalkozás egy energiaszolgáltatóval, hogy szigeteljék a fogyasztó lakását" - mondta Bart István. Év végén a cégeknek annyi bizonyítványt kell beszolgáltatniuk a szabályozó hatóságnak, amennyi a megtakarítási céljuk. Ha elmaradás van, a bírság minimum 25 ezer euró, de akár 155 millió euró is lehet.

Kevés már az idõ a jó megoldásra

"Az unió nem jelölt meg egyetlen követendõ modellt, úgyhogy Magyarországnak kell kiválasztania azt, ami a leginkább a hazai viszonyokra szabható" - mondta Bart István. Érthetõ, hogy a szolgáltatók tartanak a központosító állami rendszertõl, mert a vállalatok rendszerint ügyesebbek az olcsó és kedvezõ ár-érték arányú takarékossági módszerek megtalálásában - tette hozzá Pató Zsuzsanna.

"Minél kevesebb a kötelezõ elem a rendszerben, annál kevesebbe kerül a mûködtetése. Az is fontos, hogy minél több ágazatra és minél több energiahordozóra terjedjen ki a kötelezõ takarékosság, ezért volt jó ötlet, hogy Franciaországban bevonták az üzemanyag-forgalmazókat" - magyarázta a REKK szakértõje. Pató szerint sarkalatos kérdés, hogy a cégek mennyit kapnak vissza a rendszerbõl, vagyis például egy áramszolgáltató el tudja-e számolni a tarifáiban azt, hogy okos mérõórákat szerel fel az ügyfeleinél.

"Az sem mindegy, hogy az egészbõl mennyi jut a fogyasztóra, és az sem, hogy mennyire sarkallja a rendszer a legolcsóbb beruházások megvalósítására a cégeket. Ki kell szûrni a trükközéseket, megértem, hogy nem egyszerû dolog jó szabályozást kialakítani" - mondta a REKK munkatársa. Szintén az állami hatóság feladata standardizálni a takarékossági beruházásokat, tehát legyen világos például, hogy ha egy fogyasztónál 6 cm-rõl 20-re növelik a padlástér szigetelésének vastagságát, az mennyi energiamegtakarításként számolható el.

Egy ideális rendszerben az állam a minõségbiztosítással és felügyelettel foglalkozik, és a kivitelezést a cégek bonyolítják le - állította egybehangzóan Bart István és Pató Zsuzsanna. "Az elektromos mûvek több millió ügyféllel levelezik, könnyen kapcsolatba léphet velük, hitelt közvetíthet nekik, ajánlatokat tehet. Olaszországban például nagyarányú izzócsereprogramot valósítottak meg az áramszolgáltatók" - mondta Bart István.

Az összes érdekeltnek megfelelõ megoldás kitalálására viszont kevés már az a tíz hónap, amely még hátravan 2013-ból, mondták a szakértõk. Bart István lehetségesnek tartja, hogy végül tényleg állami alapba kerülnek a szolgáltatók energiatakarékossági pénzei, de ez szerinte nem jelentene gondot, ha a befizetéseket a cégek kiválthatnák a saját takarékossági programjaikkal, illetve, ha a vállalatok rálátnának, hogy mire költik el az általuk befizetett pénzt.

Megkérdeztük a témáért felelõs Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, milyen terveik vannak, és valóban indul-e január elsejével a kötelezõ energiacsökkentés, és arról is, hogy milyen együttmûködési hajlandóságot tapasztalnak a szolgáltatók részérõl a januárban bevezetett rezsicsökkentés után. Kérdéseinkre még nem kaptunk választ.

A háztartásokat vonja be a brit Green Deal

Megvannak a hátrányai is annak, ha az energiatakarékosságért csak a nagy szolgáltatók, elosztók a felelõsek, és a fogyasztók feje fölött születnek a döntések. Mivel a takarékosságnak is ára van, megjelenik a tarifákban, így felmerül az a kérdés, hogy miért dráguljon nálam is azért a fûtés, mert a szolgáltató a szomszédnál végeztetett hõszigetelést. Ezért érdekes a Nagy-Britanniában idén januártól indult Green Deal(zöld alku) rendszer, amelyben a háztartások, kis- és középvállalkozások, kisebb méretû közintézmények vesznek részt.

A szigetországban nagyon gyakori az úgynevezett cavity wall, vagyis a dupla téglafal, közötte légréssel. Ezt viszonylag olcsón fel lehet tölteni szigetelõanyaggal. A zöld alku folyamata azzal indul, hogy a ház lakója felmérést kér a egy akkreditált szakértõtõl a szigetelésrõl. A Green Deal szolgáltató ezután kiszámolja, mennyi jövedelme származik a lakónak, miután már kevesebb hõt veszít az ingatlan, vagyis hány fontot ér az energiamegtakarítása.

Ezután jön az alku: a szigetelés törlesztõrészleteit ennek a jövedelemnek a terhére számítják fel. Ha a lakónak ez megfelel, akkor a felek szerzõdést kötnek, majd az energiaszolgáltató hozzáadja a havi számlához a törlesztõt. A rendszer fontos eleme, hogy a hitelt a mérõórához és az ingatlanhoz kötik, tehát csak addig fizeti a lakó, ameddig ott él. Így azok is belefoghatnak a felújításba, akik nem tudják pontosan, hogy meddig használják az adott ingatlant - derül ki a REKK európai energiatakarékossági modelleket összehasonlító tanulmányából.

"Nagyon fairnek tartom a rendszert, mert így havidíjat fizet a fogyasztó cserébe azért, mert csökken a rezsiköltsége. Magyarországon is gond, hogy sokat szeretnének szigetelni, új kazánt felszereltetni, de nincs egyben több százezer vagy millió forintjuk, és hitelhez jutni sem egyszerû. Viszont értékelhetõ tapasztalatok még nincsenek a Green Dealrõl, mert alig két hónapja indult" - mondta Pató Zsuzsanna.