2022. augusztus 17. Szerda, Jácint.
 
Vihar – Leszakította a szél a sportcsarnok tetejét KörösszakálonForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2013-06-23 18:49:38
Körösszakál, 2013. június 22., szombat (MTI) – Komádi, berettyóújfalui, szeghalmi és hajdúszoboszlói tûzoltók, illetve a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság mûveleti szolgálatának munkatársai dolgoznak Körösszakálon a vihar okozta károk elhárításán – közölte Madai Petra, a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivõje.

Korábban Samók Gyula, a település független polgármestere arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a vihar leszakította a helyi sportcsarnok tetejét, és az iskola tetõszerkezetének felét is.

Tájékoztatása szerint több fa is kidõlt a faluban, az egyik a polgármesteri hivatal épületére, egy másik az iskola ebédlõjére zuhant.

Mindenütt áll a víz, a munkákat nehezíti a folyamatosan szakadó esõ – mondta el Samók Gyula.

A polgármester hozzátette: berendelte a hivatal dolgozóit, akik elõkészítik a biztosítási dokumentumokat, hogy mielõbb értesíthessék a biztosítótársaságokat a károkról.

Ugyanakkor a nehéz anyagi helyzetben lévõ önkormányzatnak nincs pénze a helyreállításra, ezért a vis maior alaphoz fordulnak segítségért – mondta.

Madai Petra tájékoztatása szerint 19 tûzoltó 5 gépjármûvel dolgozik a kárenyhítésen.

A helyi nemzetiségi iskola konyhájára dõlt 12 méteres fát motoros láncfûrésszel vágják szét, s eltávolítják azt a fát is, amelyik a polgármesteri hivatal tetõszerkezetét szakította be – tette hozzá.

Elmondta: a sportcsarnok 1000 négyzetméteres tetejét teljes egészében leszakította a vihar, ott a balesetet okozható, éles lemezdarab-maradványokat távolítják el a tûzoltók.

Az iskola tetõszerkezetét mintegy 50 négyzetméteren bontotta meg a vihar, ott a tûzoltók a sérült cserepeket távolítják el és segítenek a sérült tetõrész fóliázásában – közölte a katasztrófavédelem szóvivõje.

-MTI-

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!