2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Válság után itt a fellendülés?Forrás: Haon
Utolsó módosítás: 2009-06-26 14:08:08
Számos jel mutat arra, hogy a válság lassan eléri mélypontját, és lassú növekedés kezdõdik.

Számos jel mutat arra, hogy a válság lassan eléri mélypontját, és lassú növekedés kezdõdik.

Budapest (ÉKN – KHE) – A korábban becsültnél kisebb mértékû lesz idén a visszaesés, jövõre pedig nagyobb lehet a növekedés a világgazdaságban a nemzetközi Gazdasági Együttmûködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerdán megjelent elemzése szerint. A szervezet az EU keleti tagországairól ugyan sötét képet fest, de hozzáteszi: jövõre már több keleti tagországban is javulás várható.
Milyen mutatók alapján készülnek a hasonló elõrejelzések, kérdeztük Simai Mihály akadémikus, egyetemi tanártól, aki lapunknak nyilatkozva kifejtette: olyan nemzetközi szervezetek, mint az OECD, a Nemzetközi Valutalap, a Világbank, az Európai Unió, sõt az ENSZ bizonyos gazdasági intézményei folyamatosan figyelik, hogy mi történik a világgazdaságban, egyes régiókban és egyes országokban. Még azokat az országokat is szemmel tartják, melyek nem jelentõsek a világgazdaság szempontjából, így Magyarországot is.

 

Mélyponton

 

– Hogyan jutottak a mostani következtetésre? – tette föl a költõi kérdést a szakember. –Vannak bizonyos kedvezõ jelek. Úgy tûnik ugyanis, hogy az USA–ban a válság elérte a mélypontját. Ez egyrészt az állami beavatkozásoknak köszönhetõ. Másrészt annak, hogy csökkentek a belsõ pénzügyi feszültségek, mivel a bankok szigorúbb feltételek mellett adtak hitelt a vállalatoknak. További kedvezõ jelek, hogy az USA–ban az értékpapírok árfolyama is növekedni kezdett, és köztudott, hogy a tõzsdék elõre szokták jelezni a gazdasági helyzet alakulását.

 

A növekedésre lehet következtetni néhány nagy ország, például Kína és India gazdasági helyzetébõl is. Azt látjuk, hogy ez a két ország nagyon gyorsan megoldotta a belsõ pénzügyi problémáit, ami a válság kapcsán keletkezett. Így ezekben az országokban nem mélyült el a recesszió olyan mértékben, mint például Európában – hangsúlyozta az akadémikus, hozzátéve: és van még egy támpont, amibõl következtetéseket lehet levonni. Létezik az úgynevezett balti száraz index. Ennek adatai abból a megfigyelésbõl adódnak, hogy milyen mértékû a fejlõdõ országok nyersanyagszállítása a fejlett országokba. Ez eddig negatív képet mutatott, de az utóbbi hónapokban elkezdõdött a szállítás terén a növekedés. A válság ugyanis nagy mértékben sújtotta a fejlett országok gyáriparát, hatalmas, el nem adott készletek halmozódtak fel. Mostanra ezek a készletek elapadtak, és az ipari országokban újra elkezdõdött a termelés. Mindezekbõl a jelekbõl következtetett a jövõre az OECD.

 

Nem szívja fel

 

– Egy fontos mondatot azért ne felejtsünk el! A gazdasági fellendülés lassú lesz, és nem jelenti azt, hogy a hatalmasra nõtt munkanélküliek táborát felszívja majd – hívta fel a figyelmet a közgazdász.
Lapunknak elmondta azt is: a kisebb országokban mint Magyarországon az OECD szakemberi pedig a következõket figyelik: a kormány politikája mennyire akadályozza meg a válság elmélyülését, mennyire tudja megtartani az ország gazdasági–pénzügyi egyensúlyát, milyen külföldi támogatással rendelkezik, és hogy mennyire tudja élénkíteni saját gazdaságának egyes ágazatait.

 

Az OECD prognózisa
A világgazdaságra

A számos országban elindított gazdaságélénkítõ programok, a világkereskedelem kis mértékû bõvülése és a kedvezõ finanszírozási feltételek "némileg enyhítenek" a válságon.

A javuló kilátások ellenére a munkanélküliség várhatóan megugrik. A recesszió miatt a munkanélküliség már eddig is
jelentõen emelkedett, és tovább növekedhet, amíg elég komoly nem lesz a fellendülés ahhoz, hogy megforduljon az irányzat.

A hét legnagyobb ipari állam (G7) közül az Egyesült Államokban a legjobbak a jövõ évi növekedési kilátások.

Magyarországra

Az új elõrejelzés szerint Magyarország mély recesszióra számíthat idén, fõleg az euróövezeti gazdaságok visszaesése miatt, de jövõre csökken a romlás.

Az infláció az idén gyorsulhat az adóemelések és a gyengébb forint miatt.

Tíz százalék fölötti munkanélküliség várható, és a gazdaság továbbra is sérülékeny a
háztartások nagy devizaadóssága miatt.

A befektetõk bizalmának visszanyeréséhez rendezni kell a költségvetés helyzetét.

Az OECD idén 4,2 százalékos államháztartási hiányra számít Magyarországon a GDP–hez képest.

A befektetõi bizalomra jövõre csapást mérhet, ha a választások nagyobb közkiadásokat indítanak be.

Az OECD szerint a Magyar Nemzeti Bank idén már nem csökkenti alapkamatát.
Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!