Azt még a bírálói sem foghatják Matolcsy Györgyre, hogy tétlenkedéssel, netán óvatos ismerkedéssel töltötte volna elsõ hónapját a Magyar Nemzeti Bank élén. Már az elsõ napokban, hetekben hozzányúlt az intézmény szervezeti felépítéséhez, személyi állományához, belsõ munkafolyamataihoz. Ezek a lépései többnyire nem erõsítették a jegybank függetlenségébe, szakmai színvonalába vetett hitet, ám a puding próbája mégis csak az evés. Épp ezért elõzte meg nagy várakozás a monetáris tanács csütörtöki ülését követõ sajtótájékoztatóját, amelyen a volt nemzetgazdasági miniszter végrefellebbentette a fátylat azokról a nem konvencionális eszközökrõl, amelyek természetérõl eddig csak találgatások voltak.

Matolcsy entrée-ja jól sikerült. Tulajdonképpen csak egy helyen bakizott, amikor a kéthetes jegybanki betétek korlátozásáról beszélt, ám a tájékoztatóját követõ elemzõi beszélgetésen ezt is gyorsan helyre tették az MNB szakértõi. Bár a rossz nyelvek szerint a bejelentést követõ forinterõsödésben a jegybanki intervenció is segített, erre valójában nem volt szükség: a kezdeti bizonytalanság eloszlása után a befektetõk meggyõzõdhettek arról, hogy a korábbi katasztrófa-forgatókönyvek helyett egy viszonylag átgondolt, mérsékelten kockázatos és potenciálisan enyhén pozitív hatású csomagról van szó.

Az új jegybankelnök karakteréhez persze jól illik, hogy az intézkedéseket Növekedési Hitel Programra (sic!) keresztelte el. Ezzel azonban nemcsak azért illik óvatosan bánni, mert a gazdaság beindítása már miniszterként sem sikerült neki, hanem azért is, mert a csomag három pontjából, a legnagyobb jóindulattal is csak kettõ szól a növekedésösztönzésrõl. A harmadik pont ugyanis, amely a devizatartalékok terhére csökkentené a bankok rövid lejáratú külsõ forrásállományát, alapvetõen a pénzügyi stabilitással függ össze, amelynek révén valóban csökkenhet az ország külsõ sebezhetõsége, ráadásul javulhat a jegybank eredménye is.

A kis- és középvállalkozásokat (kkv) érintõ másik két, egyenként 250 milliárd forintos elem valóban ösztönözhetné a növekedést az alacsonyabb kamatok révén, ám nagy kérdés, mennyire. A devizahitelek átváltása például - eltérõen a lakossági végtörlesztéstõl - aktuális piaci árfolyamon történne, a forint erõsödésében bízó adós pedig még a kisebb, maximum 2 százalékos kamat ellenére sem biztos, hogy állandósítja korábbi veszteségét az átváltással. Nem beszélve a bankról, amely 2-7 százalékpont közötti kamatbevételtõl esnének el a stabilabb törlesztésért cserébe.

Hasonló a helyzet kkv-kat segítõ, általános célú, szintén 0 százalékos kamatozású hitelkerettel, amelyre a bankok 2 százalékot rakhatnak rá. Mivel a bankok 2-7 százalék felár mellett nyújtanak forinthitelt jelenleg, itt is le kellene mondaniuk némi kamatbevételrõl. Ráadásul hasonló lehetõség már most is létezik Magyarországon: a tavaly félmilliárd dolláros kötvénykibocsátást végrehajtott Eximbank 0,5 százalékos kamaton kínál refinanszírozási hitelt a kereskedelmi bankoknak egy felülrõl nyitott, 400 millió eurós (120 milliárd forint) keret erejéig, ráadásul már az exportcélú beszállítókra is kiterjesztették a lehetõséget. Nátrán Roland, a bank vezérigazgatója a portfolio.hu-nak azt nyilatkozta, hogy a legjobb minõsítéssel és feltételekkel rendelkezõ kkv-k így már 1,5-2 százalékos kamat mellett hozzájutnak a hitelekhez. (Ez 7 milliárd forintba kerül az államnak, míg a jegybanki keret maximális kihasználása esetén 12,5 milliárd forintos forrásköltséget jelentene az MNB-nek a jelenlegi 5 százalékos alapkamat mellett.)

Nagy kérdés, mi lesz a többi céggel. Azokkal, amelyek se exporttal kapcsolatos tevékenységet nem folytatnak, se jó adósminõsítéssel nem rendelkeznek. Rajtuk vajon segít az jegybank új hitelkerete? Egyáltalán kinek megy majd az "ingyen" hitel?

Ez ma még nem tudhatjuk, két dolgot azonban igen. Az egyik, hogy az MNB közleménye szerint "a jegybank a hitelprogrammal nem vállal fel vállalati hitelkockázatot". Ez pozitív üzenet, mert továbbra is számít arra, hogy a kereskedelmi bankok felmérik és kezelik a kockázatokat. De akkor miért hiteleznének alacsonyabb marzsért ugyanannak az adósnak, amelynek ettõl csak kismértékben javul a pénzügyi helyzete? A válasz a közlemény másik mondatában van: "...szükség lehet garanciaprogramok igénybevételére is".

Innentõl kezdve a kormányon múlik, hogy milyen állami garanciával képes a kockázatokat vállalhatóvá tenni a bankok számára. Esetleg leírhatóvá tenni a bankadóból az ilyen hitelek nyújtását. Mindkettõ költségvetési kockázatokkal járna (amit ellensúlyozhat a jegybank eredményjavulása az elõbb említett harmadik pont miatt).

A program ahhoz kicsi, hogy látványos beruházás-növekedést idézzen elõ, de szerencsére ahhoz is, hogy egy kettõs kamatrendszer révén stabilitási problémákat vessen fel (a két program a kkv-k jelenlegi hitelállományának mindössze 14,5 százalékát teszi ki). Mire jó akkor mégis?

A politikai haszon egyértelmû: az MNB új vezetése elmondhatja magáról, hogy - elõdjétõl eltérõen - ösztönzi a növekedést. Sok minden függ azonban attól, hogy a most bejelentett alapelvek mentén milyen konkrét megállapodás születik végül a piaci szereplõkkel és a kormánnyal. Melyik bank mekkora keretet kap, a pénzt milyen vállalkozásoknak folyósítja, azok valóban új beruházásra fordítják-e a pénzt, visszafizetik-e a kölcsönt, és ha nem, ki viseli a veszteséget? Amíg ezekre nem kapunk választ, az új hitelprogram hasznát is nehéz megítélni.

Az viszont egyértelmû, hogy a vállalkozások számára a hitel csak az egyik - bár nagyon fontos - mûködési tényezõ: a bizalom, a kiszámítható gazdaságpolitika és az alacsony bürokrácia - meg persze a kereslet - legalább ennyire fontos. Ezek megléte esetén pedig az ilyen hitelprogramokra sem lenne szükség.