2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Mindegy lesz, mikor megyünk szabadságraForrás: vallakozoi.negyed.hu
Utolsó módosítás: 2013-04-08 09:25:34
Kijavítja a kormány a korábbi szabadságolási szabályozás hibáit. Úgy sikerült ugyanis megalkotni azokat, hogy a rövid hónapban pihenni menõ dolgozók több ezer forintot is bukhattak.

Megjelent a kormány honlapján a távolléti díj számításáról szóló törvénymódosító tervezet. A szabadságolás szabályait ugyanis úgy sikerült átalakítani, hogy nem mindegy, melyik hónapban megypihenni valaki.

A jelenlegi szabályok szerint ugyanis több ezer forintos eltérést okozhatott az, hogy valaki mikor megy szabadságra, az egyik legrosszabb hónap február volt a kevés munkanapja miatt. Ráadásul ugyanazt a törvényt többféleképpen olvasták a szakértõk, ezért teljes káoszt hozott a rendszer.

A pénteken nyilvánosságra hozott tervezet indoklása szerint a távollét esetén a munkabér nem változik majd attól függõen, hogy az adott hónapban mennyi a munkanap, és mennyi a távollét idõtartama.

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) Monitoring Bizottsága február végi ülésén tekintette át és vitatta meg a távolléti díjjal kapcsolatos hatályos szabályozást. Mind a munkaadói, mind a munkavállalói érdekképviseletek egyetértettek abban, hogy a munkabér ne változzon a szabadsággal érintett hónap munkanapjainak számától és a távollét idõtartamától függõen.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!