Utolsó módosítás: 2013-09-22 11:06:00 |
|
Hálaadó Istentiszteletet tartottak vasárnap a körösszegapáti baptista imaházban. Huli Sándor lelkipásztor köszöntötte a Biharugráról, Körösnagyharsányból, Berekböszörménybõl, Magyarhomorogról érkezett híveket. Örvendezett azon, hogy a hívek mellett jelen voltak a jeles eseményen a meghívott vendégek is, a református egyház és az ortodox egyház tagjai.Ilyenkor õsszel a megjelentek a megtermelt javakért, a jó termésért, a beérett gyümölcsökért imádkoznak és adnak hálát a Teremtõnek. Az imateremben a hívek ízlésesen kiállították a beérett zöldségféléket, gyümölcsöket. Nem felejtkeztek el a lelki javak elérésérõl sem.
Az istentiszteleten a prédikáció elhangzása mellett énekelt a környezõ baptista gyülekezetek kórusa is, majd az egyház tagjai idéztek a bibliából és az imádságos könyvbõl.
Köszöntötte a megjelenteket Csizmadia Tibor a helyi református egyházközösség tiszteletese, de megtisztelte jelenlétével a gyülekezet tagjait Blága János a helyi ortodox egyház kántora is.
A megható esemény szeretet vendéglátással ért végett, mely alkalmat adott a beszélgetésre, a barátkozásra a különbözõ településekrõl érkezõ hívek között.
Végezetül Huli Sándor lelkipásztor reményét fejezte ki, hogy jövõre is sor kerül hasonló hálaadó ünnepségre.
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
|