A magyarországi halálozási statisztikák szerint minden negyedik ember daganatos betegségben hal meg, ez a második leggyakoribb halálozási ok - az elsõ a szív- és érrendszeri megbetegedés - ugyanakkor a betegségteher nagyobb az onkológiában, mint a kardiológiában - mondta elõadásában Dózsa Csaba, a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság alelnöke. Óriási a nyomás az új eljárások, technológiák befogadására, amiben viszont jelentõs az elmaradásunk - hangsúlyozta az elõadó.

A változatos finanszírozási technikák - HBCS finaszírozás, gyógyszerkassza, tételes finanszírozás, egyedi méltányosság - miatt nem lehet pontosan tudni, hogy valójában mennyi közpénzt fordítunk az onkológiára, ez a szám 2011-ben például 50-70 milliárd forint között lehetett valahol, az azonban bizonyos, hogy a források allokálása nem a kívánt struktúrát tükrözi. Azaz jelenleg arányaiban nagyon sokat költünk magára a gyógyításra, míg a prevencióra (gondozás, szûrés) és a krónikus ellátásra (rehabilitáció, hospice, ápolás) a kívántnál jóval kevesebbet.

Az a tény, hogy a gyógyítási szakaszban 50 százalékos a túlélési arány, míg máshol 75 százalékos hatékonysággal mûködik a rendszer, jelentõs tartalékokra utal. A hatékonyság növeléséhez az ellátórendszer teljes vertikumát össze kell fogni, minõségindikátorokra van szükség az onkológia minden szintjén, a prevenciótól a szûréseken, diagnosztikai eszközparkon keresztül a terápiás, utógondozásig - hangsúlyozta Dózsa Csaba.

A peremfeltételek között a rákregiszter megerõsítését (amelyben most nincsenek valid adatok), s a szûrések hatékonyságának növelését hangsúlyozta. Mint fogalmazott, pontosan meghatározható, hogy hányan betegedtek meg, hányan kapták meg a szükséges terápiát és milyen stádiumban, mennyi az áttétmentes esetek száma. Ebbõl fel lehet tárni, hogy sodródnak hetekig, hónapokig CT-re, vagy MR-re várva a betegek, s vannak akik ezért nem jutnak idõben hatékony terápiához.

Nemzeti rákellenes programra van szükség, s nem lehet elfeledkezni a lakosság, a civilek felelõsségérõl sem az életmódváltás terén - hangsúlyozta Dózsa Csaba. Hozzáfûzte, az is sok ezer életbe került, hogy nem használtuk ki idõben a diagnosztikai fejlesztésre a Tiop 2.2.5-os programban rendelkezõ 20 milliárd forintot.

Nehéz eldönteni, mire költsünk

Az elõadást követõ vitában Gajdácsi József, az OEP fõigazgatóhelyettese kiemelte, végig kell gondolni, hogy a korlátozott forrásokat hogyan költsük el, s nehéz eldönteni, hogy az új terápiákból mit fogadjunk be. Megemlítette, hogy a 2011 - 2012-ben tételes finanszírozású onkológai kezelést kapott betegek 85 százaléka ma nincs életben, amibõl ugyan nem lehet messzemenõ következtetéseket levonni, mindenesetre a forrásallokációt holisztikusan kell megközelíteni.

Mangel László, a Pécsi Tudományegyetem Onkoterápiás Intézetének vezetõje a szomorú adatok hátterét fejtegetve arra jutott, hogy egyfelõl az egészségtudatosság nem megfelelõ, sokan nehezen mennek el a szûrésekre, vagy visszautasítják a kezeléseket a bizalmi válság miatt, másfelõl a magas halálozásban a 20-30 évvel ezelõtti életmód következményei - a dohányzási, étkezési, italozási szokások megváltozása - is szerepet játszhatnak. Az okok közé sorolta az orvosok onkológiai éberségének tökéletlenségét és az ellátórendszer fejletlenségét.

Mangel rámutatott, fontos elkülöníteni a gyógyítási és a kezelési szintet. A méregdrága gyógyszerek melletti 85 százalékos elhalálozás értékelésénél tudni kell, hogy a nagyon drága biológiai készítményeket 90 százalékban elõrehaladott állapotokban, a kezelési oldalon alkalmazzák és nem az aktív gyógyításnál, így nem is várhatóak döbbenetes eredmények.

Mit érdemes szûrni?

Valójában nem vagyunk lemaradva az onkológiai ellátásban a környezõ országokhoz képest, a mortalitásból azonban látszik, hogy a rendszer nem hatékony - állította Kissné Horváth Ildikó, az Emmi egészségpolitikai fõosztályának vezetõje. A népegészségügyi szûrések között azokat tartotta fontosnak erõsíteni, amelyekkel mérhetõ mortalitás csökkenés érhetõ el, bár itt is több kérdés felvetõdhet. Az alacsony dózisú CT-vel történõ tüdõrák szûrés önmagában 25 százalékkal csökkentheti a tüdõrák halálozást, ugyanakkor összességében mégis csak 10 százalékos a javulás, miután az adott betegek egy része más, a dohányzással összeffüggõ megbetegedésben mégis meghal.

A szakértõk elmondták, évek óta keresik a megoldást a kolorektális daganatok korai szûrésére, ebben ugyanis a legnagyobb hatékonysági tartalék. Az is szakmai kérdés, hogy a végstádiumú betegeknél már ne folytassanak agressziv terápiát, hanem az olcsóbb és humánusabb palliatív ellátást válasszák.

A pozitívumok között elhangzott, ma sokkal szabályozottabbak az onkológiai kezelések mint 15-20 éve. A szûrések és az idõben adott terápiák például jelentõsen javították az emlõrák kezelését és a túlélést, s fontos fejlõdés elõtt állunk a sugárterápiás infrastruktúra fejlesztése terén. A sebészetei eljárásokon azonban jelenleg kisebb a hangsúly, alulfinanszírozottak az ellátások, ezért kardinális lenne a manuális szakmák értékükön való finanszírozása - hívták fel a figyelmet a szakértõk. Az a meglepõ mondta is elhangzott, hogy a jelenlegi helyzetben elképzelhetetlen, hogy az onkológiai ellátórendszer a prevencióban legyen érdekelt.

Robbanás elõtt a HR bomba

A szakértõk szerint a HR válság az onkológiában egyenesen katasztrofális, 1-2 év múlva nem lesz, aki az ellátást végezze, ezért a szakemberek megtartása elsõ számú prioritás. Felvetették, hogy a forráshiány mellett döbbenetes mennyiségû pénz folyik ki az onkológiából a paramedicina csatornáin, hatástalan szerekre és kezelésekre. Megerõsítették a HBCS revízió szükségességét, a betegút elemzést, az eredményesség mérését és monitorozását, és új támogatáspolitikai rendszer és ösztönzõk kidogozását és beépítését. Úgy vélték, még az is kiderülhet, hogy ezek segítségével, ugyanannyi pénzbõl több egészségnyereség érhetõ el.