A tatabányai Bridgestone új üzemének múlt heti alapkõletételi ünnepségén Orbán Viktor miniszterelnök annak a reményének adott hangot, hogy Magyarország az elsõ helyre kerülhet azon a listán, amely az ipar arányát mutatja a GDP-hez viszonyítva.

Az MTI tudósítása szerint Orbán azt mondta, hogy jelenleg a 2., illetve 3. helyen vagyunk Csehország és Németország mögött. Az Eurostat adatainak segítségével megvizsgáltuk, mekkora a hátrányunk, mennyit kellene ledolgozni ahhoz, hogy a lista élére jussunk.

Szlovákiáról és Romániáról elfeledkezett a kormányfõ

Ha az ipar hozzáadott értékének arányát a folyó áras GDP-re vetítjük, akkor Románia és Csehország toronymagasan vezet az Európai Unióban a maguk 28-28 százalékával. Utánunk Szlovákia és Németország következik, Magyarország pedig csak az ötödik szûk 23 százalékkal. Mivel az ipari adatok a bányászat, illetve energiaellátás teljesítményét is magában foglalják, ezekben pedig hazánk nem túl erõs, elkészítettük a listát csak a feldolgozóiparra is.

Itt valóban Csehország az elsõ 22,1 százalékkal és Németország is közvetlenül elõttünk van, de közéjük beékelõdött Szlovákia. Így hazánk a harmadik, de úgy, hogy Romániára és Bulgáriára nem közölt adatot az Eurostat. Pedig 2011-ben, ha minimális különbséggel is (0,04 százalékpont), de a román érték volt a legmagasabb az EU-ban.

Valószínûleg erre a rangsorra (a táblázatban középen) gondolhatott Orbán, hiszen itt tényleg nem jelentõs a lemaradásunk, a magyar 19,4 százalékos érték szûk 3 százalékpontra van a csehekétõl (és nagy valószínûség szerint a romántól is).

Így is elõre lehet törni, pedig ez nem jó

Függetlenül attól, hogy most jelenleg harmadikok, vagy negyedikek vagyunk a feldolgozóipari listán, az igazán érdekes, hogy 2005-ben mindössze a hetedikek voltunk, és a listát akkor is vezetõ Csehországtól még 3,5 százalékponttal voltunk lemaradva. Az ugrást úgy értük el, hogy szintén az Eurostat adatai szerint 2005-ös bázison mindössze 6 százalékkal nõtt a feldolgozóiparunk teljesítménye, miközben a szlovák 70, a cseh 44, a német 11 százalékkal. (Romániára nincs adat még 2012-re, 2011-ben ott 17 százalékon állt a mutató.)

A látszatra ellentmondásos adat egy okra vezethetõ vissza: Magyarországon a feldolgozóiparon kívül a többi ágazat összességében leépült. Így a feldolgozóipar GDP-arányos növekedése nem a feldolgozóipar szárnyalásának, hanem a GDP visszaesésének a következménye.

A kilátások tényleg nem rosszak

Bár remélhetõleg a GDP az elsõ negyedéves megugrását követõen továbbra is pozitív tartományban marad, a feldolgozóipari listán valószínûleg nem csúszunk vissza. Ahogy a miniszterelnök a tegnapi Audi gyáravatáson is elmondta, Magyarország az újraiparosítás éveit éli. 

És valóban, az utóbbi idõben számos feldolgozóipari beruházást jelentettek be és a kormány "hímestojásként" vigyáz arra, hogy kapcsolata a termelõcégekkel kiegyensúlyozott legyen. Bár a termelõ vállalatokra a különadók kivetése idõszakában is kiemelten ügyelt a kormányzat, a cégekkel kötött stratégiai partnerség talán meghozza (meghozta?) az eredményeket.

A Magyarországra történõ beruházásokat ugyanis azon túl, hogy az európai kereslet visszaesése eleve korlátozza, alapvetõen a bizalmatlanság akadályozza. A különadók, a folyamatosan változó szabályozási környezet (ami néha visszamenõleges hatállyal, vagy egyik napról a másikra történt, lásd a játékgépek õszi betiltását) ugyanis alapvetõen erodálta az üzleti bizalmat. 

Pedig összességében tényleg olyan környezet alakított ki a kormányzat, ami a termelõ vállalatok számára jónak tekinthetõ. A munkaadók számára kedvezõen módosult a munka törvénykönyve, és európai összehasonlításban az egyik legolcsóbb a magyar munkaerõ. Ez a fenti táblázatunk harmadik oszlopában vissza is köszön, hiszen a feldolgozóipar teljes hozzáadott értékébõl 49 százalékot visz el a munkavállalók teljes kompenzációja, ami az ötödik legalacsonyabb érték. (Igaz, bolgár, lengyel és román adat nem áll rendelkezésre 2012-re.)

Görög alkalmazkodás

Bár a cikk témájához nem igazán kapcsolódik, nem tudunk elmenni a görög adat mellett, amely nagyon jól mutatja, hogy a válság milyen mértékû átalakítást képes kikényszeríteni. Ugyan Görögország feldolgozóipara az egyik legalacsonyabb, az ahhoz viszonyított bérköltség már csak 37,2 százalék, miközben 2005-ben még 48 volt. Ráadásul ez a brutális alkalmazkodás úgy következett be, hogy Görögország eurózóna tagsága miatt nem tudta valutájának leértékelésével versenyképességét fokozni.