2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Százmilliók járnak vissza a banki ügyfeleknekForrás: azapenzem.hu
Utolsó módosítás: 2013-06-18 10:20:56
A KDB Bank után a Volksbankot is arra kötelezte a pénzügyi felügyelet (PSZÁF), hogy fizesse vissza ügyfeleinek a tranzakciós illeték jogosulatlan áthárítását. A két hitelintézettõl már több mint háromszázmillió forintot kapnak meg az érintettek, de – tudta meg az Azénpénzem.hu – még két-három esetben várható ilyen döntés.

Ahogy azt korábban feltételeztük, a felügyelet jogsértõnek találta, hogy a Volksbank új díjat vezetett be a tranzakciós illeték áthárítására. Mint a PSZÁF megállapította, március másodikától húsz meglévõ számlacsomag és két bankkártya drágult a „könyvelési díjjal”. A Volksbank ezt megelõzõen (2013. február 11. és március 1. között) az ügyfelekre nézve hátrányosan módosította a szerzõdésekben foglalt díjszámítási módot is, a korábbi fix összegû helyett százalékos mértékû, de meghatározott minimumdíjat is tartalmazó metódust vezettek be.

A bankszámlák mostani díjaititt kalkulálhatja. Aki szeretné megnézni, hogyan nézett ki a számlakínálat a tranzakciós illeték bevezetése elõtt, most néhány napig itt a régi díjakat is kalkulálhatja.

A PSZÁF kötelezte a hitelintézetet, hogy legkésõbb 2013. augusztus 15-ig fizesse vissza ügyfeleinek a tõlük „könyvelési díj” jogcímen, illetve a díjszámítási mód megváltoztatásával a határozat kézhezvételéig beszedett pénzt. A hitelintézethez a vizsgálat adatai szerint 2013. május elejéig összességében mintegy 233 millió forintnyi díj folyt be jogszerûtlenül. A hatóság 21 millió forint bírságot is kiszabott.

A KDB-t is egy új díjelem bevezetése miatt büntették meg tízmillió forintra. Nekik 80 millió forintot kell visszafizetniük. Az, hogy ennél a két nem túl jelentõs piaci részesedésû banknál csak a jogszerûtlenül beszedett illeték jócskán meghaladja a 300 millió forintot, jól jelzi, mekkora terhet is jelenthet a bankszámlával rendelkezõknek az új adónem. Információink szerint két-három hitelintézetnél képzelhetõ még el díj visszatérítésére vonatkozó felügyeleti döntés. Valószínû azonban, hogy azok már nem érik el a százmilliós nagyságrendet, mivel a további „bûnösök” jellemzõen takarékszövetkezetek.

A PSZÁF folyamatosan vizsgálódik (az eddigi határozatok egyébként „önbevalláson” alapultak, vagyis a bankok maguk jelezték, hogyan léptek), de kár lenne ehhez vérmes reményeket fûzni. A banki ügyfelek elsöprõ többsége egyetlen fillér visszatérítésére sem számíthat. Abban az esetben ugyanis, ha a pénzintézet keményen drágított, de azt a korábbi díjstruktúra alapján tette, nincs elmarasztalás. Amint az akciók kivezetésével, új számlatípusokra váltással sem sokat kezdhet a felügyelet. Az ügyesebb pénzintézetek pedig az utóbbi módszereket vetették inkább be.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!