2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Elszakadt a cérna az áramszolgáltatóknálForrás: napi.hu
Utolsó módosítás: 2013-05-25 16:08:47
Hatalmasat zuhant a tegnapi kereskedésben a két tõzsdei áramszolgáltató árfolyama, a megmaradt részvényesek egyre inkább tartanak a további rezsicsökkentéstõl. A részvények kezdenek mélyen alulértékeltté válni, de hatalmasak a kockázatok is.

A Napi Gazdaság pénteki számának cikke

Hatalmasat zuhant csütörtökön napközben a két tõzsdei áramszolgáltató-részvény árfolyama, az Elmû 20, az Émász 16 százalékkal is állt szerdai záróértéke alatt. A forgalom persze rendkívül alacsony volt, mindkét papír esetében alig haladta meg az egymillió forintot, azonban nem véletlen, hogy a kis közkézhányaddal rendelkezõ részvények könyveiben annyira nem akadt vásárló, hogy egy kisebb eladó tétel is nagy áresést tudott kiváltani.

A részvényekkel szembeni befektetõi averzió érthetõ, hiszen a kormány újabb rezsicsökkentési terve érzékenyen érintheti az áramszolgáltatók nyereségességét. Az elsõ negyedévben az Émász számvitelileg ugyan javított − 341 millió forint nyereséget ért el konszolidáltan a tavalyi, 400 millió forintot meghaladó veszteség után −, az Elmû profitja viszont 60 százalékkal, 1 milliárd forintra zuhant.


Napi grafikonok

Az áramszolgáltató-papírokat korábban magas osztalékhozamuk miatt kedvelték a befektetõk, s ezzel egyelõre az elmúlt két évben nem nagyon lehetett baj. Az Elmû idén és tavaly is 1700, az Émász 1400 forintnyi osztalékot fizetett részvényeseinek. Ha erre a kifizetésre lehetne számítani jövõre is, akkor a jelenlegi árfolyamok mellett a két cég papírjai 17 százalékos hozammal kecsegtetnék a bátor vásárlót. A problémát pont az jelenti, hogy a piac nem bízik az osztalék fenntarthatóságában, s annak csökkenését árazza. Ez egyébként nem áramszolgáltató-, illetve Magyarország-specifikus jelenség.

A Magyar Telekom osztalékhozama változatlan kifizetési szintet feltételezve 14 százalék felett van, ami jóval meghaladja a hazai állampapírhozamokat. De például ezzel a becsléssel a két magyar tõzsdei áramszolgáltató anyavállalata, az RWE is hasonlóan kedvezõ hozamot biztosíthatna, 7,4 százalékos osztalékhozammal (amelyet nyilván az eurókamatokkal kell összevetni). Ez utóbbi esetében persze nem a magyar kormány, hanem a német szabályozás játszik közre a befektetõi bizalomvesztésben, a társaságnak jelentõs terhet jelent többek között a fukusimai katasztrófa után a nukleáris energiára kivetett különadó is (az E.On és az RWE árfolyama a katasztrófa óta a magyar áramszolgáltató-részvényekhez mérhetõ nagyságban zuhant).

Az elmúlt években értéküket harmadoló két tõzsdei áramszolgáltató megmaradt kisrészvényesei számára középtávon mentõövet az jelenthetne, ha sor kerülne a magyar állam és a fõ tulajdonos RWE-csoport között egy tranzakcióra. Ha ugyanis az RWE eladná többségi részesedését a magyar államnak − a nyitottságot Marie-Theres Thiell, az Elmû és az Émász igazgatóságának elnöke jelezte −, akkor a kisebbségi részvényeseknek vételi ajánlatot kellene tenni, ahol az alacsony tõzsdei árfolyam miatt a cégek egy részvényre jutó sajáttõke-értéke lehetne az irányadó. Ez az Elmû esetében 24 ezer, az Émásznál 23 ezer forint feletti értéket jelentene. Az erre való spekuláció azonban egyelõre meglehetõsen kockázatosnak tûnik.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!