Hozzáadott érték helyett a végfogyasztót sújtja az áfa

Az általános forgalmi adó - uniós nyelvezetben Hozzáadott Érték Adó (HÉA) - jellegébõl adódóan hozzáadott érték típusú adó, mert a termeléstõl a végsõ fogyasztásig zajló fogyasztási láncban minden egyes láncszemnek (pl. termelõ, feldolgozó, kereskedõ) az utolsó láncszemet kivéve csak az általa hozzáadott érték után kell az adót megfizetni. Így a termék, szolgáltatás végsõ ára tartalmazza a benne lévõ összes hozzáadott értéket, mely után a végsõ fogyasztó megfizeti az általános forgalmi adót, amelynek teljes összege – elméletileg - az államot illeti. A közbensõ láncszemek, termelõk, kereskedõk a rájuk átterhelt általános forgalmi adót levonhatják, s ezzel csak az általuk termelt hozzáadott érték után kell adózniuk.

Ugyanakkor látható, hogy az általános forgalmi adó ténylegesen és valójában a végsõ – belföldi - fogyasztást adóztatja, amelyben az igénybe vett szolgáltatások és termékek után a végsõ felhasználó - döntõen a lakosság és az idegenforgalom - megfizeti a törvényben rögzített mértékû közterhet. Az adómentes tevékenységet végzõ gazdálkodók, szervezetek a hozzáadott adó rendszerében szintén végsõ fogyasztónak minõsülnek, ugyanis a tevékenységükhöz szükséges beszerzések általános forgalmi adóját nem vonhatják le, azok beépülnek a termékeik, szolgáltatásaik ellenértékébe.

Az értékesítési láncolatban viszont minden egyes láncszemmel megnövekedik a lehetõség a végsõ fogyasztó által ténylegesen megfizetett adó elcsalására, kiszóródására. A rendszerbõl eredõ logikus következmény lett a fiktív számlagyártás rendszere az egy-két éves cégekkel és eltûnõ tulajdonosokkal,  cégképviselõkkel egyetemben; mindez a magyar gazdaság rákfenéje.

A végsõ fogyasztási adó másik költségvetéstõl elvonó módszere a bevétel eltitkolása, a nyugta és számlaadási kötelezettség elmulasztásának rendszere, mellyel minden végsõ fogyasztó naponta rendszeresen találkozik, szinte mindegyik fogyasztási területen. Mindennapos dolog a zsúfolt strandokon, szórakozóhelyeken való fogyasztás esetén a nyugtaelmaradás, a kiskereskedõknél (különösen a külföldi, sokszor azonosíthatatlan és késõbb elérhetetlen tulajdonosú kereskedésekben), a kisiparosnál, stb. tekintettel arra, hogy a legtöbb végsõ fogyasztót (lakosságot) nem érdekli, hogy kap-e nyugtát, illetve legtöbb esetben nem kér számlát, mivel a fogyasztásához költség-elszámolási szándék nem kapcsolódik. Gyakorlattá lett az is, hogy az a magánszemély, aki nem kér számlát, kedvezményt kap, így a végsõ fogyasztó is érdekeltté válik a bevétel- és az áfa-eltitkolás rendszerében.

Nem megoldás a fordított áfázás

Napjaink híradásaiban rendszeresen visszatérõ hír a különbözõ ÁFA csalások feltárása, bemutatása, s mivel egyes területeken igen elszaporodott jelenséggé vált a számlagyártásokra, illetve közösségi kereskedelemre épülõ ÁFA csalás, az elmúlt idõszakban ezeken a területeken (építõipar, mezõgazdaság) bevezették a fordított adózás rendszerét, mely gazdasági „ÁFA” alanyok esetén nem a számlakibocsátó (értékesítõ, szolgáltatásnyújtó), hanem a vevõ kötelezettségévé tette a fizetendõ ÁFA felszámítását.

A fordított adózás rendszerében azonban a vevõk jogosultak is a felszámított ÁFA levonására, így ebben a rendszerben tényleges ÁFA fizetés nem történik, csak az adóbevallásokban tüntetnek fel egy kvázi megfizetendõ és levonható adóértéket. Az érintett területeken a fordított adózás bevezetésével visszaesett az ÁFA csalások száma, mértéke, de mert a számlakibocsátó gazdálkodóknak ÁFA fizetési kötelezettségük nem keletkezik, rendkívüli mértékben megnõtt az ÁFA visszaigénylések száma és gyakorisága, mivel a beszerzéseik utáni adót visszakérik. Ezek a többnyire jogos visszaigénylések könyvelõi tapasztalatom szerint az adóhatósági ellenõrzések kapacitását szinte teljes egészében lekötik, s elvonják az adóhatóság energiáját a valódi csalások feltárásától és felkutatásától.

Az ÁFA csalási területek fordított adózással való leszûkítésével a csalások száma - megítélésem szerint - nem csökkent és nem mérséklõdik, s mivel az adóhatóság kapacitását lekötik a jogos visszaigénylések ellenõrzései, még inkább vérszemet kaptak az ezen a területen szabálytalankodók. A hamis számlázások rendszerével nemcsak a megfizetett adó elcsalása, hanem a vállalkozásból való adómentes jövedelem kivét lehetõsége is megnyílik, mely meghatározó forrása a munkavállalók „zsebbõl történõ” jövedelem kiegészítésének is.

A profi csalók már nem igényelnek vissza és Budapestre települnek

Az adóhatósági ellenõrzésekkel kapcsolatos adóellenõri és könyvelõi tapasztalatom, hogy a hatóság szinte csak az ÁFA visszaigénylésekre fókuszál, s ezt felismerve az ÁFA csalók nem visszaigényléseket adnak be, hanem kismértékû fizetendõ adókat, ahol sok fizetendõ adókötelezettség keletkezne, ott a bevallásban fiktív számlák alapján, vagy számlák nélkül a fizetendõtõl valamivel kevesebb levonható adót is feltüntetnek, s a bevallott kis összeget meg is fizetik. Így elkerülik az adóhatóság érdeklõdését, illetve ha esetleg pár év múlva sorra kerülnek, addigra a tulajdonos- és székhelyváltozások nyomán már bottal üthetik nyomukat a hatóságok.

Ugyanakkor a hozzáadott értékadó rendszerbõl eredõen nem csak a fiktív számázás rendszerével, hanem kis összegû, valós számlákkal, de igazából személyi szükségletek kielégítését célzó beszerzésekkel is általánosan csökkentik a fizetendõ adó mértékét a vállalkozások, ezeknek legjellemzõbb esete, amikor tehergépjármûvel rendelkezõ társaságokban a személygépkocsikba való gázolajbeszerzés Áfáját is levonásba helyezik. A viszonylag kis összegek, illetve a bonyolult bizonyítási eljárások miatt ennek ellenõrzése nem éri el az adóhatóság ingerküszöbét, azonban a „sok kicsi sokra megy” elv érvényesülése okán összességében jelentõs adótól esik el így is a költségvetés.

A hatósági vizsgálatokkal szembeni védekezésként tendencia lett az elmúlt években a problémásabb, adóhatósági megállapításokkal sújtott és/vagy nagy összegû (ÁFA) adótömeget mozgató vállalkozásoknak budapesti székhelyre való áttelepülése, mivel a fõvárosi adóhatóságnál kisebb az esélye egy adóhatósági ellenõrzésnek. Ennek oka, hogy a fõvárosba való tömeges székhelyáthelyezéssel, az ott koncentrálódó nagyobb vállalatokkal, a vállalkozások nagyobb számával az adóhatóságnak arányában jóval kevesebb kapacitása van az illetékességi területén lévõ ellenõrzésre, mint a vidéki adóhatóságoknak.

Mára az általános forgalmi adó hozzáadott értékadóként való szabályozása túlbonyolított, túldimenzionált szabályozássá vált, mely nem csak az adózóknak, hanem az ellenõrzõ hatóságoknak és bíróságoknak is sokszor értelmezési problémákat okoz, rengeteg vitát, pert eredményezve, az ellenõrzési kapacitásokat indokolatlan mértékben lekötve.

A közösségi kereskedelemben, a közösségi ÁFA adóalanyok között is a fordított adózás rendszere mûködik, mely intézmény lényegében alátámasztja az általános forgalmi adónak végsõ fogyasztási adóként való mûködését.

Számoljunk!

Az általános forgalmi adónak a fentiekben tömören leírt visszásságai miatt a végsõ fogyasztók által ténylegesen megfizetett adóból a költségvetésbõl kiesõ, kiszóródó összege megítélésem szerint több ezer (!!!) milliárd forint, mely figyelemmel az állami költségvetés éves bevételi fõösszegeire (2011.év: 13.223 Mrd Ft, 2012.év: 15.314 Mrd Ft) a mindenkori költségvetés legnagyobb problémáját, s a gazdasági fejlõdés akadályát jelentik.

Tudom, hatalmas számokról írok, s álláspontom különösen kirívó annak tükrében, hogy az ÁFA csalások mértékét igazából még sosem merték megbecsülni, de ha a végsõ fogyasztási adó minõségében végiggondoljuk, hogy mennyi bevételnek kellene a hazai lakossági és idegenforgalmi fogyasztásból befolynia, akkor több adatsor is igencsak elgondolkodtató.

Vizsgáljunk meg például két, a végsõ fogyasztásban számottevõ és viszonylag pontosan számszerûsíthetõ tételt:

• A lakossági villamos energia fogyasztás a MAVIR adatai szerint 2011.évben 10.879 GWh volt, 44 Ft/kWh bruttó átlagárral számolva ennek összértéke 479 Mrd Ft, melybõl az ÁFA tartalom - a 2011.évi 25%-os ÁFA kulcs alapján - 20%, azaz 96 Mrd Ft, a lakosság ezt nagy valószínûséggel megfizette az áramszolgáltatóknak.
• A belföldi benzinfogyasztás a Magyar Ásványolaj Szövetség honlapján fellelhetõ adatai szerint 2011.évben 1,293 Mrd liter, mely 380 Ft/l átlagáron bruttó 491 Mrd Ft forgalmi értéket képez, melynek a 20%-os ÁFA tartalma 98 Mrd Ft. A benzin általános forgalmi adója az esetek döntõ részében nem vonható le, így a forgalom utáni általános forgalmi adónak a költségvetésbe be kell(ene) folynia a hozzáadott értékadó rendszerben is.

Csak a fenti két tétel alapján közel 200 Mrd Ft ÁFA bevétel illeti meg a költségvetést, és akkor még nem beszéltünk a belföldi végsõ fogyasztás meghatározó többi elemérõl: élelmiszerek, gyógyszerek, ruházkodás, földgáz, gázolaj, mûszaki eszközök, személygépjármûvek, idegenforgalom, telekommunikáció, szórakoztatóipar, stb., stb.. Látható, hogy ennek a két tételnek a súlya, aránya eléri a 10%-át a ténylegesen befolyt 2.220 Mrd ÁFA összegnek. A 10 százalék vélhetõen a ténylegesnél jóval nagyobb arányt mutat, jelezve, hogy a költségvetésbe befolyt áfabevétel igen-igen kevés.