2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Egyszer visszaadják a nyugdíjpénzeket, vagy mégsemForrás: origo.hu
Utolsó módosítás: 2013-04-09 09:41:44
A korábbi ígéretek ellenére arra utal egy friss törvénymódosítás, hogy a volt nyugdíjpénztári tagok nem kapják meg az állami egyéni nyugdíjszámlán a korábbi befizetéseiket. Rogán Antal igyekezett kivágni a kormányt az ellentmondásból, de valójában csak annyit mondott, hogy minden csak a választások után derül ki. Az egyéni számla bár jól hangzik, igazából csak elfedi a nyugdíjrendszer gondjait.

Legkésõbb év végéig jóváírják az állami rendszerbe terelt magán-nyugdíjpénztári vagyont az egyéni nyugdíjszámlákon - ígérte Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetõje egy hétfõi sajtótájékoztatón, amelyet még gyorsan azelõtt megtartott, hogy a parlament szavazott volna egy ennek ellentmondó törvénymódosításról.

A kormánytöbbség ugyanis az eddigi ígéreteivel ellentétes lépést tett azzal, hogy hétfõ délután megszavazta az egyéni nyugdíjszámlákat is érintõ törvénymódosítást. A március elsején benyújtott egészségügyi salátatörvényhez 20-án illesztettek egy módosítást, amely szerint az egyéni számlán csak a 2012. december 31. utáni idõszak befizetett járulékaira vonatkozó adatokat fognak vezetni. Ha minden úgy marad, ahogy most van, az egyéni számláról nem lehet majd kideríteni, hogy a dolgozóknak mennyi pénzük ment a magán-nyugdíjpénztárakba azok államosítása elõtt. Így a számlák a korábbi pénzek nyilvántartását sem tartalmazzák majd.

Rogán Antal egy háromlépcsõs átalakításról beszélt, amely elsõ lépése az egyéni számlák létrehozása volt, a második pedig a korábbi befizetések jóváírása. A harmadik lépés viszont már valószínûleg nem fér bele a jelenlegi ciklusba, így csak késõbb döntenék el, hogy "egyáltalán figyelembe kell-e venni ezeket a befizetéseket" a nyugdíj megállapításakor.

Lesz, nem lesz, lesz

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter vasárnap este az ATV-nek még azt nyilatkozta, nincs még döntés, "a rendszer kidolgozás és fejlesztés alatt van", viszont az azóta megszavazott módosító szellemét erõsítve arra utalt, hogy nem várható jóváírás. "Van olyan álláspont, hogy ezeket a befizetéseket jóvá lehet írni. Én azt gondolom, hogy a nyugdíjrendszerben olyan változások történtek, amelyek nem teszik indokolttá ezeknek a jóváírását" - mondta a miniszter. Rogán Antal szerint viszont az õ szava számít, mert az a kormány és a frakció egyeztetett álláspontja.

Vargai szavai és Rogán talányos kijelentése mindenesetre ellentmondásba keverték a kormányt, mert Matolcsy György 2010 novemberében a nyugdíjintézkedések ismertetésekor még arról beszélt, hogy az állami rendszerbe visszatérõ "tag magával hozza a számláját, ami egyéni számlára kerül", és még azt is megígérte, hogy a számlán összegyûlt pénzt a házastárs örökölheti majd. A kormány ekkor azzal az ígérettel nyugtatta a 3 millió pénztártagot a vagyonuk államosítása elõtt, hogy késõbb is pontosan fogják tudni, mennyit gyûjtöttek össze, csak ez a pénz már az állami számlán pihen.

A pénztártagok ráadásul nem csak Matolcsy György 2010-es szavaiban bízhattak, nem is olyan régen szintén a korábbi járulékfizetések jóváírása mellett érvelt a kormány. Soltész Miklós szociális és családügyért felelõs államtitkár tavaly december 21-én nyilatkozta azt, hogy "mindazok, akik pénztártagok voltak, azoknak a számláját most már az Országos Nyugdíjbiztosítási Fõigazgatóság (ONYF) fogja vezetni egy elkülönített számlán, amelyen csak ez az eddigi befizetésük fog megjelenni".

Egyéni számla mint metafora

Valójában egy olyan ügyben keveredett önellentmondásba a kormány, amely csak játék a szavakkal. Az egyéni nyugdíjszámla bevezetése és a korábbi vagyon "jóváírása" ugyanis kézzelfogható változást nem hoz, a számlán vezetett pénz valójában nem is létezik. Ha valaki a magán-nyugdíjpénztárban gyûjtött 5 millió forintot, akkor az valóban az õ vagyona volt, amelyre a nyugdíjbavonulás után számíthatott. Az állami számlára ráírhatják ezt az 5 millió forintot, de ennek önmagában semmilyen értelme nincs, az összeget nem fogja megkapni nyugdíjba vonuláskor.

"Az egyéni nyugdíjszámla önmagában nem túl értelmes kifejezés"- mondta Németh György nyugdíjszakértõ, az egykori Nyugdíjkerekasztal tagja, aki a múlt héten a Budapesti Corvinus Egyetemen "Az egyéni számla, mint metafóra" címmel tartott elõadást a témában. Azért tartja metaforának a számlát, mert az emberek számára a kifejezés többet jelent, mint a befizetett járulékok könyvelése. Azt érthetik alatta, hogy nyugdíjcélú befizetéseiket könyvelik, az kamatozik, mint egy bankbetét, és amikor nyugdíjba mennek, összes befizetésük kamatokkal növelt összege és a várható élettartam alapján számítják a nyugdíjukat.

A számla egyedül arra lenne jó, hogy követni lehetne, hogy mennyi járulékot fizetett be valaki, errõl õ maga is értesülhetne. Az egyéni számlák bevezetésére több féle koncepció is létezik: Németországban pontokat gyûjtenek a dolgozók, és az dönti el, mekkora nyugdíjat kapnak, hogy hány euróban határozzák adott évben a pontok értékét. Svédországban a gazdaság teljesítményéhez és a folyamatosan változó bérekhez igazítják a nyugdíjakat, így az is elõfordulhat, hogy csökken a nyugdíj a gazdasági visszaeséskor.

Negyven évig is húzódhat

A kormány számára is elemzéseket szállító Századvég Gazdaságkutató 2011-ben publikálta Viszkievicz András tanulmányát, amely az egyéni számlák bevezetésének magyarországi lehetõségeit vizsgálta. Ebben azt írta, hogy a párhuzamos mûködés a régi rendszerben jogosultságot szerzõ utolsó nemzedék nyugdíjba vonulásáig, vagyis körülbelül 40 évig is eltarthatna. Az elemzés szerint ezzel bonyolodna a nyugdíjak adminisztrációja, és csökkenne a nyugdíjrendszer átláthatósága.

Elvileg az is megoldható lenne, hogy a korábbi jogosultságokat valamilyen szabály alapján átszámítanák, így mindenkinek lenne egy induló összeg vagy pontszám a számláján. Ezzel viszont legalább két gond akad. A tanulmány szerint az állami nyilvántartásban a 80 millió elektronikusan feldolgozott adatsor mellett 53 millió beszkennelt, korábban csak papíron szereplõ adatsor is létezik - ezeknek az adatoknak a bevitele hosszadalmas mûvelet lenne.

A párhuzamosság ráadásul azért is elkerülhetetlennek látszik, mert az egyéni számlákra való teljes átálláshoz 1988 elõttrõl egyáltalán nincs felhasználható adat. Akkor vezették be a személyi jövedelemadót, amelybõl tudni lehet, hogy ki mennyit keresett, így azt is, hogy mennyi nyugdíjjárulékot fizetett. Az 1988 elõtti béradatok Viszkievicz szerint egyszerûen nem összehasonlíthatóak a piacgazdaság bérviszonyaival.

Bár Selmeczi Gabriella korábbi nyugdíjvédelmi megbízott 2011 elején még 2012 tavaszi indulást ígért, az [origo] tavaly júliusban már megírta, hogy 2015-nél elõbb nem tud elindulni a nyugdíjszámlák rendszere. Ezt alátámasztja az is, hogy Rogán Antal szerint ebben a ciklusban már várhatóan nem fognak dönteni a jóváírt nyugdíjvagyon beszámításáról.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!